Lassabban siess! (1.) Evés, ivás

Mindig és mindenhová rohanunk, és gyakran utólag jövünk rá, hogy nem volt semmi értelme. Jelmondatom: lassabban siess! Egyél, igyál, mozogj, lélegezz lassabban – így is jut elég idő minden fontos dologra. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszel, jobban bírod majd a stresszes helyzeteket is – és az élettani folyamatok lelassításával tovább élhetsz egészségben.

Vegyük sorra a Lassabban siess! életstílushoz tartozó elemeket. Kezdjük az evéssel-ivással.

Ma reggelizés közben (tükörtojást készítettem) rendre azt vettem észre, hogy kapkodom befelé az ételt. Szerencsére sokszor felgyulladt a piros lámpa: észrevettem, hogy még mindig a több évtized alatt mélyen rögzült, „gyors evés üzemmódban” vagyok. Ilyenkor mindig visszaváltottam a sebességet. Nem haragudtam magamra, hiszen a hosszú ideje bevésődött szokásokat, így a helytelen, gyors étkezést sem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A lényeg az, hogy odafigyeléssel törekszem rá, egyre tudatosabb próbálok lenni minden tevékenységemben, amit végzek, és igyekszem mindenben lassítani a tempót…

Könnyebb tudni, mint tenni

Az eszemmel persze régóta tudom, hogy a jó emésztéshez nemcsak helyesen megválasztott ételekre, hanem elég időre is szükség van. Az ételt alaposan (állítólag 35-ször!?) meg kell rágni, és lassan elfogyasztani. De mennyivel könnyebb mindezt átgondolni, mint végrehajtani…

Ráadásul az ember „gyárilag” olyan, hogy mindig próbál valamilyen mentséget találni magának a hibáira, netán bűneire. Most a reggelire készített tükörtojás esetében is volt remek kifogásom: ha túl lassan eszem meg, akkor kihűl, már nem is fog olyan jólesni, és hidegen nemcsak kevésbé ízlik, hanem nehezebb lesz megemészteni. Van benne igazság… Úgyhogy megpróbáltam az arany középutat megtalálni, az evést nem siettem el, de nem is ábrándoztam sokáig a tányér fölött.

„Magyar ember evés közben…” – ki ne ismerné a régi mondást? De vajon igaz-e? Mennyivel jobb egy kellemes beszélgetés ebéd vagy vacsora közben, így még az étel is jobban esik! (És nem mellesleg: lassabban kerül be a gyomrunkba.)

Ami engem illet, mindig jó szívvel emlékszem vissza a közös családi ebédekre és vacsorákra, mert hiszem, hogy egy-egy ilyen alkalom mindig több, mint étkezés – inkább kellemes szertartás, egyfajta rítus, amelynek komoly kohéziós ereje van. Összetartja a családot és a barátokat.

Kürti Gábor
természetgyógyász
Tel.: +36 (30) 996-2787
Honlap: https://kurtigabor.com/
Lassabban siess! Facebook csoport

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Segít a mély és tudatos légzés