A Montreali Egészségügyi Intézet ÉPIC Center nevű, megelőző orvoslással és fizikai aktivitással foglalkozó részlegének kutatói által végzett vizsgálat szerint a szakaszos edzést és az egészséges étrendet is magában foglaló életmód a leghatékonyabb módja annak, hogy felvegyük a harcot az elhízás ellen.
Hogyan őrizhetjük meg szellemi frissességünket?
Agyunk egészsége részben tőlünk is függ, szakértők szerint néhány egyszerű szabály betartásával és némi odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük szellemi frissességünket és agyunk egészségi állapotát.
7 tévhit a koffeinről
Sok ember számára a reggel a kávéval kezdődik. A gőzölgő csésze felett a még csendes lakásban jól esik átgondolni az előttük álló napot. Ez egyfajta rituálé, de valóban csak erről van szó, vagy szimplán a koffein élvezetéről? Vegyük sorra, milyen kockázatokkal járhat a reggeli vagy az ebéd utáni kávé élvezete!
Dukan-diéta, a legújabb őrület
Minden szezon kitermeli a maga újabb diétáit, hiszen kell az újdonság a sok fogyókúrás módszerbe belefáradt vásárlóknak, hogy meg lehessen nyerni őket. Hogy mi egy jól „eladható” diéta receptje? Vegyünk egy ismert dolgot, adjunk hozzá egy csipetnyi médiaszenzációt, majd jól keverjük össze és máris kész a legújabb őrület.
Létezik-e ártalmatlanul alacsony dózisú sugárterhelés?
Több mint 15 évvel a csernobili atomerőmű katasztrófája után a hatásait vizsgáló tudósok megállapították, hogy kimutatható a cézium-137 a horvátországi vaddisznókban és a norvégiai rénszarvasokban. Némelyik helyen olyan koncentrációban volt jelen a radioaktív szennyezés, hogy veszélyes lehetett a húsukból nagyobb mennyiséget elfogyasztó emberekre.
A sivatag gyógyító ereje – klimatoterápia
Afrikában ősidők óta létezik egy gyógymód, mely a sivatag gyógyító erejét használja. Különösen Egyiptom déli részén Asszuán környékén a Núbiai-sivatag sivatag lakói alkalmazzák még napjainkban is.
Népi szerek a ráncok ellen – egyszerű és hatásos!
Rugalmas és fiatal bőr – a gyengébb nem képviselői számára mi lehet vonzóbb és kívánatosabb ennél? A bőr fiatalságáért vívott harcban sok nő egész vagyont költ el: drága kozmetikumokat használ, sokféle készülékes módszert kipróbálnak magukon. Pedig az őseink mindenféle drága kozmetikum és szalonban végzett procedúra nélkül bölcsen meg tudták hosszabbítani bőrük fiatalságát, egyedül a gyógyfüvek erejével és egyéb népi módszerek segítségével, amelyek megbízható segítőtársakká váltak a ráncok és a bőr öregedésének egyéb jeleivel: a petyhüdtséggel és szárazsággal vívott harcban.
Mit készítsünk a csalánból?
A csalán tökéletes összetételű gyógynövény. Rendkívül gazdag sókban, sok ként, káliumot és vasat tartalmaz (többet, mint a spenót). A levelei természetes multivitamin koncentrátumok, karotint, aszkorbinsavat, kovasavat, pantoténsavat (B5-vitamint) és hangyasavat, K-vitamint és egyéb vitaminokat tartalmaznak. A csalán fehérjetartalma megegyezik a hüvelyesekével. Csodálatos szer a vér összetételének javítására és a szervezet megtisztítására.
Jobb a jobb, mint a bal
A jobb kezesek hajlanak rá, hogy mindent, ami a jobbjukon található, többre értékeljenek, mint ami tőlük balra van. Ha azonban csak korlátozott mértékben tudják használni jobb kezüket, a vártnál sokkal gyorsabban változik a vonzalmuk.
Szemölcsök homeopátiás kezelése
Tudjuk, hogy sokféle kinövés, megvastagodás csúfíthatja el a bőrünket, és az esztétikai probléma mellett nemegyszer fájdalmakat is el kell viselnünk miattuk. Nemrég jelent meg cikkünk a szemölcsök természetes módszerekkel való kezeléséről, most a homeopátiás lehetőségekről olvashatnak.