Homeopátiával a rák ellen

A daganatos betegségek kezelésére kidolgozott módszeréről tartott szemináriumot az érdeklődő orvosok, gyógyszerészek, természetgyógyászok és laikusok számára dr. Tinus Smits holland homeopata orvos, aki a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság meghívására érkezett hazánkba.

Apró ötletek a tisztább környezetért

Lassan megszokjuk, hogy egyre több helyen találkozunk szelektív hulladékgyűjtőkkel. Az más kérdés, élünk-e a lehetőséggel, emellett hogyan tudjuk csökkenteni a szemét mennyiségét. Emiatt is (!) indította el Kukadiéta versenyét a HuMuSz (Hulladék Munkaszövetség).

Az igazi veszély a hozzászokás

Németország után Jordánia is betiltotta a RedBull importját. Csak remélni tudjuk, hogy minden épeszű hivatal ezt teszi. A magyar ÁNTSZ, amely ártalmatlan vitaminok betiltásával foglalkozik, nem nyilatkozott a dologról, de érdemes megnéznünk, mit mondtak más országok szakértői.

Faültetés a Földért

Nemrég írtunk arról, hogy a Föld megmentése nem csak azon múlik, melyik állam, melyik multi változtat eddigi hozzáállásán. Sokat kellene várni a változásra, és nem biztos, hogy van rá időnk. Egy újabb kezdeményezés most azt mutatja, hogy a kis lépések is adhatnak reményt.

Átéltem, amikor minden elsötétült…

Továbbra is homály fedi, mi okozta a hétfői légi szerencsétlenséget, amelynek 4 magyar halálos áldozata is volt. Cikkünk mérnök szerzője néhány hónapja hasonló típusú gépen utazott volna, de indulás előtt hirtelen sötétbe borult minden, még a belső vészvilágítás sem működött.

Akkreditált felnőttképzés és tanácsadás

A Természetes Gyógymódok Egyesület holisztikus képzést kínál. Az a cél, hogy a tanulást választó felnőtt diákok tudatosan törekedjenek önismeretük fejlesztésére, a testi-lelki harmónia elérésére, és tudásukkal képessé váljanak az egészség megőrzésére és helyreállítására.

Gyógyító drágakövek

Mivel szerezhetünk örömet a nőknek? Helyes a válasz: egy új ékszerrel! Ha magunknak vagy párunknak természetes kővel díszített ajándékot választunk, jusson eszünkbe, hogy ezzel nem csak ékszert adunk, mert a jól megválasztott kő hosszú időre amuletté és „gyógyítóvá” válhat.

Akkreditált felnőttképzés és tanácsadás

A Természetes Gyógymódok Egyesület holisztikus képzést kínál. Az a cél, hogy a tanulást választó felnőtt diákok tudatosan törekedjenek önismeretük fejlesztésére, a testi-lelki harmónia elérésére, és tudásukkal képessé váljanak az egészség megőrzésére és helyreállítására.

Izomgyengeség, bénulás – kóla

„Azelőtt soha nem látott mennyiségben fogyasztunk ma üdítőitalokat, és ez számos egészségi problémát okoz: fogromlást, a csontok ásványianyag tartalmának csökkenését, anyagcsere-betegségeket, cukorbetegséget” – írja dr. Moses Elisaf kutató egy nemzetközi szakfolyóiratban.

Lovasterápia: a sérült gyerek reménye

A személyes élmény mindig többet ad, mint egy száraz tudósítás. Bemutattuk már a Pacidokit, azaz Domina Imrét, aki sérült gyerekeknek nyújt – ellenszolgáltatás nélkül – lovasterápiás foglalkozást. Most egy érintett szülő számol be a nála tett látogatásról Csemőn, a csodatanyán.