Hatékonyan csökkentheti a gyulladást az étrend megváltoztatása

Az Aucklandi Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya során kiderült, hogy az étrend megváltoztatása akár már 6 hét alatt képes jelentősen lecsökkenteni a gyulladás kockázatát. „A gyulladás számos krónikus betegség kiváltó oka, illetve katalizátora lehet, köztük az Alzheimer-kór, különféle kardiovaszkuláris betegségek, bizonyos rákfajták, számos autoimmun betegség, a reumás köszvény, a Crohn-betegség és a 2-es típusú diabétesz is összefüggésbe hozható a gyulladással” – mondta Lynette Ferguson, az Aucklandi Egyetem táplálkozástudományi professzora.

Csökkentheti a bélgyulladást a gyömbér

Egy kisebb, előzetes tanulmány eredményei szerint a gyömbérgyökeret tartalmazó táplálékkiegészítők úgy tűnik, hogy enyhítik az emésztőrendszer gyulladásos folyamatait. Ez magában rejti a lehetőségét annak, hogy a szer csökkenti a vastagbélrák kialakulásának esélyét is. Több tanulmány szükséges még azonban, és a kutatók egyelőre nem javasolják, hogy mindenki rohamozza meg az üzleteket a készítményért, és nyakló nélkül tömjék magukba azt.

Gyulladáscsökkentő az emlőrák kezelésében?

Egy celekoxib nevű gyulladáscsökkentő szert sikerrel alkalmaztak emlőrákosok járulékos kezelésében – hangzott el nemrégiben egy Brüsszelben megrendezett emlőrák konferencián.

Felér egy egész patikával

1919-ben, amikor tombolt az influenzajárvány az Egyesült Államokban, egy orvos, aki a farmereket látogatta, egyszer egy olyan családhoz érkezett, ahol mindenki egészséges volt. A feleség elmondta, hogy egy edényben hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, hogy csak ennyi lenne a titok, és kérte, hogy megvizsgálhassa a hagymát mikroszkóppal. A hagymában megtalálta az influenza vírusát. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát, így tartva a családot egészségesen.

A szénapolyva – kitűnő házi gyógymód

Amikor a gazda az aszú-szénát a pajtába hordja, annak alján hulladék képződik: ez a hulladék a széna virágából és polyvájából áll. Sokoldalúan felhasználható házi gyógymódokhoz, leginkább gyulladásos betegségek esetén hatásos, de a szénapolyvával való gyógyító eljárás alapvetően a keringést és az életerőt fokozza.