A 10 legjobb bosszúságölő módszer

Teljesen normális dolog, ha időnként bosszankodunk, gyakran apró dolgok idegesítenek fel bennünket. A harag és a düh nehezen ellenőrizhető érzelmek, ennek ellenére sokat tehetünk azért, hogy úrrá legyünk rajtuk. Ez különösen fontos az egészségünk számára, mert akik folyamatosan bosszankodnak, számolniuk kell a vér lipid- és cukorszintjének emelkedésével.

Néhány tippet adunk ahhoz, hogy higgadtak maradjunk az adott helyzetben. Összeállítottuk az Ön számára a 10 legjobb „bosszúságölő” módszert.

1. Lélegezzen mélyet

Ha éppen a legjobb úton van ahhoz, hogy rettenetesen feldühítse magát, vegyen mély lélegzetet. Ez ugyan jól ismert trükk, de igazán segít. A legjobb a 4-6-8 módszert alkalmazni: mély lélegzetet kell venni és 4-ig számolni, tartani a lélegzetet, közben 6-ig számolni, kilégezni, és közben 8-ig számolni. Ismételje meg a gyakorlatot legalább négyszer.

A mély lélegzetvétel mellett ajánlott a híres „tízig számolás” is. Ezután, bár a méreg még nem párolgott el és a probléma sem oldódik meg, elkerülheti a hirtelen reakciót, amelyet később valószínűleg megbánna.

2. Kívülről nézze az egészet

Még ha a konkrét helyzetben nehéz is, próbáljon kilépni önmagából, és nézze meg kívülről, mi történt: a helyzet valóban megéri a bosszúságot? Nem lehet szó félreértésről? Talán mégis van egyszerű megoldás a problémára?

Ha tudatosan megpróbálja távol tartani magát a haragjától, sokkal könnyebben válaszolhat az ilyen kérdésekre. Gyakran kiderül, hogy a dolog csak félig olyan vad, és nem éri meg a bosszúságot.

3. Ne a haragra összpontosítson

Természetesen nem kell csak úgy lenyelnie a haragját – de túlságosan a középpontba állítani se. Így ugyanis újra felismeri a helyzetet, és kevesebb figyelmet szentel neki, mint amennyit megérdemel. Ha szükséges, bosszankodjon, de aztán hagyja, hogy jóra forduljon a dolog. Még a sikoltozás vagy az ajtócsapkodás sem segít leküzdeni a problémát. Ehelyett képzelje el a haragot felhőként: úgy érzi, hogy még ott van, de lassan-lassan elvonul…

4. Hívjon fel egy barátot

Ha annyira felbosszantotta magát, és meg akar ettől szabadulni, hívjon fel egy jó barátot. Beszélj ki a haragot a lelkéből – utána jobban fogja érezni magát.

Ezenkívül a barátok alkalmasak arra is, hogy reálisabban lássák a helyzetet: talán Ön kissé túl érzékenyen reagáltál, és a helyzet nem volt annyira rossz? Így vagy úgy, miután beszélt egy megbízható emberrel, minden bizonnyal jobban fogja érezni magát.

5. Vezesse le!

Ha úgy igazán felbosszantotta magát, tegyen valamit, hogy levezesse az egészet. A mozgás általában a legjobb módja annak, hogy gyorsan megszabaduljunk a haragtól és a frusztrációtól. A mozgás következtében a stresszhormonok lebomlanak, és a boldogsághormonok felszabadulnak. Sétáljon tehát a háztömb körül ebédszünet alatt, vagy fussa ki a lelkéből a frusztrációt esténként kocogás közben. A zumba vagy a squash is alkalmas arra, hogy rövid idő alatt kifújjuk a mérgünket.

6. Meditálás

Ha gyakran zaklatott, meditálnia kell. Tíz perc gyakorlás minden nap elegendő ahhoz, hogy az elme nagy bosszúság esetén is megnyugodjon. Gyakorláshoz a következő gyakorlatok ajánlhatók:

  • Vegyen fel nyugodt testtartást és csukja be a szemét.
  • Tudatosan ügyeljen a légzésére. Érezze, ahogy a levegő ki- és beáramlik a testébe.
  • Közben maradjon koncentrált, és próbáljon meg nem elkalandozni gondolataiban.

A következő bosszúságkor ez a gyakorlat segít ismét gyorsan megnyugodni!

7. Erős ingerek

Mindegy, hogy mennyire bosszús, a haragot általában egy másik, erősebb inger elfedi. Ezt a jelenséget más életterületünkről ismerjük: például a szúnyogcsípést, illetve az utána jelentkező viszketést ideiglenesen kiszorítja egy karcolás okozta fájdalom.

A harag elfedéséhez szopogathat például fűszeres gyömbércukorkát, vagy beleharaphat egy csilibe. Az édesség előnye: néhány darabot észrevétlenül helyezhet be a kézitáskába vagy az asztal fiókjába.

8. Mosolyogjon

Még ha éppen igazán bosszús is, próbáljon meg egyszerűen mosolyogni. Ez furcsának tűnhet, de valójában segít. Mivel az agy és az arcizmok közötti kapcsolat nemcsak arra késztet minket, hogy jól érezzük magunkat, hanem jobban érezzük magunkat akkor is, ha mosolygunk. Ezenkívül a mosoly csökkenti a stresszt, csökkenti a vérnyomást, és erősíti a test védekezőképességét. A mosolygás minden szempontból megéri!

9. Ne hasonlítsa össze magát másokkal

Gyakran csak azért bosszankodunk, mert összehasonlítjuk magunkat másokkal: a munkahelyi kolléga többet keres, a szomszéd nagyobb autót vezet, és a legjobb barátunknak nagyon vonzó barátnője van. A legjobb, ha nem hasonlítja össze magát másokkal!

Ennél is fontosabb, hogy őszintén elemezze saját helyzetét: csak az bosszantja, hogy mások jobban állnak, vagy valóban elégedetlen a jelenlegi helyzetével? Ha így van, akkor gyűrje fel az inge ujját, és változtasson valamit. Egyébként azonban jobb, ha annak örül, amije van.

10. Gondoljon a mantrára

A mantrák segítenek az elménk kiegyensúlyozott állapotában tartásában, ezért gyorsabban enyhítik a haragot, vagy megakadályozzák, hogy az ismét felüsse a fejét. Gondoljon tehát egy olyan varázslatra, amely megnyugtató lehet még extrém helyzetekben is. Ha felizgatja magát valamin, megismételheti ezt a mondást újra és újra csendben – ez megnyugtatja.

Megfelelő mondások: „Nem érdemes, nem éri meg…”, vagy „Nagyon nyugodt vagyok, nagyon nyugodt vagyok…”. Találjon ki saját mantrát, hogy megszabaduljon minden bajától!

(Németből fordította: Koncz László)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Ha kitör a vulkán – a düh természete