Ma már a tengeri hal olajánál jobb ómega-3-forrás is létezik

A tengerek védelmével foglalkozó Callum Roberts, az amerikai York Egyetem professzora azt jósolja, hogy 2050-ig a világ népessége felének le kell mondania a halakról mint táplálékról, hiszen a „medúzán és az iszapon” kívül nem marad más számára. De mi a baj a halakkal?

Az ipari méreteket öltött halászat 90 év alatt ökológiai katasztrófát okozott, és szétrombolta a biológiai táplálékláncot. Az észak-atlanti halállomány alaposan megcsappant egy évszázad során. A halászati rekordok 1920-tól folyamatosan azt mutatják, hogy a technika óriási léptékű fejlődésének ellenére az Atlanti-óceánban fogott halfajok mennyisége stagnál, illetve lassan csökken.

Arra a kérdésre, hogy miért vallottak kudarcot a pusztulás megfékezésére irányuló nemzetközi törekvések, Roberts professzor azt válaszolja, hogy a politikusok megállapodásai és eljárásai sohasem járnak általános megelégedettséggel, hiszen a politika mindig rövid távú helyzetmegoldásra törekszik. A halászati kvóták átlagosan 15-30%-kal magasabbak, mint amit a tudósok ajánlanak és biztonságosnak tartanak. Nagyon gyakran az is megesik, hogy a kevésbé veszélyeztetett fajoknál a kvóták 100%-kal meghaladják az ajánlott értéket.

A világ legtökéletesebb tápláléka – többé már nem olyan tökéletes

Az átlagos amerikai táplálkozásra jellemző az esszenciális ómega-3 zsírsavak, a DHA (dokoza-hexánsav) és az EPA (eikoza-pentánsav) nagymértékű hiánya. Néhány halfajtól eltekintve, igen kevés forrás áll a rendelkezésünkre. A halállomány világszerte egyre fogy. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a halak nagymértékben szennyezettek – vélekedik dr. Mercola, ismert amerikai orvos-szakíró. A halak ökológiai veszélyeztetettségét az emberi fogyasztás jelenti, kiváltképp, ha a halakat már ivarérettségük előtt kifogják. Az egészségünket viszont azzal veszélyeztetjük, ha méreganyagokkal szennyezett halat eszünk, amivel teljes mértékben közömbösítjük a jótékony hatást.

Vagyis egyszerre két jó okot is találtunk halfogyasztásunk mérséklésére és arra, hogy figyeljünk, milyen halat fogyasztunk. A világ óceánjai olyannyira szennyezettek ipari méreganyagokkal, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható halak szinte mérgek – különösen a higany – hordozóinak tekinthetők, amelyek elraktározódnak a zsírjukban és a szöveteikben. Ez nem meglepő, hiszen csupán az USA-ban évente 40 tonna higanyt bocsátanak ki az elektromos áram termelésére irányuló szénégetés során.

A halakban leggyakrabban előforduló méreganyagok

Nézzük meg, melyek a leggyakoribb méreganyagok, amelyek a halakban előfordulnak: higany, PCB-k (poliklórozott bifenilek), radioaktív anyagok, például stroncium, mérgező fémek, például kadmium, ólom, króm, arzén. A kisebb halak, mint a hering, szardínia és ajóka, sokkal inkább ajánlhatók, mint a nagyobb méretűek, mert a kisméretűeknél – életciklusuk miatt – nincs idő arra, hogy a szöveteikben sok higany halmozódjon fel. A higany a legnagyobb koncentrátumban többek között a következő óceáni halakban fordul elő: tonhal, sügér, csuka, cápa, osztriga (a Mexikói-öbölből), óriási laposhal, kardhal.

Különösen óvatosnak kell lennünk a konzerv tonhal fogyasztásával, ha meg akarjuk őrizni a magunk és gyermekeink egészségét. A Mercury Policy Project független tesztelése során kimutatta, hogy a konzerv tonhal átlagos higanyszennyezettsége messze meghaladja az EPA (az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) által megállapított biztonságos mértéket.

Lássunk néhány kutatási adatot: ha egy közel 10 kg-os kisgyerek hetente kb. 50 g konzerv tonhalat elfogyaszt, a higany biztonságosnak tartott szintjét 400%-kal növelheti. Ha egy 60 kg-os nő hetente kb. 350 g konzerv tonhalat megeszik, szintén 400%-kal emelkedhet szervezetében az EPA által megállapított, biztonságos vélt higanyszint.