Nyári örömök, okosan

Végre itt van! Még egy utolsó nekifutás a munkának, aztán vár a szabadság. Pihenés, szabad örömök, szokatlan dolgok, kalandok és napfény meg víz, minden mennyiségben. Az első nap aztán fájó vállakkal, leégett háttal és orral, jajgatva vonulunk árnyékba… legalábbis eddig így volt. De most már nem! Soha többé égett bőrt, hólyagokat a nyaraláson!

Lehet az életet okosan is élvezni. Ha már kész a terv, hogy hová megyünk, és elővettük a bőröndöt, van néhány dolog, amit mindenképpen bele kellene tenni. Nem a fürdőruhára gondoltam. Nem olyan dolgokra, amelyeket bárhol meg lehet venni. Olyanokra, amelyeket vinni kell magunkkal, mert nincsenek minden boltban! Aztán a varázsigére. Ami nem más, mint a DERMATON mantra…

Védd magad, érdemes!A DERMATON termékcsalád és a PROTEKTIN krém az, ami nem hiányozhat a nyári csomagból, no meg a CYTOSAN (hasmenés ellen). Nos, ezeket nem árulják a világ felkapott helyein. Ezeket a kincseket vinni kell magunkkal.

A DERMATON SPF6-tal napfürdő előtt kényeztetjük magunkat. Nem csábít bűnre, mert éppen csak 6 faktoros. Tudjuk, hogy a „sokfaktoros-vízálló-cucc” sem véd meg a tűző naptól. Attól semmi nem véd meg. Okosan, ki-ki bőrszínének, érzékenységének megfelelően megválogatja a napozás óráit.

Hogy nem értesz velem egyet? Hogy te aztán nem fogsz csak napi 3-4 órát napon tölteni, azt is csak 15 óra után? Ja. Megteheted. Jóban lenni a napocskával vagy haragban: szabad döntés. Bármennyire is szeret minket, éget és fáj, még akkor is, ha felhő mögé bújik, vagy te bújsz napernyő alá. Hiába minden! Kész. 11 és 15 óra között annyi a bőrödnek… Inkább mentél volna sziesztázni, és aludni egy jót. A spanyolok és a thaik tudják – a tengerparton a munkaerő nem azért visel zombi maszkot, mert lüke, hanem ez a napvédő ruhája.

Tehát ha jóban akarsz lenni a napocskával, és a nyaralást nem vizes lepedőben vagy az égési osztályon tölteni, akkor bizony az ő szabályai szerint kell játszani. Sok répalevet inni, répát és karotin tartalmú zöldséget, gyümölcsöt, olajat enni. Ha napközben megyünk kirándulni vagy az utcára, akkor viseljünk hosszú szellős nadrágot és hosszú ujjú ruhát. Akár egy kendő vagy sapka is jól jön.

Most nem hiszed el, ugye? Pedig tény! A meleg égövön élő népek így öltöznek. Árnyékot ad a ruhájuk, a fejfedőjük. Ha pedig kénytelenek vagyunk a napon tartózkodni, akkor nekünk még a vízben is kell a fehér pamutnadrág és a hosszú ujjú fehér felsőruha. Hát a fejre? Vizes sapka vagy fehér kendő.

Napfürdő után kipirult és kiszáradt kültakarónkat a DERMATON gél fogja helyreállítani, amely az érzékeny bőrt visszatáplálja. Ha a szép színünket meg akarjuk őrizni vagy a bőrünk nagyon kiszáradt, kicsit piros is, akkor a DERMATON olaj is segíthet. Ezt a rituálét pedig minden napozás előtt és fürdés után újra meg újra ismételni kell. „Megyek napozni, bekenem magam DERMATON-nal. Kijövök a vízből, bekenem magam DERMATON-nal.”

Na, ez a DERMATON mantra!

Ha pedig mégis megfeledkeztünk magunkról a napfürdőben, és bánatosan tapogatjuk égett bőrünket, akkor nem marad más hátra, mint elővenni a PROTEKTIN-t. A benne levő tőzegkivonat segít a bőr helyreállításában. Egy-két nap kényszerű szünet után újra élvezhetjük a napot.

Amíg mások foltos, lehámlott bőrrel jajgatnak, mi csoki barnán élvezzük az életet. Haha! Hála a bőröndünkben lapuló kincseknek. A kórházi kezelés árából – amit megspóroltunk – elmehetünk motorcsónakázni, ihatunk egy koktélt, vagy vehetünk magunknak ajándékot az utolsó napon.

Kotriczné Szilágyi Judit
kineziológus, ENERGY szakoktató

További információ az Energy cég honlapján és az Energy menüpontunkban. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)