Közismert tény, hogy az idegfeszültség izomfeszültséget vált ki. Ezért félnek például annyira a sportolók a görcstől: attól, hogy idegességük, izgulásuk, figyelmük koncentrálása, akaratuk összpontosítása hatására nehogy túlságosan is megfeszüljenek, majd görcsbe ránduljanak az izmaik.

Persze nemcsak sportolóknál, hanem az „átlagembernél” is megfigyelhetők ezek a jelek: az idegfeszültség hatására összeszorítjuk a végbélzáró izmunkat (innen a székrekedés, az aranyér, a prostatitis (dülmirigy-gyulladás), a vaginizmus (a hüvelybemenet olyan görcsös összehúzódása, amely lehetetlenné teszi a nő által is kívánt behatolást is) – hogy a legtávolabbinak tűnő példákat hozzam), ökölbe szorul a kezünk, fájdalmasan megfeszülhet a vállunk, a hátunk, a nyakunk, feszesebbé válik az arckifejezésünk… Egyesek még játszadoznak is azzal a kis izomköteggel, amelyik kidudorodik az arcukon, ha összeszorítják a fogukat.

Akik többször, rendszeresen megcsinálták a relaxációs gyakorlatokról szóló cikkemben bemutatott izomellazítást, azok megtapasztalhatták ennek az ellenkezőjét: ha akarattal, szándékosan ellazítjuk, elernyesztjük az izmainkat, egyúttal csökken a bennünk lévő idegfeszültség is. Nos, erre épül, ezt fejleszti tovább az AT első gyakorlata, melynek neve a nehézség-érzés vagy az elnehezedés-érzés, röviden a nehéz-élmény megélése. Szakszavakkal: a neuromuszkuláris (ideg-izom) rendszerrel vesszük fel a mentális (itt: gondolati) kapcsolatot.

Nehéz-élmény megélés

A korábbi cikkekben már leírt pózban és körülmények között fekve gondolatban a terapeutától kapott és megtanult rövid mondatokat: a formulákat mondogatjuk, ismételgetjük. Ezek az elnehezedéssel, a nehézzé válással kapcsolatosak, és rövid idő elteltével kiváltják a kívánt hatást: súlyosnak, nehéznek érezzük a végtagjainkat, majd a fejünket és a törzsünket is. Végül elnehezedik, nehézzé válik, nehéznek érződik az egész testünk a fejünk búbjától a lábujjunk hegyéig.

S miért jó ez nekünk? A válasz egy részét már leírtam a harmadik bekezdésben: az izomfeszültség csökkenésével, pontosabban az annak következtében kialakuló nehéz-élmény hatására kisebb lesz bennünk az idegfeszültség, s így megnyugszunk testileg-lelkileg és szellemileg, mert megváltozik agyunk működése is.

Éber állapotban az agyunk másodpercenként 15-35 ciklusos frekvenciával rezeg, ez az ún. béta hullámzás. Ám elalvás előtt s az ébredés pillanataiban, de nappal is bármikor, ha elmerengünk, elmélázunk vagy csak úgy ejtőzünk (étkezés után), esetleg eltűnődünk valamin napozás vagy éppenséggel munka, illetve menet közben – lelassul ez a hullámtevékenység 7-14 rezgés/másodpercre. Ezt a rezgést hívjuk alfa-hullámnak, magát a helyzetet pedig alfa-dominanciás állapotnak; viccesen erre mondják, hogy lementünk alfába. (Az alfa-dominancia arra utal, hogy mérhetők ugyan kis számban más jellegű s nevű hullámok is, de alfából van a legtöbb, az uralkodik.)

Jobb félteke – bal félteke

Az agyhullám-tevékenység lelassulása változást idéz elő az agyféltekék kapcsolatában is. Míg éber állapotban legtöbbször a bal agyféltekénk irányít bennünket, addig az alfa-dominancia hatására először együtt (szinkronban) működik a két félteke (ez a féltekei szinkronizáció). Később – ahogy a rezgés alsó határa a 7-hez közeledik – átvált(hat) ez jobbfélteke-dominanciába: vagyis akkor már a jobb agyféltekénk irányít, ő a domináns.

