A hús és a tojás okozná a betegségeket?

Egyes tudósok óva intenek a tojás és a hús evésétől, mert ezek egy közös vegyületre bomlanak le a bélben, a trimetilamin nitrogén-oxidra (TMAO), amit kapcsolatba hoztak a szívbetegséggel. A TMAO a halakban fordul elő nagy mennyiségben, embereknél a firmikutnak nevű bélbaktériumok termelik a tojásban levő kolin, illetve a húsban levő karnitin átalakításával.

Egyen halat, ha depressziós!

A halban lévő omega-3 zsírsavak jótékonyan befolyásolják a sejtmembránok szerkezetét az agyban, és módosítják az ingerületátvivő vegyületek, például a dopamin és a szerotonin működését. Akik tehát sok halat esznek, kisebb eséllyel lesznek depressziósak. A hal emellett fehérjével, vitaminokkal és ásványi anyagokkal is segít a depresszió elleni harcban.

Halevők között kevesebb a béldaganat

A halevés a legújabb kutatások szerint védelmet nyújt a vastag- és végbéldaganatokkal szemben. Több mint 77 ezer embert vizsgáltak, olyanokat, akiknek jelentős hányada vegetáriánus étrenden él. Azok esetében, akik hús nélküli, halat és zöldségeket tartalmazó étrendet követtek, 43 százalékkal alacsonyabb a béldaganatok kialakulásának kockázata.

A hal fiatalon tart

Az időskori rendszeres halfogyasztás 39 százalékkal csökkenti a betegségek kialakulásának kockázatát – derül ki egy friss kutatásból –, valamint az izomépítés kulcsként ahhoz is hozzájárul, hogy az érintettek tovább aktívak maradjanak. A halfélékben ugyanakkor omega-3 zsírsavak is találhatóak, amelyek a demencia és az ízületi problémák ellenszerei.

Egyél halat és tovább élsz!

A Pittsburgh Egyetem kutatói kimutatták, hogy a halakban található omega-3 zsírsavak képesek csökkenteni az artériák megkeményedését. Azt is megállapították, hogy a középkorú japán férfiaknál jóval ritkább a szívkoszorúér elmeszesedése, mint a hasonló korú amerikai férfiaknál, aminek szerintük az lehet az oka, hogy előbbiek jóval több halat fogyasztanak.

A mediterrán diéta növeli az egészséges időskor esélyét

Egy több mint 10 000 nő adatait vizsgáló, több amerikai egyetem és korház bevonásával elvégzett kutatás szerint azok, akik mediterrán étrenden élnek, 40 százalékkal nagyobb eséllyel maradnak egészségesek 70 éves koruk után is. A diéta sajátossága a sok zöldség, gyümölcs, hal és olívaolaj, emellett pedig kevés vörös húst és telített zsírsavat tartalmaz.

Aki halat eszik, tovább él?

A legújabb kutatás szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag halak rendszeres fogyasztása meghosszabbíthatja az életünket. Az Annals of Internal Medicine áprilisi számában megjelent kutatásukban a Harvard Egyetem Orvosi Karának kutatói Dr. Dariush Mozaffarian vezetésével arról számoltak be, hogy a vizsgált 2600 idősebb felnőtt közül akik a legtöbb omega-3 zsírsavat fogyasztották (ami főként a lazacban, makrélában, heringben, a tavi pisztrángban és a sárgaúszójú tonhalban található), átlagosan két évvel tovább éltek, mint azok, akik a legkevesebb omega-3-at fogyasztották.