Legyünk energikusabbak! De hogyan?

Érdemes átgondolnunk, mitől lesz kevesebb az energiánk, ha túl gyakran érezzük fáradtnak magunkat. Persze jobb tudomásul venni, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevesebb energiánk lesz, ez természetes folyamat. Kevesebb energiatermelő egységünk működik a sejtjeinkben, kevesebb ATP termelődik bennük. (Az ATP molekula szállítja az energiát a sejtekhez.)

Ehhez a természetes folyamathoz egyéb tényezők járulhatnak hozzá, fokozva a fáradtság érzését. Ilyenek lehetnek: gyógyszermellékhatás, krónikus betegségek (szívbetegség vagy depresszió). Ugyanakkor az életmódunk, a szokásaink szintén felelőssé tehetők a fáradtságunk egy részéért, mutat rá a Harvard Health Publishing szakírója. Nézzük mindezt részletesebben.

A fő felelős az ülő életmód

Az inaktivitás, vagyis az ülő életmód az első számú felelős. Bár az öregedés során folyamatosan veszítünk az izomtömegünkből, ezt a folyamatot mérsékelhetjük jól megválasztott és rendszeresen gyakorolt mozgással. Márpedig minél nagyobb az izomtömegünk, annál több mitokondriumunk marad, amelyik képes az ATP termelésére. Az általános ajánlás szerint napi min. 30 perces, mérsékelt intenzitású mozgásra van szükségünk, heti legalább 5 napon át. A jó hír az, hogy az említett 30 percet több rövidebb szakaszra oszthatjuk fel, és olyan egyszerű mozgások is hasznosak, mint egy kis lépcsőzés vagy a (szándékosan távolabb kiválasztott) parkolóhely megközelítése.

Stressz

Ugyancsak rabolja az energiánkat a túl sok stressz. A krónikus stressz fokozza a kortizol hormon képződését a mellékvesékben, márpedig a kortizol csökkenti az ATP termelődését és támogatja a gyulladásos folyamatokat, ami a maga részéről ugyancsak az ATP képződés mérséklődéséhez vezet. Tanács: rendszeresen alkalmazzunk számunkra megfelelő stresszcsökkentő technikákat, mint pl. jóga, mindfulness, tajcsi, légzőgyakorlatok vagy vezetett imagináció. Napi alig 10 perces gyakorlás már segíthet.

Étkezés, ivás

A helytelen étkezés egy további energiavámpír. Fogyasszunk minél kevesebb feldolgozott ételt, inkább együnk naponta többször, de egy-egy alkalommal kevesebbet. Így vissza tudjuk fogni a vércukorszint ingadozásait, amelyek ugyancsak fáradtságot okoznak. A helyes étrend főbb elemei: minél több zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabona, sovány hal, szárnyasok és magvak. A fehérjében gazdag ételekben található zsírsavak ugyancsak támogatják az ATP képződését.

Az sem mindegy, hogy mit iszunk. Kerüljük a cukros italokat, amelyek előbb „megdobják” a vércukorszintet, aztán jó mélyre süllyesztik – ezzel fáradtságot is okozva. Ha keveset iszunk, dehidratálódik a szervezetünk, amitől szintén energiahiányossá válunk. Ne fogyasszunk szénsavas üdítőket. A túl sok alkohol és a koffeintartalmú italok (ilyenek pl. az energiaitalok, a kávé, a fekete tea és kisebb mértékben a zöld tea is) fogyasztása legalább 8 órával előzze meg az elalvás tervezett időpontját.

Alváshiány

Az alváshiány káros következményeivel már biztosan mindenki szembesült. Ha keveset alszunk, ráadásul az alvásunk nem jó minőségű, az ugyancsak fokozza a kortizol termelődését és a krónikus gyulladásokat. Feküdjünk le aludni mindennap azonos időben (az éjfél előtti órák duplán hasznosak!), és mindig ugyanabban az időpontban keljünk fel. Jobb lesz az alvás egy hűvös, csendes szobában, ahonnan hiányoznak a különféle elektromos kütyük, nem szólva a bekapcsolt okostelefonról. Ha az utóbbitól még éjszakára sem tudunk búcsút venni, legalább tegyük jó messzire (legalább 2 méterre) a testünktől, így kevésbé hat az agyunkra.

Menjünk társaságba!

Ne zárkózzunk be a négy fal közé! Az ember társadalmi lény, és ha elszigeteli magát másoktól, az hamar depresszióhoz vezet, aminek az egyik velejárója a fáradtság. A másokkal való érintkezés, együttlét sok mindenben megváltoztathatja a nézőpontunkat, és energikusabbak leszünk tőle. Ezért tudatosan tervezzük be az életünkbe, hogy legalább hetente egyszer társaságba megyünk.

A sok jó tanács után végezetül a Harvard szakírója hangsúlyozza: ha a fáradtság érzése nem önmagában jelentkezik, hanem más tünetek is kísérik – pl. fejfájás, izom- vagy ízületi fájdalom, láz, gyomor- vagy húgyúti problémák –, akkor keressük fel az orvosunkat.

Kürti Gábor
természetgyógyász, akupresszőr
Tel.: +36 (30) 996-2787
Honlap: https://kurtigabor.com
Gyógyszer nélküli egészség Facebook csoport

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Egy kis séta – a legjobb gyógyszer