Növeli a gyerekek koncentrációját a mozgás

Az órák előtti kerékpározás vagy gyaloglás növelheti a gyermek koncentrációját a tanórákon – derült ki a dán Kopenhágai és Aarhus Egyetem kutatásából. A kutatók 19 527 öt és tizenkilenc év közötti tanulót vontak be a vizsgálatba. A gyerekeket kikérdezték arról, hogy milyen testmozgást végeznek, valamint kitöltettek velük egy koncentrációs szintet felmérő tesztet is.

Növeli a gyerekek koncentrációját a mozgásAzok a gyerekek, akiket a szüleik autóval vagy tömegközlekedési eszközzel vittek iskolába, kevésbé teljesítettek jól a koncentrációt mérő teszteken, mint azok a diákok, akik gyalog vagy biciklivel érkeztek. Niels Egelund, a kutatás vezetője szerint az, hogy egy kisgyerek hogyan megy az iskolába, még négy órával később is érzékelteti a hatását.

Az eredmények egyébként meglepték a kutatókat is, mivel eredetileg azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a gyerekek koncentrációs szintjére a reggeli és az ebéd elfogyasztása. „Az eredmények azt mutatták, hogy a reggelizés és az ebédelés is hatással van a kicsik koncentrációjára, de nem jobban, mint a testmozgás” – fűzte hozzá a kutató. „A legtöbb ember érzi a sport frissítő hatását, de meglepő, hogy az ilyen sokáig kitart.”