Hatékonyan csökkentheti a gyulladást az étrend megváltoztatása

Az Aucklandi Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya során kiderült, hogy az étrend megváltoztatása akár már 6 hét alatt képes jelentősen lecsökkenteni a gyulladás kockázatát. „A gyulladás számos krónikus betegség kiváltó oka, illetve katalizátora lehet, köztük az Alzheimer-kór, különféle kardiovaszkuláris betegségek, bizonyos rákfajták, számos autoimmun betegség, a reumás köszvény, a Crohn-betegség és a 2-es típusú diabétesz is összefüggésbe hozható a gyulladással” – mondta Lynette Ferguson, az Aucklandi Egyetem táplálkozástudományi professzora.

Hatékonyan csökkentheti a gyulladást az étrend megváltoztatásaA kutatások megerősítették, hogy a gyulladás mértéke jelentősen lecsökken a megváltozott étrend hatására, amely sok omega-3 zsírsavat, gyümölcsöt, zöldséget, dióféléket és teljes kiőrlésű gabonát tartalmaz, miközben kevés finomított gabonát, telített zsírt és cukrot engedélyez. Ezek a tulajdonságok alapvetően sokban hasonlítanak a mediterrán étrendre, amelyről már korábban is kiderült, hogy védelmet nyújt bizonyos krónikus betegségek ellen, nyilatkozta Ferguson.

A vizsgálatok során a professzor és kutatótársai a látszólagosan egészséges résztvevők biomarkereit vizsgálták, köztük az úgynevezett C-reaktív proteint (CPR), melynek jelenléte legtöbbször gyulladásra utal, és a vérteszttel könnyen kimatatható. A harminc egészséges önkéntes egyik része mediterrán típusú étrendet követett 6 héten keresztül, tehát sok halat, zöldséget, gyümölcsöt, olívaolajat és avokádót ettek, míg a másik felük pedig továbbra is megszokott, telített zsírokban és cukorban gazdag étrendjüket követték.

„Ez meglehetősen szűk körű tanulmány volt, amely egy jóval nagyobb, átfogó jellegű vizsgálat előkészítését szolgálta, mégis nagyon jelentősnek bizonyult, mivel az eredmények jól tükrözték, hogy ilyen rövid időszak alatt is jelentős javulás állt be a résztvevők rizikófaktorai tekintetében a megváltozott étrend hatására” – foglalta össze a tanulmány eredményeit Ferguson professzor. A kutatás végleges eredményei márciusra várhatók.