A fiatalítás mindenki számára elérhető

Annak az embernek, aki nem ismerős a gyógyítás gyakorlatában, sok minden újnak, néha érthetetlennek, de mindig megragadónak és érdekesnek tűnik egy professzionális gyógyítóval folytatott beszélgetés során. Mai beszélgető partnerünk diplomás gyógyító, energo-informatikus szakember és szexológus: E. O. Lvova.

Naturkozmetikum– Ön szerint milyen okai vannak az öregedésnek?

– Tudatunkban kódolt, hogy az embernek meg kell öregednie, de ki mondta azt, hogy nekünk meg kell öregednünk? Az ember bármely kor elérésekor fiatalnak és szépnek tűnhet. Természetesen, 50 évesen nehéz 20 évesnek látszani, de kitolni az öregedés korhatárát, valami olyasmit művelni magunkkal, ami lehetővé teszi, hogy korunkhoz képest lényegesen fiatalabbnak látsszunk, lehetséges. Sőt, nem erőszakos, nem operációs úton, hanem önmagunk belső megváltoztatásával, és valóban fiatalabbnak is érezve magunkat. Előfordul, hogy egy-egy ember szinte ragyog, és pontosan ez a belső fény az a bizonyos fiatalodási folyamat.

– Mik a fiatalodás alapvető elvei?

– A legfontosabb az embert belső komfort állapotába hozni. A szabadság, öröm, szeretet, méltóság – mindezek abszolút érzékelhető energetikai dolgok. Ezek építik fel a szervezetünket. Amikor az ember eléri ezeket az állapotokat, fogékonnyá válik bizonyos finom energiák iránt, amelyek a szervezetben meghatározott mechanizmusokat indítanak be. A fiatalodás igen finom terekben kezdődik, az energetika szintjén.

– Melyek azok az okok, amelyek nem teszik lehetővé olyannak kinézni, amilyennek szeretnénk, és mit tehetünk ellenük?

– Az okok különfélék lehetnek, s fontos, hogy mindenki megtalálja a magáét. Például egy kismamánál cellulitisz alakul ki, mert a szervezete egyszerűen megijed. A szervezetének kettejüket kell etetnie, gyűjti a tartalékokat. A mi feladatunk, hogy „rábeszéljük”, hogy „elengedje” ezeket a tartalékokat, hogy elhiggye, neki (a szervezetnek) így is megadnak mindent, amire szüksége van. Átvizsgáljuk a kismama táplálkozását, megnézzük, mivel lehet kiegészíteni a menüt, és mit kell kiiktatni belőle. Ennek eredményeként a szülés után megtörténik az alak teljes visszanyerése.

Nagyon fontos a tudat visszakódolása, hogy az ember megszabaduljon a téves megállapításoktól, megtanuljon magára hallgatni, és azt tehesse, ami neki magának jó. Akkor a szervezete is önállóan megkezdi újraépítését.

– Beszéljünk a fiatalodás külső módszereiről. Milyen kozmetikai szereket javasol Ön?

– A bőrnek meg kell tanulnia érezni azt, ami neki jó, akkor megválaszthatjuk számára a készítményeket. Jobb természetes kozmetikumokat alkalmazni. Nagyon jól illenek bőrünkhöz a természetes olajak: cédrusfenyőmag olaj, gabonacsírák olaja és a krémek alapanyagaként a szójaolaj. Bármely nő összeállíthatja a saját krémjét, ha nem talált megfelelő kész krémet az üzletekben. Ehhez saját megérzéseire kell orientálódnia.

Uborkapakolás– Mindenki használhatja a konkrét olajakat?

– A levendula általában mindenkinek segít – alkalmazásának széles a spektruma. Az eukaliptusz és a tuja olajával már óvatosabban kell bánni, mert ezek az olajak erős hatással rendelkeznek. Az orvosok általában az eukaliptusz olaját javasolják, azonban korántsem mindenkinek felel meg. Az olajat gőzfürdőben és kádfürdőbe adagolva is lehet alkalmazni. Néhány csepp olajat a krém tégelyébe is lehet cseppenteni, egy csepp olajat az arcra is felvihetünk, és könnyed masszázzsal bedolgozhatjuk a bőrbe.

