Alvási tanácsok nyári éjszakákra

A szakértők szerint sokaknak okoz gondot az alvásban a napfényes órák megnövekedett száma a nyári időszakban. A Loyola Egyetem kutatói néhány olyan trükkel szolgálnak, amelyek segíthetnek az éjszakai alvásban. A kutatók először azt tanácsolják, hogy lefekvés előtt legalább egy órával kezdjünk elcsendesedni és pihenni.

Külön ágyban, közel a szülőkhöz alszanak a legbiztonságosabban az újszülöttek

Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ötszörösére nőhet a hirtelen csecsemőhalál kockázata, ha a szülő egy ágyban alszik újszülöttjével. Ez a veszély mértéke abban az esetben is fennáll, ha a szülők nem dohányoznak, nem isznak és drogot sem fogyasztanak – olvasható a BMJ Open folyóiratban megjelent tanulmányban. Az Egyesült Királyságban jelenleg hatályban levő hivatalos szakvélemény szerint az újszülött számára a legbiztonságosabb az, ha a szülővel egy szobában, de külön kiságyban vagy bölcsőben alszik.

Egyre többen alszanak túl sokat

Egy meglepő kutatás azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban annak ellenére, hogy az emberek többsége alváshiányról panaszkodik, valójában egyre több felnőtt alszik naponta több mint kilenc órát. Az American Journal of Epidemiology folyóiratban megjelent kutatásból az derült ki, hogy 1985-ben a felmérésben részt vevő alanyok 28 százaléka aludt naponta több mint kilenc órát, ez az arány azonban 2007-re már 37 százalékra nőtt.

Nehezebben alszanak el a lefekvés előtt tévéző, számítógépező gyerekek

Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek és tizenévesek, akik közvetlenül lefekvés előtt tévét néznek vagy számítógépeznek, nehezebben alszanak el, ami könnyen kialvatlansághoz vezethet. Amint azt a kutatást készítő Louise Foley, aki a tanulmány készítésének idején az Auckland Egyetem munkatársa volt, kifejtette, a szülők azzal segíthetik gyermekük korai elalvását, ha a lefekvés előtt már korlátozzák a képernyő előtt töltött idő mennyiségét.

Napi egy óra plusz alvással már hat hét alatt csökkenhető a vérnyomás

A legújabb kutatási eredmények szerint a magas vérnyomás korai stádiumában lévő betegek hat hét alatt visszaállíthatják vérnyomásukat az egészséges szintre, ha minden nap egy órával korábban bújnak ágyba. A Harvard Egyetem Orvosi Karának tudósai olyan férfiakat és nőket vizsgáltak meg, akik napi hét órát, vagy annál is kevesebbet aludtak, és akiknek vérnyomásértékei éppen a magas vérnyomás határán egyensúlyoztak.

Mégis igaz a népi bölcsesség: aludjunk rá egyet?

A Lancaster Egyetem friss kutatása szerint tényleg segíthet a megoldásban, ha alszunk egyet a problémára. A Memory & Cognition internetes kiadásában megjelent kutatásban azt vizsgálták, hogy az alvás vagy az ébren töltött idő segít-e jobban az embereknek abban, hogy megtalálják a megoldást a különböző problémákra.

Jobbak az iskolában a többet alvó gyerekek

A Pediatrics című lap legfrissebb számában arról számoltak be a szakemberek, hogy már egy kicsivel több éjszakai alvás is jelentős javulást idéz elő a gyerekek iskolai magatartásában és figyelmében. Amint azt a tanulmányt készítő Reut Gruber, a quebeci McGill Egyetem Douglas Intézetének igazgatója kifejtette, ha csak fél órával többet aludnának a gyerekek, már látványos változást tapasztalhatnánk iskolai tanulmányaikban és viselkedésükben.

Veszélyeztethetik magzatukat a háton alvó terhes nők

Ausztrál kutatók kiderítették, hogy a hátukon alvó kismamák esetében fokozódik a vetélés veszélye. A Sydney Halvaszülés Kutatás 8 kórházból 295 terhesség adatait vizsgálta meg. A háton alvás hatszorosára növelte a halvaszülés kockázatát. A kutatás vezetője, Dr. Adrienne Gordon, a Sydney Királyi Alfréd Herceg Kórház munkatársa elmondta: korábban már kimutatták, hogy ez a testhelyzet hosszabb távon rontja a magzat vérkeringését.

Tanácsok a pihentető alváshoz

„Jó éjszakát!” – kívánjuk egymásnak lefekvés előtt – a lakosság több mint felének azonban az éjjelek inkább a forgolódásról, a szenvedésről szólnak és nem a pihenésről. Sajnos a legkisebb stressz is elég ahhoz, hogy éjjelente ne álmodjunk, hanem ébren, a problémáinkról gondolkodjunk, reggel pedig úgy keljünk fel, mint akin átment az úthenger. Kevesen gondolnák, hogy a magyar lakosság több mint fele szenved valamilyen alvásproblémától. Tippjeinkkel segítünk, hogy az alvás ne szenvedés, hanem valóban pihenés, feltöltődés legyen.

Kevesebbet és rosszabbul alszanak a dohányosok

A legújabb kutatás szerint a dohányosok kevesebbet alszanak, és alvásuk alacsonyabb minőségű, mint nemdohányzó társaiké. A berlini Charité Orvostudományi Egyetem kutatói közel 1100 dohányos részvételével végzett felmérésükkel kimutatták, hogy a válaszadók 17 százaléka hat óránál kevesebbet alszik éjszakánként, 28 százaléka pedig „rossz” alvásminőségről számolt be. A felmérés során megkérdezett 1200 nemdohányzó körében ugyanez az arány 7 illetve 19 százalék volt.