Mese a másságról és az elfogadásról
A rút kiskacsa története szinte mindannyiunkban erős érzéseket kelt, mert a mese nyelvén fogalmaz meg olyan alapvető emberi élményeket, mint a kitaszítottság, az üldözöttség, a magányosság érzése, vagy annak a tudata, hogy valaki egészen más, és ez elválasztja őt a többiektől.
„De a szegény kiskacsát, amelyik utolsónak bújt ki a tojásból, szüntelen csípték, rúgták, tépázták és csúfolták a többiek, nemcsak a kacsák, de még a tyúkok is. »Túlságosan nagy!« – vélte mindenki…”
Sok szülőben merül fel a kérdés: vajon hogyan lehet a gyereket arra nevelni, hogy tisztelje mások eltérő véleményét, külsejét, adottságait, egyszóval el tudja viselni, hogy a másik ember MÁS. Akár azt is, ha fogyatékkal él vagy a bőrszíne különbözik az övétől, tehát amikor ez a másság külsőleg is egészen nyilvánvaló. Először talán furcsának tűnhet, de a toleranciára is ugyanúgy lehet nevelni a gyerekeket, mint bármilyen más szabályra vagy beállítódásra. A korlátok és a különbségek ugyanis bennünk, felnőttekben vannak. A kisgyereknek sokáig egyáltalán nem tűnik föl, hogy lenne valami furcsa a másik gyerekben vagy felnőttben, legalábbis ha nem hívjuk fel rá a figyelmét – sokszor nem is szavakkal, hanem arckifejezéssel, eltérő hangszínnel, elhúzódással.
Igaz, van olyan korszak a gyerekeknél, amikor megijednek az össze nem illő, ismeretlen részletektől. A tárgyak, a személyek, a világ állandósága hosszú időn keresztül, apránként kristályosodik ki egy kisgyermek számára, a 3-4 hónaposok kéznézegetős játékától a 3 évesek boltos játékáig. Ebben a folyamatban vannak fontos fejlődési állomások, mint például a 8-10 hónapos kor, amikor az a baba is sírni kezd egy idegen arc láttán, akit addig bárki felvehetett. Egy-másfél éves korban előfordul, hogy ha az addig szakállas apuka megborotválkozik, vagy a hosszú hajú barátnő rövid frizurával jelenik meg, a kisgyerek bizalmatlan lesz, elhúzódik, esetleg sírva is fakad. Ezt a reakciót az „össze-nem-illés” kényelmetlen érzése idézi elő, ami az értelmi fejlődés természetes velejárója. Ez a tartózkodás azonban nem a felnőtt értelemben vett másságnak szól, hanem általában véve minden olyan dolognak, amit a kisgyerek már egyféleképpen megszokott, most mégis másképpen találkozik vele.
Később azonban, amikor a gyermek már eljutott arra a szintre, hogy az ilyen változásokat el tudja fogadni, a mi hozzáállásunk mutatja meg neki, hogyan viszonyuljon egy más bőrszínű vagy sérült emberhez.
