Így kerülhető el a kellemetlen szájszag

Roppant kínos, ha valakinek kellemetlen szájszaga van. A rossz lehelet pedig meglepően gyakori probléma, és különböző okok lehetnek a háttérben. Lehet csupán átmeneti, de a tartósan rossz lehelet a lakosság mintegy harmadánál fordul elő. Érdemes felhívni rá a figyelmet, mivel a kellemetlen szájszag akár súlyos betegség meglétére is utalhat.

Leggyakrabban az átmeneti rossz lehelettel találkozunk, amit jellegzetes szagú élelmiszerek (hagyma, fokhagyma) elfogyasztása után a fogak közt megrekedt kis ételmaradékok okoznak. A dohányzás önmagában is jellegzetes lehelettel jár, de a dohányzás következtében kialakuló szájszárazság egyébként is súlyosbíthatja a helyzetet, hiszen a természetes „átöblítési” mechanizmus kiesik, ezért könnyebben képződik lepedék. Természetesen ugyanez igaz a vízhajtó szedése, a túlzott sófogyasztás, vagy az alacsony folyadékbevitel esetében is. Sőt, a reggeli rossz lehelet oka is az éjszaka során csökkent nyáltermelődés miatti szájszárazság.

Mi okozza a szájszagot?

A kellemetlen szájszagot elsősorban a szájüregi mikroorganizmusok miatt a lepedékben található ételmaradékok lebontása okozza. Ezek a mikroorganizmusok természetesen is jelen vannak a szájüregben. Legnagyobb számban a nyelven találhatók, ezért nagyon fontos, hogy fogmosáskor a nyelvünket is mindig tisztítsuk. A legtöbb fogkefének már nemcsak a sörtés oldala használható, hanem annak hátoldala is, az ott kialakított barázdák ideálisan tisztítják a nyelvet. Ha a fogkefénken nincs ilyen, akkor a fogkefe sörtéivel keresztben „leseperjük” a nyelvet.

Még a szájhigiénére adó embereknél is sokszor elmarad a nyelv ilyen tisztítása, pedig ez a szájszag leggyakoribb oka. A 80-as években a fogmosás oktatásakor ugyanis erre nem fektettek hangsúlyt, még a fogselyem használata sem volt elterjedt hazánkban, ezért a ma középkorú népesség nagy százaléka nem ismeri a helyes fogmosás folyamatát, szájhigiénéje hiányos.

A napi rendszeres (min 2/nap, 3 percnél tovább tartó) fogmosás, fogselymezés, nyelvtisztítás hiányában így gyulladás, fogágybetegség alakul ki, ami még jóval azelőtt, hogy panaszt okozna, szinte uralhatatlan rossz lehelettel hívja fel magára a figyelmet. Érdemes ere figyelnünk, hiszen a látszólag ép fogak mellett tisztíthatatlan zugok, tasakok fejlődnek, melyek először az ínyszélt, majd annak összes szövetét, végül a fogakat körülvevő fogmeder csontját érintik, és súlyos esetben a fogak megmozdulásához vezethetnek. Ezért aztán ne szégyelljünk segítséget kérni fogorvosunktól, ha mi magunk nem tudunk úrrá lenni a kellemetlen szájszagon!

Mi állhat a kellemetlen szájszag hátterében?

Bár a tartósan fennálló rossz leheletet leggyakrabban a felszaporodó, kénhidrogéneket termelő baktériumok okozzák, a fent említett fogászati megbetegedés mellett súlyosabb általános kórkép is állhat a hátterében (tüdő-, máj- és vesebetegségek, cukorbetegség, de akár rák is.) Ezért a fogorvosi kezelés mellett előfordulhat, hogy más szakorvos bevonására is szükség lehet. A fogorvos meg tudja mondani, hogy fog eredetű-e a problémánk, meg tudja-e oldani, vagy további vizsgálatokat tart szükségesnek. Ha tehát nem bizonyul elégnek a sűrű fogmosás, vagy cukorka, szájspray, ami huzamosabb ideig biztosítaná a kellemes leheletet, akkor gondoljunk erre is!

Az ember fejében két gondolat fordulhat meg. Egyrészt az, hogy ez kínos, ilyesmivel miért mennék fogorvoshoz. Másrészt pedig: mit tudna ő ezzel csinálni. Mindkét vélekedés hibás. A fenti okok miatt el kell mennünk orvoshoz. És igen, segíteni is tud. Ha ínygyulladásunk van, enyhe esetben otthoni használatra ad ecsetelőt, súlyosabb esetben mechanikailag kitisztítja a fognyaknál lévő tasakokat. Ezáltal megszabadít minket a könnyen bomlásnak induló ételmaradékok „búvóhelyétől”, megmentve a fogat a későbbi kihullástól. Ha pedig úgy ítéli meg, hogy nem fogászati probléma okozza a szájszagot, akkor javaslatot tesz, hogy milyen másik orvost érdemes felkeresnünk.

Mivel az esetek több mint kétharmadában a nem megfelelő szájhigiéne miatt alakul ki a rossz lehelet, első körben az alapos fogmosásra (3 percig tartó, alapos fogmosásra min. napi kétszer szükség van!), nyelvtisztításra és a megfelelő folyadékbevitelre (kb. napi 2,5-3 l) helyezzük a hangsúlyt.

Ha érdekli a téma és szeretne olvasni a szájszárazságról is, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Mi segít a szájszárazság ellen?