Alternatív gyógymódokkal a vastagbélrák ellen
Egy nagyobb tanulmány részeként 126 vastagbélrákos beteget kérdeztek meg az alternatív gyógymódok alkalmazásáról 7 európai országban. Kiderült, hogy a vastagbélrák diagnózisának megállapítása után a résztvevők 32%-a választott valamilyen természetgyógyászati módszert.
Az alkalmazott alternatív (vagyis természetgyógyászati) eljárások fele új módszer volt a betegek számára, vagyis a vastagbélrák diagnózisának megállapítása előtt soha nem próbálták ki őket. A leggyakrabban a következő terápiákhoz folyamodtak: gyógynövények (48,7%), homeopátia (20,5%), vitaminok és ásványi anyagok alkalmazása (17,9%), spirituális módszerek (15,4%), orvosi teák (15,4%), valamint különböző relaxációs, lazító technikák alkalmazása (12,8%).
A megkérdezettek általában elégedettnek mondták magukat ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban. Többnyire kijelentették, hogy az alternatív gyógymódok segítségével megpróbálták javítani közérzetüket, illetve erősíteni szervezetük immunrendszerét, hogy az képessé váljék a rák legyőzésére. Ugyanakkor az eredmények nem mindig estek egybe a betegek előzetes várakozásaival.
A kutatásról a Complementary Therapies in Medicine című szakfolyóirat számolt be. A következtetésekben felhívják az orvosok figyelmét arra, hogy érdemes megbeszélniük az érintett betegekkel az alternatív gyógymódok alkalmazását. Hozzáteszik: ennek a beszélgetésnek nem szabad elítélő hangnemben lefolynia. A helyzetet az orvosnak inkább nyíltan, a megfelelő információk megadásával kell tisztáznia a betegével, hogy hozzásegítse őt saját, jól megalapozott döntésének meghozatalához az alternatív terápiák alkalmazásáról.