Milyen szagú az Ön élete?

Az első, és ez idáig legemlékezetesebb FengShui tanácsadásom pár éve történt. Vásárlás közben, a helyi piacon összefutottam egy régi ismerősömmel, nevezzük Katalinnak. Ápolt, csinos nő, ahogy eddig mindig, kifejezetten jól nézett ki. Régen találkoztunk, megkérdeztem, hogy érzi magát. Mély levegőt vett. Az első légvételtől az utolsóig ömlött a panasz belőle. Csak sorolta és sorolta a negatív történéseket:

Elbocsátották az állásából, a férje vállalkozása haldoklik, a családjuk anyagi biztonsága romokban hever. A kamasz gyerekeivel pocsék a kapcsolata, a fia rosszul tanul, a lánya bajlódik a szerelemmel. Anyósa mindezek tetejébe egyes egyedül őt hibáztatja, rendszeresen vitatkoznak egymással. Katalin sokat betegeskedik, most is éppen az orvostól jön, a diagnózis torokgyulladás, ebben a hónapban már másodszor. Teljesen kimerült és fáradt.

Elmondtam Katalinnak, hogy ismerek egy módszert, melynek segítségével könnyíthet az életén. Kati nem rejtette véka alá hitetlenségét, fenntartásait. Kétségbeesettsége azonban igent mondatott vele az általam felkínált lehetőségre.

Alig vártam, hogy az elmondott problémák nyomait, mint indián nyomolvasó, felfedezzem Katalin otthonában. Leparkoltam a házuk előtt. Csengettem. A háziasszony ajtót nyitott.

Az állam ekkor esett le először. Ahogy beléptem az ajtón, rémes szag csapta meg az orromat. Érezhető volt, hogy napok óta nem szellőztettek, és a porszívót sem használták hónapok óta. A levegőben kavargott a por, a cigaretta füst és a gulyás émelyítő szaga. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne kapjam a kezemet az orrom elé. Abban reménykedtem, hogy szaglószervem hamarosan elfárad, és nem fog már zavarni bűz.

A látvány, ami fogadott, a bűznél is riasztóbb volt számomra. A bejáratot cipő halmokkal barikádozták el. Nyár ellenére téli kabátok lógtak a fogason, teljesen eltakarva a szabad bejárást, az ajtó csak résnyire nyílt ki miattuk. A padló, a szőnyegek vastagon homokkal borítva. Mindenhol papír fecnik, bontatlan borítékok, számlák és sárga csekkek hevertek. A tejeszacskók levágott sarkai megszámlálhatatlanul, a ház minden négyzetcentiméterén szétdobálva. Ahogy beljebb araszoltam a lakásban, a látvány és a bűz egyre elviselhetetlenebbé vált. A lakásban egy talpalatnyi hely sem maradt, ahová az eszközeimet és magamat letehettem volna. Nagy megkönnyebbülésemre Katalin a teraszra invitált. Végre, levegőhöz jutok!

Itt lepődtem meg másodjára. A terasz makulátlanul tiszta és rendezett. Sehol egy porszem, sehol egy csikk. Gyönyörű, vasalt asztalterítő, a székeken díszpárnák. A terítő és a párnahuzat színe és anyaga maximálisan illeszkedik a méregdrága fém kerti bútorhoz. Az asztalon friss vágott virág. A terasz hangulata harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugall.

Ekkor értettem meg, hogy mit jelent az a mondat, amit tanárom oly sokszor emlegetett: „Minden emberi lény a FengShui szabályai szerint él. Van, aki tudatosan, van, aki tudattalanul.”

Vallom, hogy a FengShui nem kínai folklór, hanem egy olyan eszköz, melynek segítségével hasznunkra fordíthatjuk a természeti törvények pozitív hatásait, függetlenül attól, hogy hiszünk-e bennük vagy sem. A gravitáció sem válogat hitünk, vagy földrajzi elhelyezkedésünk alapján. Gondoljunk csak arra, hogy akár Budapesten, akár New Yorkban, akár Bali szigetén ugrunk ki a nyolcadik emeletről, menthetetlenül szörnyet halunk.

Katalin lakása egy példa a FengShui szabályainak tudattalan alkalmazására, amellett iskolapélda a belső és a külső kontrasztjára. A világ felé tiszta, rendezett, ápolt külsejét mutatta, ami esetében a terasz. Belül, a házban, a zűrzavar és a káosz uralkodott, ugyanúgy, mint Katalin lelkében, belső világában.

