Alkoholizmus ellen gyógynövénnyel

Egy skandináv tanulmányból kiderült, hogy a berúgás növeli az erőszakos viselkedés kockázatát, de csak azokban az emberekben, akik józanul hajlamosak magukba fojtani érzéseiket. A Japánból és Kínából származó kudzu kúszónövény azonban hatásos az alkoholizmus ellen is.

Az elfojtott érzelmek feltörnek az alkohol hatására

Már a korábbi kutatások is kimutatták az alkoholfogyasztás és az agresszív illetve erőszakos viselkedés közötti összefüggést, de ezek többségét laboratóriumi körülmények között végezték, ami nem feltétlenül tükrözi a valódi részegséget, vagy rövid időtartamra vonatkozó kérdőíven alapultak. A hosszabb időtartamú kutatások jobban megvilágítják azt a kérdést, hogy az ivás okozza-e az erőszakot, vagy a viselkedés más tényezőknek, például a személyiségjegyeknek tudható be. Az új tanulmány közel 3 ezer norvég kamasz és fiatal felnőtt kérdőívén alapult. A résztvevőket két alkalommal, 16-17 éves korban, és 21-22 éves korban értékelték. A kérdőívben a részegség és az erőszakos viselkedés gyakoriságára kérdeztek rá, illetve azt próbálták kideríteni, mennyire hajlamos a válaszadó érzelmeinek elfojtására. Azok, akik hajlamosabbak voltak dühük elfojtására, nagyobb valószínűséggel rúgtak be, ez a részegség pedig nagyobb valószínűséggel sodorta őket verekedésbe. A dühüket jellemzően nem elfojtók esetében a kutatók nem mutattak ki ehhez hasonló összefüggést. Az Addiction folyóirat június 21-i számában megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, hogy a részegségek csupán töredék részében fordul elő erőszak. Az pedig, hogy a részeg agresszió előfordul-e attól függ, mennyire hajlamos az alkoholfogyasztó dühének visszafojtására. A dühüket elfojtó emberek valószínűleg azért viselkednek erőszakosan, mert az alkoholfogyasztás az önuralom elvesztését eredményezi.

Kudzu, a gyógyító növény

A Japánból és Kínából származó kudzu kúszónövény nemcsak szép, hanem igen hasznos is: virágával és gyökerével számos betegség gyógyítható, enyhíthető. A kudzu, mint gyógynövény már nem új keletű dolog, Shen Nong gyógynövény leírásában már i.e. 100 körül is szerepelt. A hagyományos kínai orvoslásban elsősorban láz, megfázás, gyomorproblémák, fejfájás, fülzúgás és magas vérnyomás enyhítésére használják. A legújabb kutatások szerint a kudzu növénynek nagy szerepe lehet az alkohol-, a nikotin- és a drogfüggőség elleni küzdelemben, a kedélyállapot javításában és szabályozásában, sőt, a változókori tünetek enyhítésében is.

Hatóanyag

KudzuA kudzu növény gyökere számos izoflavin forrása, amelyek gátolják a daganatok kialakulását és a testben lévő gyulladást is csökkentik. Dr. James Duke kutató szerint a kudzu kitűnő forrása két igen fontos rákellenes anyagnak, amelyek leukémia esetén segíthetik a gyógyulást. Mindemellett a gyógynövény vasban, nátriumban és kálciumban is igen gazdag és keményítőt is tartalmaz.

Kedélyállapot javítása

Amerikai tudósok jelentésében már húsz évvel ezelőtt is az állt, hogy a kudzugyökér stabilizálja az idegrendszert, később pedig azt is bebizonyították, hogy befolyásolja az agy szerotonin- és dopamintermelését. Ezek a hormonok felelősek ugyanis a kedélyállapotért, ezeknek a hiánya pedig szélsőséges hangulatot idézhet elő, akár még depresszióhoz és agresszivitáshoz is vezethet. A kudzu hatására azonban a szerotonin és a dopamin sokkal hosszabb ideig marad a szervezetben és így mindenféle gyógyszer nélkül, természetes úton stimulálja az agy működését.

Alkoholfüggőség kezelése

A Harvard Medical School kutatói szerint a kudzu nemcsak a kedélyállapot javításában játszik nagy szerepet, hanem az alkohol utáni vágy leküzdésében és csillapításában is. Scott Lukas ezt a megállapítását önkénteseken végzett kísérlete során is igazolta: a kísérlet alatt komplett otthonokat rendeztek be, tévével és alkohollal a hűtőben. A vizsgált személyek egyik csoportjának kudzut adtak, míg a másiknak csak placebót. A kísérlet során azok a személyek, akik kudzut kaptak, átlagosan 1,8 sört ittak meg, míg a másik csoport tagjai 3,5-öt. Lukas szerint ez azért van, mert a kudzu megemeli a véralkohol szintet és felgyorsítja a hatását, így a kevesebb alkohol ugyanazt a hatást váltja ki, mint a háromszor annyi. A későbbi kutatások azt is bebizonyították, hogy a kudzu nemcsak az alkoholfüggőség csökkentésében játszik nagy szerepet, hanem a nikotin- és a drogfüggőségben is.

Kokainfüggőség megszüntetése

A legújabb kutatások szerint a kudzu növény egyik kivonata a kokainfüggőség enyhítésére és a visszaesés megakadályozására is alkalmas. A Nature Medicien című folyóiratban megjelent kísérlet arról számolt be, hogy a Gilead Sciences kutatói egy szintetikus kivonatot állítottak elő, amelyet patkányoknak adtak. A kísérlet során ezek a patkányok a kivonat hatására nem adagoltak maguknak több kábítószert. A szintetikus kivonat, amelyet ALDH2 gátlóenzim néven jelöltek meg a tudósok, a tetrahidropapaverolin (THP) vegyület szintjét emeli meg a szervezetben, ami a szakemberek szerint megakadályozza, hogy a kokain utáni vágy miatt elszaporodjon az agyban a dopamin.

Menopauza tüneteinek enyhítése

Egy klinikai kísérlet során öt, változókori panaszokkal küzdő nőn tesztelték a kudzu kivonat hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyógynövény enyhítette a hőhullámokat, a frusztrációt, az alvászavarokat, a bőrszárazságot és a magas koleszterinszintet. A kudzu ugyanis olyan izoflaonoidokat tartalmaz, amelyek megakadályozzák az ösztrogénhiány miatt bekövetkező csontvesztést és ezzel enyhítik a változókori panaszokat.

(Forrás: Erőszakos részeggé tehet a visszafojtott düh; Kudzu ; németből fordította Takács Bíborka)