Szauna – a gyógyító fürdő

Bár a szauna már hazánkban is igen elterjedt, mégis kevesen tudják, honnan ered, milyen jótékony hatásai és milyen hagyományai vannak. Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána. A szauna szóról elsőként mindenkinek a finnek ugranak be, nem is alaptalanul, hiszen a szaunázás hagyományában élen járnak.

Aki járt már Finnországban, az tudja, hogy még a legkisebb faluban is látni kis, fából épült házikókat, fürdőházakat. Ezeknek az embereknek a szaunázás a minden napi élet velejárója, még karácsonykor is együtt gőzölögnek, és csak utána jöhet az ünneplés.

A szaunázás eredete

Bár a szauna szó (hőbarlang) a finn nyelvből ered, a közhiedelemmel ellentétben nem ez a nép használta először, hanem a közép-amerikai indiánok, maják és aztékok. Ezek a törzsek már akkor rájöttek arra, amit ma már mi is tudunk, hogy a meleg gyógyító hatású, és izzasztással kezdték el kúrálni a betegeket.

Kitapasztalták azt is, hogy a magas sátrakban úgy tudják minél jobban felmelegíteni a levegőt, ha a közepébe köveket tesznek, és azokat tűzzel minél jobban felhevítik. Hogy a hatást még inkább fokozzák, vizet öntöttek a forró kövekre. Nemcsak betegség esetén használták a szaunákat, hanem nagyobb harcok vagy hosszabb vándorutak után is, mert úgy tartották, hogy a meleg gőz ismét energiával tölti fel a fáradt testet.

Később, a XX. században az olimpiai mozgalom segítette a szauna szélesebb körben való elterjedését. Az 1936-os olimpián a finn sportolók nagyon eredményesen szerepeltek, úgy tartották, hogy sikerüket a sok és rendszeres szaunázásnak is köszönhetik, ezért szálláshelyükön is felépítettek egyet. Ez az eset felkeltette az érdeklődést, orvosok kezdték el vizsgálni a szaunázás titkát és gyógyító hatását.

Ma már nálunk is egyre nagyobb hagyománya van a szaunázásnak. A stresszes hétköznapok után egyre többen vágynak erre a gyógyító izzadásra, hogy aztán ismét energiával feltöltve folytathassák a mindennapokat.

Hogy szaunázzunk?

Mint mindennek, a szaunázásnak is megvan a maga hagyománya. A klasszikus szaunázás ruhátlanul, meztelenül történik, hiszen csak így biztosítható a bőr zavartalan izzadása. Ha kezdők vagyunk, a legjobb, ha a szauna alsó lépcsőin foglalunk helyet, itt ugyanis kevésbé van meleg. Tíz percnél többet egyszerre nem érdemes bent töltenünk a kabinban, törekedjünk a fokozatosságra.

Az első melegedés után álljunk hideg zuhany alá, nagyon jól fog esni. Ha pihentünk egy kicsit, és megtörölköztünk, mehetünk vissza ismét melegedni – ezt a folyamatot kezdőként egyszer ismételjük meg, később, ha már rutinos szaunázóknak számítunk, maximum háromszor is megtehetjük. A szaunázás nem a gyorsaságról szól, jóval inkább a befelé figyelésről, a meditálásról.

Fontos!

A szaunázás nem játék, a magas hőmérsékletet nem bírja mindenki. Az epilepsziában, vese- és súlyos szívbetegségben, ízületi gyulladásban szenvedők nem szaunázhatnak, és a hatévesnél fiatalabb gyerekeknek sem tanácsos. Semmiképpen se üljünk be a kabinba teli hassal vagy alkoholfogyasztás után, a legjobb, ha két étkezés között szaunázunk. Az is nagyon fontos, hogy a szaunázás végén pótoljuk a leadott, kiizzadt folyadékmennyiséget, igyunk minél több szénsavmentes ásványvizet.

Egészséges szauna

A szauna, a gőzfürdőhöz hasonlóan, megszabadítja testünket a salakanyagoktól, erősíti az immunrendszerünket és érregeneráló hatása is van. A forró és száraz levegő elpusztítja a baktériumokat és vírusokat, sokszor úgy érezhetjük magunkat, mintha lázasok lennénk. Bőrünk erei kitágulnak, izzadni kezdünk, testünk hőmérséklete azonban nem kezd el csökkenni.

Ebben az úgynevezett mesterséges lázban javulnak a test anyagcsere-folyamatai, fokozódik a vérellátás és a szervezet öngyógyító képessége. A szauna hatására életre kel a test, energiával töltődik fel a szervezet, erősödik az idegrendszer. Szaunázás közben párologtathatunk illóolajokat is, ami nagyon jó hatással van a meghűléses betegségekre és a fáradt idegrendszerre.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a rendszeres szaunázással jó pár kilótól is megszabadulhatnak, ez a gyógyító izzadás nem fogyaszt. A súlycsökkenést csak a vízveszteség okozza, ahogy azonban ezt pótoljuk, súlyunk visszaáll.

Érdekességek

A finneknél olyannyira hagyomány a szaunázás, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol erre is lehetőséget teremtenek. Nem ritka, hogy egy-egy megbeszélést vagy bulit a szaunában tartanak. Ilyenkor azonban ügyelnek arra, hogy a nők és férfiak ne egyszerre, hanem egymás után legyenek a kabinban.

A finnek nemcsak télen, hanem nyáron is rendszeresen szaunáznak – náluk az újszülöttől kezdve egészen az öregebb emberig, mindenki használja a kabint. A kisgyerekeket csak fokozatosan szoktatják hozzá a szaunázáshoz, kezdetben az anya térdén, az alsó lépcsőn ülnek.

(Forrás: Finnische Sauna, Abnehmen in der Sauna és Der Begriff Sauna cikkek alapján németből fordította Takács Bíborka)