Vékonynak vékony a párja is

Vékonynak vékony a párja is Mire az ember eléri élete derekát, a gyerekkori szokások kevésbé számítanak, az viszont nagyban meghatározza a testsúlyunkat, hogy milyen partnerrel élünk együtt. Ez részben jó hír, hiszen így felülírhatjuk a gyerek- és fiatalkori rossz szokásainkat, részben kevésbé jó, mert ha a párunk nem megfelelően táplálkozik, mi is jó eséllyel hanyagoljuk el magunkat.

Milyen magas lesz a párom?

Ösztönösen olyan társat választunk, aki hasonló magas, mint mi vagyunk – tudjuk meg szakemberektől, akik 13 068 heteroszexuális pár adatait vizsgálták. Kiderült, hogy a magasság az egyik olyan genetikai tényező, amely nagyon mélyen befolyásolja, hogy kit tartunk vonzónak. Érdekes módon leginkább azokat, akik hasonló magasak, mint mi magunk vagyunk.

Szagoljon hónaljat, aki párt keres?

Sok más mellett a szag is kulcsszerepet játszik a párválasztás folyamán, akár még azt is elárulhatja, hogy a partnerjelölt egészséges-e. A tudósok azt állítják, hogy a másik illata akár drogszerű hatással is lehet az emberre. Az elméletük alátámasztására úgynevezett „rapidrandit” fognak szervezni, ahol a résztvevők megszimatolhatják egymást.

Párválasztáskor az ösztöneinkre érdemes hallgatni

Egy kutatás szerint – melynek során pszichológusok 235 frissen házasodott párt kísértek figyelemmel négy éven keresztül –, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy jól választottunk-e magunknak párt és tartós lesz-e vele a házasságunk, akkor a helyes döntést a szívünk vagy az eszünk helyett csakis az ösztöneink súghatják meg számunkra.

A férfiak a hozzájuk hasonló nőket szeretik

Úgy tűnik, hogy a férfiak főként az olyan nőket tartják vonzónak, akik arcvonásaikban hasonlítanak hozzájuk – derült ki az Institut des Sciences de l´Evolution de Montpellier (Isem, CNRS) francia kutatócsoport tanulmányából. Számos olyan kutatást készítettek már a tudósok, amelyek azt vizsgálták, vajon mi alapján vonzódnak a férfiak a nőkhöz. A legtöbb tanulmány középpontjában azonban a hormonális és a termékenységi szempont állt, szemben a mostani vizsgálattal, amely az arcvonások hasonlóságának szerepét kutatta.

A stresszmentes férfiakra buknak a nők

A Hollywoodban már évtizedek óta közismert tény végre tudományos bizonyítást nyert: a nők az erőteljes arcvonalú és határozott állkapoccsal rendelkező férfiakhoz vonzódnak. A férfias arcvonások rendszerint a tesztoszteron magas szintjére utalnak. Ezt a nők ösztönösen tudják, ezért van, hogy például peteérés környékén erőteljesebben vonzódnak az ilyen férfiakhoz, míg máskor, ha csak társaságra vágynak, a lágyabb vonalakkal rendelkező férfiakat részesítik előnyben.

Min múlik a randi sikere?

A szerelmi sikerek egyik kulcsa annak a képessége, hogy felismerjük, a másik vajon vonzónak talál-e bennünket. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a nemükre tipikusan jellemző személyiségjegyekkel rendelkező emberek a legjobbak ezen a területen.

Szingli élet – menő vagy káros? (2.)

„Még csak fel sem hív!” – panaszkodik sok nő egyéjszakás kalandja után, pedig a felmérések szerint ezen nincs mit csodálkozni. A férfiak többsége az alkalmi partnereitől biztosan nem is akar többet. Biológiailag arra vannak programozva, hogy a hosszú távú partnert a monogám nőknél keressék – mondja a pszichológus kutató. Vajon az egyenjogúság is csak egy mítosz?