Mit tehetünk, ha hisztizik a gyerek?

Tetszik vagy sem, a hisztikorszak a fejlődés része. Muszáj keresni a határokat, kitapasztalni, meddig mehetek el, muszáj megvizsgálni, mit tehetek meg, mi a norma a családban, muszáj letenni későbbi konfliktuskezeléseim alapjait, és meg kell tanulnom kezelni saját indulataimat, ahhoz pedig ismernem is kell érzelmeimet, pozitívakat és negatívakat egyaránt.

Ezek természetesen nem tudatos folyamatok egy 1,5-2 éves lurkónál, viszont át kell élnie mind a konfliktusokat, mind az érzelmeket ahhoz, hogy a későbbiekben kezelni tudja azokat.

Mi is történik hiszti alatt?

  • Düh, feszültség, harag, elkeseredettség, csalódottság érzése (vagy-vagy, vagy épp mindegyik)
  • Elszabadult indulatok, melyek kontroll nélkül eluralkodnak
  • Önkívületi (rendkívül stresszes) állapot, melyben nem hatnak az észérvek (sem)

Ezeknek az állapotoknak biológiai okuk is van, mégpedig a gyermek agyfejlődési folyamata. Az agy nagy része születés után fejlődik ki. Az Okosan nevelni tudni kell c. könyvben nagyszerűen ábrázolják a szerzők az agy három részét: emlősagy, racionális agy és hüllőagy. A magasabb rendű agy fejlődéséhez évek kellenek, és az elsődleges irányító szerep az alacsonyabb rendű agyé, ami azt jelenti, hogy konfliktus, korlát stb. esetén az elsődlegesen ide tartozó érzelmek fognak felülkerekedni, tehát pl. düh, agresszió. Az erre adott adekvát reakció viszont nagyban segítheti mind az elszabadult stresszhormonok csökkenését, mind a homloklebeny fejlődését.

Az a személy, aki mellett gyermekkorának ebben a szakaszában szülei, gondozói empátiával, lehetőségekhez képest nyugodtsággal és elfogadással álltak, nem tekintélyelvű büntetéssel próbálták korlátozni e megnyilvánulását, felnőtt korára elég jól képes kezelni indulatait, képes különbséget tenni érzelmei között, és érett személyiségként megnyilvánulni.

Mitől alakul ki hisztis állapot?

  • Korlátokba ütközés
  • Öltöztetés
  • Babakocsiba, autósülésbe, etetőszékbe „rögzítés”
  • Időre való elindulás okozta nyomás (ez a nyomás főleg szülőkön érezhető)
  • Játszótérről elindulás
  • Fogmosás
  • Alvás, altatás
  • Elfogyott a kedvenc müzli, félbevágott kenyér, másik bögre kihelyezése stb.
  • Testvér születése

Tulajdonképp vég nélkül lehetne folytatni a sort, de mindnek a lényege vagy a korlátokba ütközés, vagy valamiféle érzelmi fájdalom, csalódás, plusz az önállósodási törekvések (ami tulajdonképp a korlátokba ütközéssel jár párban).

Akkor nem kellenek korlátok? De bizony, korlátok nagyon kellenek, hisz azok adják meg a biztonságos keretet az élethez, még ha fáj is beléjük ütközni. A dacos viselkedés sokszor éppen a határok meghúzását hivatott életre hívni. Határok, korlátok nélkül az élet szétfolyik, kiszámíthatatlan, és ezáltal nem biztonságos érzés. Ám érdemes ezeket a korlátokat rugalmasan, éberen kezelni! Legyen benne mozgásterület is, így könnyebb az életben jelen lenni, és az .dott szituációnak megfelelően meghozni döntéseket, melyre nagy szükség van!

Érdemes bababiztossá tenni a környezetet, és minimálisra csökkenteni a korlátozások számát (pláne a „nem” szócska használatát), mert fontos a környezet felfedezése, az önállósodás! Természetesen ne engedjük, hogy magában vagy másban kárt tegyen, de ezen felül hadd falatozzon a világból jó nagyokat! Ahogy nő a csemete, úgy változik a korlátok milyensége is, és ez is így van jól.

Hogy kezeljük a hisztiző gyereket?

  • Próbáljunk higgadtak maradni (ha-ha-ha, ahogy azt Móricka elképzeli)
  • Nézzünk gyermekünk indulataira kívülállóként (ami nem ridegséget jelent, pusztán nem a teljes érzelmi bevonódást), és próbáljuk a szituációt az ő fejével végiggondolni
  • Ha elfogadja, beszéljünk hozzá, érintsük meg, ha rúgkapál, próbálkozzunk maci-öleléssel: hátulról öleljük át, vagy csak várjuk meg, míg kijön a nagyon intenzív állapotból, és utána kapcsolódjunk vele ismét (de egyedül ne hagyjuk)
  • Jelezzük vissza a „roham” elmúltával, mi is történt! Ha nehezen fejezi ki (még) magát verbálisan, beszéljünk helyette is, próbáljuk az érzelmeit mi szavakba önteni, ezzel segítjük a kifejezési folyamatát (pl. úgy láttam, nagyon dühös lettél, mert…) Vizsgáljuk meg saját viszonyunkat e nehéz érzelmekhez (sokszor nem a gyerekre vagyunk dühösek, hanem arra az érzelemre, amit a gyerek viselkedése kiváltott belőlünk; vagy mert megnyomott egy gombot bennünk, ami saját gyerekkorunkból származik, és addig nyomkodja azt a fránya gombot, amíg nem határozom el magam a szembenézésre, az önismereti lépésre)
  • Kerüljük az ítélkezést, címkézést! („Miért vagy ilyen…?!”)
  • Vigyünk bele poént (ami nem kinevetést, a gyerek érzelmeinek elbagatellizálását jelenti), figyelemelterelést, ez sokszor megmenti a helyzetet, de nem mindig működik
  • Biztosítsunk lehetőséget az indulatok, düh levezetésére: boxzsák, érzelmek lerajzolása, ugrálás, nyugilabda nyomkodása, bármi, ami a gyerek temperamentumának és igényének megfelelő, és sem magát, sem mást nem károsít vele
  • Megelőzésképp működhet a választási lehetőség biztosítása, ami fontos megélés az autonómia alakulásának folyamatában, persze ezt sem korlátlanul és nem terhet rakva ezzel a gyerekre, de lehessen beleszólása abba, melyik zoknit, pulcsit veszi fel, és még van jó pár területe az életnek, ahol érvényesülhet az ő döntése, és ezt nagyon fogja értékelni!
  • Törekedjünk megismerni gyermekünk szeretetnyelvét (nem árt a sajátunkat is ismerni)

Nincsen általános recept, mert minden gyerek egyéniség, sajátos, veleszületett temperamentummal, ami erősen befolyásolja a hisztizések megnyilvánulását is, és így más és más út vezet mindegyikükhöz. Ne sajnáljuk ezt megtalálni!

Minden érintett felet megillet az érzelmi szabadság! Szabad nekünk is mérgesnek, türelmetlennek, tehetetlennek, kétségbeesettnek lenni, és ezt ki is fejezhetjük! Ha normálisnak és jogosnak éljük meg saját negatív érzéseinket, az segítség a gyermek számára, hogy ő is így tegyen a saját érzéseivel. Sajnos vagy sem, a tudattalan mintaadásunk itt is él, és ezek a minták erősebbek, mint a szavaink…

Dobiné Olasz-Papp Nóra
www.valaszkeszszulok.hu
www.dobinenora.hu
Tanácsadás