Cukor nélkül egészségesebben!

A legtöbb ember szereti az édességet, és napközben szívesen nassolgat, szakemberek szerint, azonban nagy a veszélye annak, hogy a cukor egyeseknél valódi függőséget okoz. Francia kutatók nemrégiben egy kísérlet során azt is kimutatták, hogy az amúgy kokainfüggő patkányok a laboratóriumban a kábítószer helyett inkább a cukrot választották.

Cukor nélkül egészségesebben!Ha körülnézünk, magunk is láthatjuk, hogy egyre több a túlsúlyos, elhízott ember, aminek hátterében szintén a túlzott cukorfogyasztás áll. Gyakran elhangzik az a vélemény, hogy a gyártók szándékosan tesznek szinte minden termékükbe cukrot, hogy így szoktassanak rá minket azokra, és az is tény, hogy a cukor olyan termékekben is jelen van, melyekről nem is gondolnánk, és melyeket éppen azért választjuk, mert egészségesnek gondoljuk, például egyes gyümölcsleveket, joghurtokat vagy éppen egy finom gyümölcssalátát. És bizony hiába választunk különféle alternatív módon édesített termékeket, bízva abban, hogy a méz, a juhar- vagy az agavészirup egészségesebb, valójában ezek is folyékony cukrok, és még az is előfordulhat, hogy egy joghurtból az alacsony zsírtartalmú több cukrot tartalmaz, mint a normál változata.

Sajnos szinte valamennyi készétel is tartalmaz cukrot, így ezeket fogyasztva szinte észrevétlenül válunk édesszájúvá, a reklámok pedig tovább rontanak a helyzeten, mert úgy állítják be a különféle cukros termékeket, mintha azok kifejezetten egészségesek lennének.

Természetesen a másik véglet sem jó, amikor minden bajunkért a cukrot tesszük felelőssé, ám tény, hogy jóval ártalmasabb dolog, mint azt hisszük. Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy cukor és cukor között is van különbség, ezért az ételek esetében érdemes inkább azt megnézni, mennyi az úgynevezett glikémiás indexük, ami azt mutatja meg, hogy az adott termékben található szénhidrátot milyen gyorsan bontja le az emésztőrendszerünk glükózzá, fruktózzá és cukorrá, és milyen gyorsan szívódik fel a vérünkbe.

A magas glikémiás indexű ételek és italok nagyon gyorsan megemelik a vércukorszintünket, és MRI-vizsgálatokkal azt is kimutatták, hogy négy órával ezek elfogyasztása után az agy jutalmazó központját – ugyanazt a területet, amit a kokain- vagy heroinfogyasztás is érint – erős ingerek érték. Ez magyarázatot adhat arra is, miért nem tud ellenállni sok fogyókúrázó a különféle nassolni valóknak és gyorséttermi ételeknek, melyek mind igen magas glikémiás indexszel rendelkeznek. Pedig érdemes óvatosan bánni az ilyen jellegű élelmiszerekkel, mert vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy aki sokszor fogyaszt magas glikémiás indexű ételt vagy italt, annak elzsírosodhat a mája, ami inzulinrezisztenciát, magas vérnyomást, cukorbetegséget és magas koleszterinszintet eredményezhet, melyek mind megnövelik a szív- és érrendszeri megbetegedések, a stroke, illetve a szívroham kockázatát.

A fentiek fényében, ha valaki igazán tenni akar az egészségért, kerülje a fehér kenyeret, a tésztát, a kekszeket és süteményeket, ellenben fogyasszon minél több nyers gyümölcsöt, hiszen utóbbival a szervezet C-vitamin utánpótlásáról is gondoskodik.