Az olajban oldott A- és E-vitamin szintén csodálatos kozmetikai szer. Figyeljünk azonban arra, hogy bár kis mennyiségben szinte mindegyik olaj veszélytelen, de a hasznos olajak túladagolása is hozhat számunkra nem kívánatos eredményt. A cédrusfenyő magjának olaját nyugodtan tudom mindenkinek ajánlani. Feltehetjük a szemek alá a ráncok megelőzésére is. Ugyanígy a gabonacsírák olajai mindenkinek megfelelőek – belsőleg az étkezés részeként, és külsőleg is.

A leghasznosabb pakolásokat étkezési termékekből lehet készíteni. Próbáljuk ki a banánt tejjel összekeverve krémként használni. A házi túró beáztatott zabpehellyel vagy tejföllel elkeverve szintén csodálatos pakolás. Nem árt azonban észben tartani, hogy még a leghasznosabb recept alkalmazásánál is a legfontosabb a ráhangolódás.

– Az utcán tavasz van és nemsokára minden virágba borul köröskörül. Mit ajánlana Ön a nőknek tavasz idején?

– Telítődni kell a virágok, zsenge levelek illatával. Igyekezzenek minél többet a napon tartózkodni, és tavasz gyógyfüvek teáját iszogatni. Bármilyen gyógyszertári gyógyfüvet jobb mézzel fogyasztani, mert a méz életet ad nekik (feléleszti őket). A kamilla csodálatos gyógyfű, nagyon hasznos, csak egyszerre nem szabad sokat lefőzni. Az optimális mennyiség egy patikai kamillatea tasak. Mielőtt elkészítenék a gyógyfüvet, vegyék tenyerükbe, csevegjenek vele, szeretgessék meg egy picit.

Tavasszal minden nő tündérré változhat, és készíthet magának varázsolajat. El kell kérni az almafától néhány virágát, és leönteni egy kevés szójaolajjal. Ezután hagyjuk állni öt napig sötét helyen. A gyorsítás érdekében gőz fölé rakhatjuk. Ezek a virágok átadják a világnak finom anyagi szubsztanciájukat. Bármilyen virággal lehet készíteni varázsolajat. Az almavirág tisztít, a körte segít a rossz szokásoktól megszabadulni, a szilva és a ringló a tudat kitisztítását támogatja. Csak minden egyes olajra rá kell hangolódni, érezni, hová akarjuk felvinni. Az egyikkel a halántékot kell bedörgölni, a másikkal a tarkót vagy a gallérzónát kell bekenni.

– Milyen étkezés segíti elő a megfiatalodást?

– Ahhoz, hogy a szervezetet rendbe szedjük, magas energiájú étellel kell táplálni. A „vegyszerektől” semmi élőt nem kap, de ha mi helyes módon megeszünk öt diót és banánt, ez sokáig elég! Az étel megemésztése nem egyszerűen a tápanyagok alkotó elemekre szétbontása. Az energetikailag üres étek semmit sem ad. De az étel lehet élő is: az ember megeszi, és sokat kap tőle.

Most, tavasszal minél több zöldet, salátát kell enni. A vitaminos zöld salátákhoz ajánlom a növényi olajak: cédrusfenyőmag olaj, gabonacsírák olaja vagy szójaolaj hozzáadását.

Apropó, saláták. Ilyen tájban majdnem mindenki D-vitamin hiányban szenved. Ezt a hiányt könnyű pótolni – csináljunk sárgarépa salátát növényi olajjal, menjünk ki a napra, és ott fogyasszuk el. És nem kell rögtön utána felugorni és valahová elrohanni, hanem üldögéljünk még egy kicsit, hallgassuk önmagunkat, érezzük, ahogy mindaz, amit megettünk, felszívódik.

(Forrás: Омоложение доступно всем, oroszból fordította Bajkovné Erdész Mária)