Hat órát töltöttem nála. Lépésről lépésre, helyiségről helyiségre araszoltunk a nagy házban, és átbeszéltük a teendőket. Elmagyaráztam a lehetőségeit, milyen változtatásokat javaslok a falak, függönyök és bútorok színeiben. Megbeszéltük a lomtalanítás, a takarítás, és a rendrakás fontosságát és hatását testi-lelki-szellemi folyamataira. Meséltem neki a tértisztítási szertartás jelentőségéről. A „terápia” során mindvégig arra törekedtem, hogy értse a miérteket, amelyek megerősítik elköteleződését.

Tudom nagyon jól, ha valaki nem érti az indítékokat, kezdeti lelkesedése elszáll, és abbahagyja a fárasztó munkát. Katalin törekvésem hatására vált szkeptikusból együttműködővé, melyet kisimult arca bizonyított számomra leginkább.

Eleinte, amikor kiejtettem a számon a változás szót, Katalin grimaszolt. Ezért érdeklődtem, hogy jól látom-e a félelmét a változtatástól és a változástól. Picit faggatni kezdtem. Hosszas unszolásra elmondta, hogy ő bizony rettenetesen fél az átalakulástól. Tudja jól, hogy az élete jelenleg nem, illetve rosszul működik, de ezt a „lemezt” már jól ismeri, remekül elnavigál benne, teljesen kiismeri magát. Szinte retteg a változástól, ami biztosan új helyzeteket, új körülményeket teremt majd az életében, ami számára idegen és ismeretlen.

Akkor még nem tudtam megérteni. Mi a baj a változással? Én szeretem. A változás maga az ÉLET. Több év távlatából, tanácsadások során szerzett tapasztalataim alapján tudom, hogy a félelem sokunk társa. Teljesen normális, emberi érzés. Szorongunk. Az viszont egyáltalán nem normális, ha hagyjuk, hogy ez oly mértékben eluralkodjon rajtunk, hogy megbénítson, és akadályozzon a cselekvésben. Akár retteghetünk is, csak cselekedjünk. Számos aggodalmunk teljesen alaptalan, semmi köze a valósághoz, nincs reális esélye, hogy bekövetkezzen. Vizsgáljuk meg őket egyenként. Játsszunk velük gondolatban, fejben, és kérdezzünk: Mi az a legrosszabb dolog, ami történhet velem, ha ez a félelmem bekövetkezik? Mit tennék akkor, ha…? Hogyan oldanám meg azt a helyzetet?

Ha a FengShui szabályait követjük, a különböző életterületeknek megfelelő színeket, anyagokat, és tárgyakat tanácsos választani. Ehhez átgondoltságra van szükségünk. A feladatot úgy célszerű megoldanunk, hogy a tér, amin dolgozunk mindezek mellett harmóniát, és szépséget, a szemnek is kellemes érzéseket árasszon. Ez összetett feladat. Így a tér módszeres rendezésén dolgozva önmagunk módszeres átalakulása is megtörténik. A célunk pedig mindvégig egy harmonikus, pozitív energiát árasztó otthon létrehozása, ahol töltekezhetünk, energiát nyerhetünk, és megőrizhetjük egészségünket. A FengShui nem egy varázspálca. Egy suhintással nem szünteti meg a problémáinkat. Sokkal inkább egy olyan eszköz, melynek segítségével erőt meríthetünk a feladataink bölcs megoldásához, kihívásaink legyőzéséhez.

Ez Katalin életében sem volt másként. Rengeteget dolgozott az otthonán (közvetve önmagán), a törekvései pozitív változásokat eredményeztek: A fia sikeresen leérettségizett, a lánya másfél éve kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él. Kati férje vállalkozásában tevékenykedik, amitől hihetetlenül elégedett. Anyósával a kapcsolata ma sem felhőtlen (de hát ismerjük az anyósokat), de koránt sem veszi ezt ma már annyira tragikusan, mint pár évvel ezelőtt. Rendszeresen lomtalanít, bejárónő segít neki az óriási ház takarításában. A tértisztítás szertartását félévenként elvégzi.

Senki ne gondolja, hogy Katalin hétköznapjai mentesek  a kihívásoktól. Nem. Egy azonban biztos. Ma bátran szembe néz velük, mert tudja, hogy van hozzá elegendő ereje és energiája, hogy megbirkózzon velük. Nagyon hálás önmagának, hogy félelmeit legyőzte, és volt elég bátorsága ahhoz, hogy változtasson és változzon.

Ma már nyoma sincs a belső káosz, lelki zűrzavar penetráns szagának, otthonában kellemes, tiszta harmóniaillat fogad bármikor, ha az ajtaján belépek – és most már szabadon be tudok menni.

Skultéty Andrea
okleveles Feng Shui szakértő