A mesterséges édesítőktől több a sztrók és a demencia

Azoknak, akik naponta legalább egyszer „diétás” üdítőt isznak, majdnem háromszor akkora a kockázatuk a sztrók és a demencia kialakulására, mint azoknak, akik sohasem fogyasztottak ilyen üdítőt. A Bostoni Egyetemen három generációra kiterjedő kutatás eredményeként megállapították, hogy a mesterséges édesítővel édesített italok még a cukornál is károsabbak.

Bár nem találtunk összefüggést a sztrók vagy a demencia és a cukrozott üdítők fogyasztása között, az biztos, hogy nem egészséges választás. Azt tanácsoljuk, hogy rendszeres fogyasztásra használják a vizet a cukrozott vagy mesterséges édesítőszerrel készült italok helyett – javasolja Matthew Pase, a neurológiai tanszék munkatársa.

Jobban árt, ha "diétás"

Azt is felfedezték, hogy azoknak az embereknek, akik napi rendszerességgel isznak diétás üdítőt, csaknem háromszor akkora a kockázatuk a sztrókra és a demenciára. Ebbe beletartozik az ischaemiás sztrók, ami az agyi erek vérellátásának akadályoztatása miatt jön létre, illetve az Alzheimer-kór okozta demencia.

A dolog iróniája, ami eltorzítja az arányokat, hogy a résztvevők többsége a kaukázusi rasszból került ki, és többen vannak köztük az „egészségtudatosak”, akik tudatosan választották a cukros üdítők helyett a cukormenteset.

Köztudott, hogy a hozzáadott cukor fogyasztása negatív hatással van az egészségre. A diétás üdítőket ezért gyakran úgy reklámozzák, mint a cukros üdítők egészséges alternatíváját. Ugyanakkor: mind a cukorral, mind a mesterséges édesítőszerrel készült üdítők fogyasztását szív- és anyagcsere kockázati tényezőkkel hozzák összefüggésbe, vagyis megnövelik az agyi érbetegségek és a demencia (elbutulás) kockázatát.

A kutatás keretében nagyjából 4000, harminc év feletti résztvevőt vizsgáltak mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI-vel) és a kognitív képességeket vizsgáló teszttel: mérték az összefüggést az üdítőfogyasztás és az agytérfogat csökkenése, valamint a gondolkodás és a memória között.

Követték továbbá 10 éven át 2888 negyvenöt éves és afölötti résztvevő állapotát a sztrók kialakulásában, és 1484 hatvan éves és afölötti résztvevőét a demencia kifejlődésében.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a fennálló állapotok (kardiovaszkuláris betegség, cukorbetegség, magas vérnyomás) nem magyarázták teljes egészében azt, amit találtak. Például: azok az emberek, akik gyakran fogyasztottak diétás üdítőt, gyakrabban lettek cukorbetegek (ami viszont a demencia kockázatát növeli).

A kutatók azt tanácsolják, legyenek óvatosak mind a diétás, mind a cukros üdítők fogyasztásával. Ahhoz azonban további kutatások szükségesek, hogy kiderülhessen az ok-okozati összefüggés: ha a kísérleti személyek mesterséges édesítőszert kapnak, az negatív hatást gyakorol-e az agyukra.