Autizmust okoznak az antidepresszánsok?
Állatkísérletek alapján a kutatók azt állítják, hogy az SSRI nevű, a boldogsághormonnak is nevezett szerotoninra ható szert tartalmazó antidepresszánst szedő várandós anyák körében sokszorosára emelkedik az autista gyermeket világra hozók száma. A Mississippi Orvosi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem kutatói úgy tapasztalták, hogy azok a patkánykölykök, akik még az anyaméhben, a méhlepényen keresztül találkoztak a szerrel, fejletlenebb aggyal látták meg a napvilágot. A Mississippi Egyetem tanára, Dr. Ian Paul elmondta, hogy 1996 óta három-ötévente megduplázódott az autista patkányok száma.
Veszélyes antidepresszánsok
A depresszió tüneteinek legyőzésére fluoxetin és paroxetin tartalmú gyógyszereket szedő idősebbek nagyobb eséllyel kapnak súlyos betegségeket, mint azok, akik a régebbi antidepresszánsokat alkalmazzák. Az SSRI néven közismert, széles körben alkalmazott antidepresszánsok gyakrabban vezetnek halálhoz, szívinfarktushoz, agyvérzéshez és epilepsziához, mint a régebbi, trifázisos gyógyszerek (TCA).
Öngyilkosság receptre? (2.)
A JAMA 2010 januári számában publikált kutatás kimutatta, hogy kevés bizonyíték van arra, hogy az SSRI típusú gyógyszerek (pl. Prozac, Paxil, Zoloft) bármilyen pozitív hatással is lennének az enyhén vagy közepesen depressziós emberekre, nem jobb a hatásuk, mint egy placebóé.
Öngyilkosság receptre? (1.)
Évente 230 millió receptet állítanak ki antidepresszánsokra az Egyesült Államokban. A pszichiátria-ipar egy 330 milliárd dolláros ágazat – nem rossz egy olyan cégtől, mely olyan kevés gyógymódot kínál.
Ha a gyerek „depressziós"...
Csak az USA-ban évi 230 millió vényt állítanak ki az orvosok, erősen tudatmódosító hatású gyógyszereket rendelve gyerekek számára. Világszerte egyre gyakrabban fordul elő, hogy olyan gyógyszereket kapnak, amelyeket korábban csak felnőtteknek írtak fel. Gyógyszergyárak gyerekeken tesztelik a gyógyszereket. Vajon van más megoldás?
RSS