Ez a hullám- és féltekeirányítás-váltás okozhatja, hogy a relaxáló ember néha kiesik az időből (filmszakadás-élményt él át). Utólag úgy érzi: lehet, hogy elaludt, s hogy teljes legyen a zűr-zavar: álomképek suhanhatnak el lehunyt szemei előtt… Az is előfordulhat, hogy nem esik ki se a térből, se az időből, ellenben nem érzi a testét, vagy annak egy-egy részét: ez az ún. testséma szétesésének a következménye. (Ezt is átéljük minden alvás után: ébredéskor, amíg nem nyitjuk ki a szemünket s nem mozdulunk meg, azt sem érezzük, hogy a hasunkon vagy a hátunkon fekszünk. A szemnyitás és/vagy a megmozdulás pillanatában persze azonnal minden tudatossá és érezhetővé válik…) Viszont a relaxált személy emberfölötti nyugalommal kel fel azonnal a gyakorlat végén, fát lehet hasogatni a hátán, stresszből mosolyogva kéri a következőt – mert bírja a gyűrődést.

Stressztűrő képesség, jó alvás

Igen, ez az AT első gyakorlatának talán a legfontosabb áldásos hatása, hogy a stressztűrő képesség nő: nem vesszük annyira a szívünkre a frusztrációt. (Megint egy sokszor hallott-olvasott szakkifejezés. Akkor beszélünk frusztrációról, amikor pszichésen átéljük azt, hogy meghiúsult a tervünk: nem tudunk megtenni valamit, amit szeretnénk, illetve szándékunk ellenére megtenni vagy tűrni kényszerülünk azt, amit egyáltalán nem akarunk… S hogy mennyit és hogyan vagyunk képesek elviselni e meghiúsulás pszichés átéléséből, azt hívjuk frusztrációs tolarenciának: tűrőképességnek.)

Hasonlóan fontos pozitív hatása az AT első gyakorlatának, hogy enyhül s megszűnik az idegi-lelki eredetű alvás-zavar, ami akár úgy nyilvánul meg, hogy nem tudunk elaludni, akár úgy, hogy elalszunk ugyan nagyon is hamar, de néhány óra után felébredünk, és nem vagyunk képesek már (olyan mélyen) visszaaludni, hanem végig „tudjuk”, hogy alszunk. Az alvás-zavar megszűnése azért is nagyon fontos, mert ma már egyértelmű, hogy az éjfél előtt átaludt órák alatt tud igazán regenerálódni a test és töltekezni a lélek – után már csak pihenünk.

Jótékonyan hat a nehéz-élmény a belső szervek: a zsigerek működésére is, vagyis megkönnyíti az emésztést, az átalakítást, a felszívódást és a kiválasztást. Azt pedig mindenki megtapasztalhatta, hogy ha reggel otthon elintézhetők a kis és a nagy dolgok, az bizony az egész napot jó sínre teszi.

Segít a feltételes reflex

Befejezésül egy beavatás következik. Nem árt tudni ugyanis, hogy először nem azért lesz nehéz a végtag vagy az egész test, mert mi mondjuk – bizony nem. Egyfajta szerencsés egybeesése történik itt különböző dolgoknak. A test csak azt észleli, hogy – miközben bizonyos formulák ismétlődnek az agyban – mozdulatlanul fekszünk. Lehet, hogy alvás lesz ebből a nagy pihenésből? – kérdi a test, és felkészül akár erre is: ellazítja az izmokat fényes nappal is, ahogy esténként tenni szokta. S így a sok ismétlés során egyszer csak megtörténik a fordulat, a csoda: a test éppen akkor nehezedik el a spontán izom-ellazulás következtében, amikor az agyban ez ezzel kapcsolatos formula „forog”. A két dolog így összekapcsolódik, s ha a következő gyakorlás során a test megint „meghallja” az elnehezedéssel kapcsolatos formulát, azonnal és automatikusan létrehozza a nehéz-élményt. Így jön létre egyfajta feltételes reflex-kapcsolat a formula és az elnehezedés között. Ez után már pusztán a formula gondolata kiváltja a testben az izom-ellazulást és ennek kapcsán a nehéz-élményt is!

Így történik a későbbiekben az AT többi gyakorlatának az elsajátítása, bensővé tétele is.

(Folytatjuk)

Dr. Csíky Antal
holisztikus integratív terapeuta
munka szakpszichológus
alternatív gyógyító
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről