Zöld iroda – jobb egészség (2)

Az egészséges, környezetbarát munkahely kialakítása nem csak környezeti vagy gazdasági szempontból fontos. Sokat javíthat egy cég arculatán, megítélésén és nem utolsósorban a dolgozók egészségét, hozzáállását, hatékonyságát is befolyásolja.

A Zöld Iroda Programban résztvevő irodák részletes útmutatást kapnak arra vonatkozóan, hogyan javíthatnak a feltételeken és értékes díjakat nyerhetnek, de a díjakon felül mindenki nyerhet, az is, aki nem nevezett be a versenybe, csupán megfogadja a program adta tanácsokat és követi, elfogadja a feltételeket, versenyen kívül is. Egyrészt, jövőre ismét lehet nevezni, másrészt a cég, az iroda hatékonyságát és a munkafeltételeket jelentősen javíthatja az átállás. Az irodán belül és kívül is sok lehetőség van a zöldítésre, a munkahely megközelítésétől kezdve a legapróbb házon belüli megoldásokig. Íme néhány tipp, amivel házon belül javíthatunk a helyzetünkön.

Papír, ami elérhető

Az irodák legnagyobb gondja talán – még ma az internet és az információs társadalom korában is – a papírhalmok termelődése és ezzel együtt gyakran az iratok megsemmisítése, az irodai hulladékok elhelyezése. A szelektív gyűjtés megoldásán kívül a hulladék felgyülemlésének megelőzése is fontos, például átgondoltabb nyomtatással, papír, irodaszer használattal, eszközgazdálkodással. Ennek része az is, hogy egy cég milyen marketing megoldásokat választ. Csökkentsük papírfelhasználásunkat kevesebb nyomtatással, beleértve ebbe a papír alapú marketing anyagokat is, mint a szórólapok, katalógusok, prospektusok.

Használjunk 100%-ban hulladékpapírból készült „szürkepapír”-t, vagy 100%-ban hulladékpapírból készült fehér papírt, illetve borítékokat. Kiadványainkat is ilyen papírra készíttessük, ha szükséges. Általában gondoljuk át, valóban szükséges-e annyi papír. A cég arculatát is kialakíthatjuk úgy, hogy készíttetünk például egy jó pecsétet, így az adatok változásával megspórolhatjuk az összes fejléces papír és boríték újranyomását, vagy terveztessünk olyan anyagokat, ahol ezeket az adatokat mindig aktuálisan helyezzük el a papíron.

Megelőzésként, amit lehet, dokumentáljuk elektronikusan, ne nyomtassunk. Alkalmazzunk kétoldalas nyomtatást, hosszabb anyagokat nyomtassuk füzet elrendezésben és a belső anyagokhoz nyomtatásához használjunk egyik oldalán már használt piszkozatpapírt, és alkalmazzunk halványabb nyomtatást. Gyűjtsük külön az egyik oldalán még használható lapokat és használjuk piszkozatokhoz. A már nem használható papírt gyűjtsük szelektíven.

A bizalmas iratokat meg kell semmisíteni, de erre is egyre több megoldás van. Az iratzúzóban keletkező csíkokat használhatjuk törékeny csomagok „kibélelésére” is, vagy egy japán találmánynak köszönhetően, hamarosan toalettpapírt is gyárthatunk belőle, helyben, esetleg egyedi vegyes tüzelésű kazánban értékes fűtőanyag is válhat belőle. Ez utóbbi kettő garantáltan adatbiztos megoldás is egyben. Irodaszerek esetén gondoskodjunk cserélhető betétekről, újratölthető, vizes bázisú filcekről, oldószermentes javítókról és ragasztókról. Többször felhasználható, tartós irattartókról.

Egészséges takarítás – egészséges iroda

A dolgozók egészségét és hatékonyságát befolyásolja, továbbá a környezetet az is, milyen higiéniás és egészségügyi feltételeket biztosít a cég. Például erős vegyi anyagok helyett környezetbarát takarítószerek és higiéniás termékek alkalmazásával, tisztálkodás lehetőségével is hozzájárulunk a jó közérzethez. A levegő minőségét a burkolatokból, bútorokból és persze emberi forrásból származó kipárolgások is befolyásolják. Gondoskodjunk megfelelő szellőzésről is, klímaberendezés helyett vagy mellett lehetőleg nyitható ablakról is, gyakori és rövid szellőztetéssel, párologtatással javítsuk a levegőt. A szobanövények az oxigénellátáson kívül javítják a hangulatot, a páratartalmat is, és a káros anyagok semlegesítésében is segítenek. A higiénián túl a vízmegtakarításra is figyelhetünk apró trükkökkel: vízadagolós WC-tartályok, csaptelepek, kis fogyasztású mosogatógép.

Nagy beruházások kis költségekért

Az említett kisebb, rendszeres befektetéseken kívül az olyan, nagyobb beruházások is fontosak, mint az ergonomikus, egészséges irodabútorok beszerzése, burkolatok. Lehetőleg megújuló erdőkből származó fa vagy egyéb természetes, oldószermentes alapanyagokból készült darabok legyenek. Vásároljunk lapra szerelt bútorokat, közeli vállalkozóktól. Válasszunk kis fogyasztású, ökocímkével ellátott technikai berendezéseket, és gondoskodjunk a régi darabok megfelelő semlegesítéséről. Használjunk energiatakarékos üzemmódot és kapcsoljunk ki és le mindent a nap végén (világítás, fűtés, légkondícionálás). Alkalmazzunk helyi, külön kapcsolható, energiatakarékos fényforrásokat, helységenként szabályozható fűtést. Csak akkor használjuk, ha szükséges. Bár a kezdeti beruházás ára néha borsos lehet, hosszú távon mégis kifizetődő. A jobb energiagazdálkodást segítő alternatív, megújuló erőforrásokra való átállással, az épület tájolásával, fűtési -, világítási rendszer optimalizálással, szigeteléssel is sokat takaríthatunk meg. Mindezekkel jelentősen befolyásolhatók a cég kiadásai és a dolgozók közérzete, egészsége, lojalitása is javulhat.

Folytatjuk…

(Forrás: Zöld Iroda honlap)