Kaptam egy megtisztelő felkérést: tartsak előadást a Heim Pál Kórház Anyatejgyűjtő Állomásának baba-mama klubjában a csecsemők, babák alvásáról. Kisfiammal együtt mindig boldogan veszünk részt ilyen eseményeken, tehát örömmel tettem eleget a felkérésnek. Ami pluszt adott a szokásos pozitív izgalmakon felül, az, hogy bepillantást nyerhettünk az Állomás működésébe, az eljárásokba, alapos tájékoztatást kaptunk arról is, miként járnak el a kapott anyatejjel, mi kell ahhoz, hogy valaki tejleadó lehessen.
Ötven meg ötven nem egyenlő száz
Ha a tökéletes társat keressük, az egyetlent, aki a lelki társunk, a jobbik felünk, a hiányzó részünk lesz, most felejtsük el. Hagyjuk abba a keresést. Nincs olyan ember, aki kiegészítene bennünket, ez csak egy mítosz. Rajtunk kívül semmi nincs, ami kitöltené a bennünk lévő űrt. Még ha valami csoda folytán meg is találnánk a „tökéletes” társat, az űr megmaradna. A szerelem és a románc forgószele ugyan látszólag elsöpörheti, de mindig vissza fog térni.
A legtöbb natúrkozmetikum nem „bio”
Natúrkozmetikum – a szó illatos virágszirmokat és drága növényi olajokat idéz, melyekből szerető gondoskodással finom krémek készülnek. Legalábbis ezt a képet sugározza a fogyasztók felé sok testápoló termék gyártója. De csak nagyon kevés termék valóban bio-minőségű. Az alternatívát a házilag gyártott krémek jelentik.
Veszélyforrás a házi kozmetikum?
Jó néhány éve reklámozzák már az úgy nevezett natúrkozmetikát, más szóval a természetes szépségápolást. A „vissza a természethez” mottó hívei azt hangoztatják, hogy kerüljünk minden kozmetikai készterméket, és kizárólag saját kezűleg elkészített krémeket és keverékeket használjunk. Vitathatatlan, hogy az otthon kikevert maszkok és pakolások, amelyek receptjeit sok felé megtalálhatjuk, a normál bőrápolás értékes kiegészítői. Mi a helyzet azonban a saját kezűleg kikevert krémekkel?
Napi 1 perc a jó látásért
Tudják, hány évvel ezelőtt dolgozta ki dr. Bates a következő betegségek tökéletes gyógymódját? Pontosan 100! A szemészeknek, az iskolákat fenntartóknak persze addig is nagyon fontos volt a megelőzés, de tévesen csak a fizika, az optika törvényeiből indultak ki. És ma?
A leghatékonyabb edzés cukorbetegeknek
Az már jó ideje köztudott, hogy a rendszeres mozgás segít a cukorbetegség karbantartásában, de azt eddig nem vizsgálták, hogy pontosan mely típusú edzés a leghatékonyabb ebből a szempontból. Dr. Apor Péter egyetemi tanár, sportorvos, kutató, az Oxygen Medical szakértője beszélt a témáról.
Pihenéssel jön a nátha
Az ünnepek és a vele járó előkészületek sokak számára komoly stresszt jelentettek. Vannak, akik a pihenés reményében, pár nappal meg is hosszabbították a szabadságukat az új évben. A kapcsolódás azonban problémát is hozhat magával. Egyre több az olyan ember, aki akkor betegszik meg, amikor szabadideje van – a kutatók „szabadidő-betegségről” (Leisure sickness) beszélnek.
Aminosavak – az élet építőkövei
Aminosavak nélkül nincs élet. Ami banálisnak hangzik, szó szerint veendő. Ugyanis az aminosavak a fehérjék alapját képezik, és a testben folyó számos folyamatért felelősek. A stressz, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás és a krónikus betegségek az aminosavak hiányához vezethetnek a szervezetben, ami gyenge immunrendszert és kimerültséget eredményezhet.
A bőség zavara vagy a választás valódi szabadsága
Manapság, ha megbetegszünk, kevesen fordulunk szüleinkhez, nagyszüleinkhez, bízva abban, hogy ők jól bevált hagyományos gyógymódokkal segíthetnek rajtunk. Ismerőseink körében esetleg találunk még bölcs öregeket vagy egészséges életmódra törekvőket, akiket megkérdezhetünk, de a legáltalánosabb megoldás, hogy a nyugati orvostudomány eszközeihez folyamodunk, gyógyszert szedünk.
Vérnyomás csökkentés tabletták nélkül
A híres angol Queen Mary’s William Harvey Kutató Intézetben Amrita Ahluwalia professzor vezetésével olyan jelentős felfedezésre tettek szert, mellyel megváltoztathatják minden harmadik felnőtt ember életét.