Együnk, hogy emlékezhessünk!

Bár egyelőre nincs olyan varázsszer, ami segítene megvédeni és felturbózni a memóriát, számtalan olyan élelmiszer létezik, amit ha beiktatunk étrendünkbe, javíthatjuk emlékezőképességünket. Egy, a Food Technology januári számában megjelent cikkben Linda Milo Ohr társszerkesztő összegyűjtötte az emlékezőtehetséget javító élelmiszereket.

Hatékonyan csökkentheti a gyulladást az étrend megváltoztatása

Az Aucklandi Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya során kiderült, hogy az étrend megváltoztatása akár már 6 hét alatt képes jelentősen lecsökkenteni a gyulladás kockázatát. „A gyulladás számos krónikus betegség kiváltó oka, illetve katalizátora lehet, köztük az Alzheimer-kór, különféle kardiovaszkuláris betegségek, bizonyos rákfajták, számos autoimmun betegség, a reumás köszvény, a Crohn-betegség és a 2-es típusú diabétesz is összefüggésbe hozható a gyulladással” – mondta Lynette Ferguson, az Aucklandi Egyetem táplálkozástudományi professzora.

Nem minden teljes kiőrlésű gabona egyenlő

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy sok teljes kiőrlésű gabonából készült termék egyáltalán nem olyan egészséges, mint hisszük, némelyik azonban egészségesebb a többinél. A Public Health Nutrition januári számában megjelent tanulmány szerzője, Rebecca Mozaffarian, a Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársa szerint nagy a zűrzavar azzal kapcsolatban, hogyan állapítható meg, melyek a legegészségesebb teljes kiőrlésű termékek.

Jobb a napi háromszori étkezés a túlsúlyos nőknek

Étkezési szakértők körében is régóta tartja magát az az elképzelés, mely szerint az egészséges anyagcsere fenntartásához jobb, ha naponta többször eszünk kisebb adagokat. A Missouri Egyetem legújabb kutatási eredményei szerint azonban az egész napon át tartó nassolás akár káros is lehet, főleg a túlsúllyal küzdő nőkre nézve.

Egészséges nassolnivaló paradicsomhéjból

A feldolgozott nasik általában egészségtelenek, Zeinab Dehghan-Shoar, a Massey Egyetem egyik diákja azonban kifejlesztett egy olyan rágcsálnivalót, amely nem csak finom, hanem még egészséges is. A hallgató azután kezdett el dolgozni különleges ötletén, miután édesanyja rákban meghalt. Úgy érezte, mivel a betegségeket könnyebb megelőzni, mint kezelni, jó ötlet lenne kifejleszteni egészségesebb nassolnivalókat.

Segít megtartani a kívánt súlyt a mediterrán étrend

Már eddig is a mediterrán étrend számított az egyik legegészségesebb diétának, most azonban az is kiderült, hogy a fogyás után segít megtartani az elért súlyt is. Gyakran előfordul, hogy hiába éri el valaki kemény fogyókúrával az áhított súlyt, a diéta után a leadott kilók általában szép lassan visszakúsznak. A legújabb kutatások szerint azonban ezt a jojó-effektusnak is nevezett jelenséget a mediterrán étrenddel bárki könnyen kivédheti.

A félreismert tészta

A tésztát az utóbbi években igazságtalanul kiáltották ki az elhízás egyik fő okozójának, és elsősorban szénhidráttartalma miatt üldözik, amit egyes nézetek szerint teljes mértékben száműzni kellene étrendünkből. A gond mindezzel csak annyi, hogy tésztát már jóval azelőtt is fogyasztottak az emberek, hogy az elhízás és cukorbetegség ilyen nagy mértéket öltött volna, ráadásul Olaszország – a tészta hazája – egész Európában, ha nem a világon az egyik olyan ország, ahol a legalacsonyabb a túlsúlyosak aránya.

Naponta egy hal az orvost távol tartja?

Az EuroPRevent 2012 konferencia résztvevői azt az általános következtetést vonták le a kutatásokból, hogy az emberek többségének, akár egészséges, akár valamilyen szív-érrendszeri betegségben szenved, hasznára válik az olajos halak fogyasztása. Persze a halfogyasztás mellett mindenkinek törekednie kell arra is, hogy egészségesen étkezzen, ne dohányozzon és eleget mozogjon.

Károsítja a spermiumokat a túl sok zsír

Egy új kutatás szerint a telített zsírokban gazdag étrend károsan hat a spermaszámra. Ha tehát valaki apaságra készül, jobban teszi, ha lemond a reggeli szalonnás tojásrántottáról. Az egyes étrendek és a férfi termékenység összefüggését vizsgáló eddig legnagyobb szabású tanulmányból az derült ki, hogy a telített zsírokban gazdag étrenden élő férfiak esetében a legalacsonyabba spermaszám és a sperma minősége. A jótékony zsírokat, köztük omega-3 zsírsavakat nagy mennyiségben fogyasztó férfiakban viszont jobb a sperma minősége.