Mi lesz velem mobil nélkül?

Mindannyian láthattuk már, hogy ha a kisgyereket elválasztják a szülőtől, szorongani kezd, megijed. Sokan annyira ragaszkodunk a mobilunkhoz, hogy hasonló szeparációs szorongás jelentkezik, amikor elveszik tőlük a mobiltelefont. Szívverésük alapján a szorongás olyan tüneteit mutatták, amely a poszttraumás stressz-szindrómához hasonlítható.

A Magyar Tudományos Akadémia munkatársai az ELTE szakembereivel karöltve – Konok Veronika vezetésével – fedezték fel, hogy a fiatal generáció ragaszkodása a mobiltelefonokhoz olyan erős, hogy leginkább a kora gyerekkori szeparációs szorongáshoz hasonlít az érzés, amikor egy időre le kell tenniük a készüléket.

Régi típus

A kutatók 87 olyan okostelefon-felhasználót vizsgáltak, akiknek életkora 18 és 26 év között alakult. Minden résztvevő egy olyan üres helyiségben várakozott, ahol csupán egy laptop állt egy asztalon, mellette egy székkel, illetve néhány hétköznapi dolog, például újságok, egy plüssállat és egy babzsák várakozott.

Miközben a szívritmusukat vizsgálták, egyszerű számítógépes matematikai feladatokat kaptak, amelyeket a telefonjukban lévő számológép segítségével oldhattak meg. Ezt követően a csoport felét arra kérték, hogy kapcsolják ki a telefont, de tartsák azt testközelben, míg a többiektől elvették a készüléket, és a szoba sarkában lévő, látótávolságon kívül eső mosdókagylóban helyezték azt el.

Voltak, akik új telefont kaptak a feladatokhoz, míg mások sima számológépet. Kiderült, hogy azok, akiket elválasztottak a saját telefonjuktól, szívverésük alapján a szorongás olyan tüneteit mutatták, amely a poszttraumás stressz-szindrómához hasonlítható.

 

Bejelentkezés

Hírlevél fel/leiratkozás

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Videó ajánlatunk

Zöld élelmiszerek szerepe a fogyókúrában

Kiemelt ajánlatunk

Illatok, krémek, altatódalok az óvodában

Illatok, krémek, altatódalok az óvodában

Lezárult az Egészséges gyermek projekt első része az Alsószerdahelyen működő óvodánkban. A VIRONAL segítségével épségben, egészségben játszottunk a gyerekekkel a hóban, csúszkáltunk a jégen, hokiütőkkel a kezünkben, etettük a madarakat, sétálgattunk az erdész bácsival a hóval borított természetben. Ezután a gyerekek illatos, nyugodt környezetben pihenhettek.

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Eseménynaptár (ma és holnap)

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés