Nem csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát a niacin

Bár egyes korábbi tanulmányok arról írtak, hogy a niacin nevű étrend-kiegészítő növeli a HDL-koleszterin („jó” koleszterin) szintjét, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) 18 hónappal hamarabb leállított egy ezt célzó tanulmányt, ugyanis nem bizonyosodott be a szer előnyös hatása a szívrohamok és a stroke (szélütés) szempontjából.

A stroke segített leszokni a dohányzásról

Egy 58 éves amerikai asszony minden módszert kipróbált, hogy leszokjon a dohányzásról, de nem járt sikerrel. Egy váratlan stroke-ot követően egyik napról a másikra teljesen megszűnt az asszony nikotinéhsége.

Energiaitalok veszélye a gyerekekre

Bizonyára sokan láttunk már gyerekek kezében különböző sportitalos üvegeket, uram bocsá´ energiaitalos dobozokat is – manapság már ez is divatnak számít a fiatalok körében. Nos, egy nemrégiben az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia által készített tanulmány szerint a sportitalok többnyire teljesen feleslegesek, míg az energiaitalok egyenesen veszélyesek a fiatalkorúakra nézve.

Mit árul el születési hónapunk?

Elhiszi, hogy születésének hónapja az egész életét meghatározza? Bár furcsán hangzik, egyre több bizonyíték utal arra, hogy igaz lehet. Legutóbb például a British Journal of Psychiatry folyóiratban jelent meg egy kutatás, amely azt mutatja, hogy a tavasszal született csecsemők felnőtt korukban nagyobb valószínűséggel küzdenek táplálkozási zavarokkal.

Miért „szeretnek” valakit jobban a szúnyogok?

Bizonyára mindenkinek az ismerősei között vannak olyanok, akiket imádnak a szúnyogok, míg másokat alig csípnek. Vajon mi lehet az oka, hogy épp bennünket választanak az idegesítően döngicsélő rovarok és nem a kerti bulin melletünk ülőt?

Napirend vagy igény szerint etessük a gyerekeket?

Azok az anyák, akik a napirend és időpontok követése helyett a gyermek igénye szerint etetik csecsemőjüket, megelőzhetik, hogy később elhízzanak gyermekeik. A szakemberek szerint ugyanis, ha az újszülött akkor kap enni, amikor kéri, nagyobb korában sem lesz gondja a súlyával, ugyanakkor a másik módszer, mely szerint a kicsiket szigorú napirend szerint kell etetni, könnyen vezethet elhízáshoz.

Segít az akupunktúra

Bosszantó lehet – mind a beteg, mind az orvos számára –, ha megmagyarázhatatlan tünettel állnak szemben, melyre semmilyen hagyományos gyógymódot nem találnak. További probléma, hogy az ilyen betegek kezelése a társadalombiztosítás számára kétszer olyan költséges, mint egy pontos diagnózissal rendelkező páciensé.

Nemzőképtelenséget okozhat a mobiltelefon

A gyermekvállalásra készülő férfiaknak korlátozniuk kellene a mobiltelefon használatát, mert a legújabb kutatások azt mutatják, hogy bár a mobil növeli a keringő tesztoszteron szintjét a szervezetben, ugyanakkor a termékenység csökkenéséhez is vezethet.

Ha apa szeretne lenni, irány a napfény!

Amelyik férfi gyermekre vágyik, használja ki a napsütést – le az ingekkel és irány a strand! Egy 340 férfi bevonásával készített tanulmányból ugyanis az derült ki, hogy a napsugarak hatására termelődő D-vitamin javítja az apaság esélyeit.

Aludjunk rá egyet

Az elmúlt években a Massachusetts Amherst Egyetem munkatársai sokat foglalkoztak az alvás és az emlékezet kapcsolatával. A Rebecca Spencer pszichológus által vezetett csoport felfedezte, hogy az alvás hatással van az összetett kognitív képességekre is, mint például a döntéshozásra.