A ketchup és a sajtszósz rászoktathatja a gyerekeket a zöldségevésre

A ketchupba vagy sajtszószba történő mártogatás hozzájárul, hogy a csemeték szívesebben fogyasszák el az amúgy előszeretettel utált zöldségeket, sőt később ezek nélkül is elfogadják az egészséges falatokat. A trükköt világszerte alkalmazzák ugyan a kétségbeesett szülők, de most már tudományos bizonyíték is rendelkezésre áll a hatékonyságát illetően.

A ketchup és a sajtszósz rászoktathatja a gyerekeket a zöldségevésreAz eredmények szerint ugyanis azok a gyerekek, akik krémsajttal együtt ismerték meg a kelbimbót, nagyobb valószínűséggel ették meg, s nyilatkoztak később úgy, hogy ízlett nekik, mint a zöldséget natúr formában kapó társaiknak. 

„Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy előnyös irányban befolyásoljuk a kicsik táplálkozási szokásait. Több zöldséggel ugyanis megelőzhető a korai elhízás” – magyarázta a munkálatokat irányító Elizabeth Capaldi-Phillips, az Arizonai Állami Egyetem szakértője. 

A tanulmányhoz 29 három és öt év közötti gyermek szülei töltöttek ki kérdőíveket a csöppségek véleményéről 11 zöldségre vonatkozóan. Sokan közülük még nem kóstolták a karfiolt és a kelbimbót, ezért a tudósok ezeket választották a kísérlet során. 

A gyerekek tehát karfiolt vagy kelbimbót kaptak napi egyszer egy héten át, és öt-hatfős csoportokban ettek, amelyeket egy kutató vagy tanár vezetett. Minden zöldséget megfőztek, mielőtt magában, édesítetlen krémsajttal vagy édesített krémsajttal tálalták. A hozzászoktatási folyamat után mindannyian magában kapták a zöldségeket a csemeték. 

A mártás nélküli csoport kevesebb, mint ötöde szerette meg az adott zöldséget, míg a többiek kétötöde. 

Egy korábbi kutatás szerint a gyerekeknek 8-10 alkalommal kell találkozniuk egy új étellel, mielőtt hozzászoknak az ízéhez, így el tudják dönteni, kedvelik-e. A mostani tanulmány szerzői szerint a stratégia nemcsak karfiol és kelbimbó esetén működhet, hanem gyakorlatilag bármilyen élelmiszernél. 

„A kicsikben már nagyon korán kialakul az ételpreferencia, noha ilyenkor még roppant válogatósak” – tette hozzá Devina Wadhera, aki ugyancsak az Arizonai Állami Egyetem kutatója.