Az alpesi és a Bach-virágterápia

A lelkiállapotok hetes csoportjával mintegy analógiában a gyógyulás 7 fokozatát is megkülönböztette. Ezek a következők: békesség, remény, öröm, hit, bizonyosság, bölcsesség és szeretet. A gyógyulás 7 fokozatával kapcsolatban azonban nagyon fontos megjegyezni, hogy jóllehet értelmezhetőek analógiában a lelkiállapotokkal, mégis azoktól függetlenül, minden megbetegedésnél ugyanilyen sorrendben következnek be.

A betegség

A betegségről vallott felfogása a saját korában szokatlan volt, de napjainkban már ismerősen csengnek mondatai: „A betegség a mai materialista módszerekkel soha nem lesz gyógyítható, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem anyagi eredetű. Amit betegségnek nevezünk, az mélyebb és nagyobb erők hatásának végeredményeképpen alakul ki a testen. Még ha a materiális kezelés látszólag eredményre vezet is, nem jelent többet, mint rövid enyhülést, a kiváltó ok megszüntetése nélkül…”

Később így ír: „A betegség lényegében a Lélek és az emberi Személyiség közötti konfliktus következménye, és emiatt másképpen nem is irtható ki, csakis gondolati és szellemi erőfeszítések árán…”

Majd: „A betegség, ha gonosznak tűnik is, alapvetően jótékony és javunkat szolgálja, és – ha jól megértjük – lényeges hibáinkhoz vezethet el minket. Helyesen kezelve alkalmat ad e hiba legyőzésére, segít jobbá válnunk és fejlődnünk. A szenvedés javító jellegű, a megértendő leckére utal, és ezért soha nem szabad eltüntetni, míg a leckét meg nem tanultuk…”

Dr. Bach szerint a betegségeket konfliktusok hozzák létre, amelyek alapértelmezésben két hibaforrásra vezethetők vissza: az első az, ha nem figyelünk a Lélek parancsaira, és nem követjük azokat, a második pedig, ha az Egység ellen cselekszünk (ide értendő az önszeretet azon fajtája, amely érdekeinket a mások java elé helyezi).

Azt hangoztatta, hogy a betegség testi tüneteit nem érdemes kezelni, hiszen azok természetes módon tűnnek el a kiváltó lelki probléma megszűnésével:

„Csak akkor válunk érzékennyé külső befolyásokra, ha engedjük, hogy belénk lopózzon a kétely, a depresszió, a döntésképtelenség vagy a félelem. Ez a betegség mögött álló valódi ok, egyedül ez bír fontossággal: vagyis a beteg lelkiállapota s nem testi kondíciója számít.”

Ez a gondolatmenet s a tény, hogy a hivatalos orvostudomány nem fogadta el elméletét, vezette Dr. Bachot a Gyógyítsd tenmagad alapelv megfogalmazásához. Élete nagy részét annak szentelte, hogy a laikusok számára is hozzáférhetővé tegye a gyógyszereket, vagyis hogy a betegek tanulmányok, szakemberek, engedélyek nélkül is képesek legyenek saját sorsukért és egészségükért felelősséget vállalni, és elérhetővé váljanak számukra azok a szerek, amelyek őket ebben a felelősségvállalásban támogatják.

Ezt a gyógyítási rendszert bárki elsajátíthatja, hiszen az eszenciák elkészítéséhez semmiféle speciális felszerelésre vagy előképzettségre nincs szükség, különösen akkor, ha valaki a saját részére akar eszenciákat készíteni.

Dr. Bach soha, sehol nem állította azt, hogy az általa összeállított gyógyírkészlet teljes, lezárt egész, mindenkinek egyedül üdvözítő. Épp ellenkezőleg! Arra biztatott, hogy mindenki próbálja meg a környezetében élő növényekből a saját eszenciasorozatát összeállítani, amit már a világ több pontján meg is tettek. Így készült el az ausztráliai, az alaszkai és a kaliforniai sorozat. Ezek lényegüket tekintve megegyeznek Dr. Bach eszenciáival, csak éppen a saját földrajzi feltételeiknek megfelelő növénykészletből állnak.

Cikksorozatunk folytatásában a 38 gyógyító eszenciát ismertetjük, majd a megfelelő virágterápiás szer kiválasztásának lépéseiről lesz szó.

Frank Zsófia
Tel.: (30)-972-2787

(Folytatjuk)

Frank Zsófia 2008 tavaszán ismét tervez kineziológia kezdő tanfolyamot, és a fenti telefonszámon folyamatosan lehet jelentkezni életvezetés (life-coaching) és relaxáció tanfolyamaira is.