Veszélyezteti az időseket a fűtetlen lakás

A felfele kúszó energiaárak és a rosszul felszerelt háztartások miatt többen is életüket veszítik majd, mások meg súlyosan megbetegszenek ezen a télen is. A hideg lakások miatt a brit társadalombiztosításra évente 1,36 milliárd font (kb. 400 milliárd) forint többletköltség hárul, mert az idősebbeknél a hideg légzési elégtelenséget, agyvérzést és szívinfarktust válthat ki.

Veszélyezteti az időseket a fűtetlen lakásErre az évre 27 000 körülire becsülik a tél miatt bekövetkező halálesetek számát, melyekbe beletartoznak az elkerülhetőek is, állapította meg az Age UK alapítvány. A hideg ára című jelentésükből kiderült, öt téli halálos áldozatból kettőnél a hideg otthon a kiváltó ok. Svédországban és Finnországban szigorúbbak az építkezési szabványok, és minden házban kötelező a szigetelés és a dupla rétegű festés, így az enyhébb klíma ellenére az Egyesült Királyságban hidegebbek a lakások, és több ember is hal meg feleslegesen a skandináv államokhoz képest. Minden egyes foknyi lehűlés 8000 újabb halálos áldozatot jelent. 16 fok alatt romlik a légzésfunkció, 12 foknál hidegebb környezet pedig már a keringést is megterheli. 6 fok alatt fennáll a kihűlés (hipotermia) veszélye.

„A gyéren hőszigetelt lakások és a meredeken emelkedő rezsiköltségek miatt az elmúlt években egyre több idős ember kényszerült arra, hogy kevesebbet fűtsön, a megélhetés fenntartása érdekében” – állapította meg a jelentés.

Michelle Mitchell, az alapítvány általános elnöke elmondta: „Botrányos, hogy több tízezer embernek kell megbetegednie vagy meghalnia idén télen is, mert nem engedhetik meg maguknak a meleg lakást. Morálisan felbecsülhetetlen károkat okoz, a társadalombiztosítás szempontjából viszont kikalkulálható az a rendkívüli többletköltség, amit az áldozatok kezelése jelent. A probléma gyökerét a lakások nem megfelelő minősége adja, ami az energiaárakkal együtt választás elé állítja emberek millióit: vagy meleg lakásban él, vagy kifizeti a közüzemi számláit. Felszólítjuk a helyi hatóságokat, hogy nézzenek szembe a problémával, mint kiemelt fontosságú egészségügyi kérdéssel, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az időseknek ne kelljen fagyoskodniuk. A kormánynak áldoznia kellene energiahatékonysági programokra.”

Az alapítvány kutatásából kiderült, sokan tévhitben élnek azzal kapcsolatban, hogy a kihűlés a legveszélyesebb, mivel ez 100 halálos áldozatból mindössze 1 esetben van jelen. Leginkább a szív-és érrendszeri hatások veszélyesek, 40 százalékos arányukkal. Minden, a fűtésre költött 4 fontból (1200 forint) egyet meg lehetne takarítani a jobb szigetelés segítségével.