Jobb testtartás, harmónia – ezt adja a tajcsi

Az USA-beli Harvard Egyetem orvosi karának munkatársa, Peter M. Wayne alapos kutatást végzett a tajcsi jótékony hatásáról az egészségre. Arra a következtetésre jutott, hogy ennek a távol-keleti gyakorlatsorozatnak, amit akár mozgásművészetnek is nevezhetünk, sokrétű egészségjavító hatása van, amely több elemre bontható, ám az elemek kiegészítik egymást.

Miközben a legtöbb gyógyszerben csupán egyetlen hatóanyag található, a tajcsi olyan, mintha többféle gyógyszert egyszerre alkalmazna az ember. Wayne összesen 8 aktív összetevőt különböztetett meg a tajcsi gyógyhatásai kapcsán, és tervei szerint ezeket klinikai kísérletekben is tesztelni fogják.

Persze a tajcsinak többféle stílusa terjedt el, és ezeknek más és más lehet a terápiás hatása. Az „aktív összetevők” közül emeljük most ki az egyiket, a szerkezeti egységet. Mit is jelent ez? A tajcsi a szervezetet egyetlen egységnek tekinti, nem pedig különböző testrészek „gyűjteményének”. Ennek következtében a tajcsi gyakorlói nem egy konkrét izomcsoportot edzenek, majd egy másikkal folytatják, hanem összehangolják a felsőtest működését az alsótestével, a test jobb oldalát összhangba hozzák a ballal, a végtagok működését a törzsével.

Természetesen a testtartás is része ennek az integrációnak. A finom, lassú és könnyed mozdulatok elősegítik a harmónia megteremtését az egész szervezetben. A végeredmény nemcsak a tajcsi foglalkozásokon mutatkozik meg, hanem egész nap érvényesül. Javul a tajcsizók testtartása, a felhúzott vállak a helyükre kerülnek, kisebb lesz az izmokra és ízületekre nehezedő terhelés, kitágul a mellkas, mélyül és hatékonyabbá válik a légzés.

A tajcsi jótékony hatásainak következtében a hétköznapi életben végzett mozgásokat is könnyen, fájdalommentesen hajthatjuk végre, sőt a mentális egészségünk is javulni fog. Két kutatás is kimutatta, hogy az egyenesebben ülő és járó emberek derűsebben tekintenek a világra, mint azok, akik görnyedt testtartásban próbálják valahogy „túlélni” a napot.

Kürti Gábor
természetgyógyász, akupresszőr
Tel. +36 30 996-2787
Honlap: https://kurtigabor.com/
Gyógyszer nélküli egészség Facebook csoport

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Akupresszúra: stresszkezelés, emésztési problémák