Önnek is fáj a háta? Van segítség!

A hátfájás napjaink egyik leggyakoribb betegsége, amibe nem szokás ugyan belehalni, de miatta az orvosok rengeteg embert küldenek táppénzre. Tegyük hozzá: nem minden „hátfájós” megy el az orvoshoz, hogy önszántából „kiírassa” magát. Sok függ az adott egyénnek a betegségéhez, környezetéhez, munkájához, családjához és végül, de nem utolsósorban saját magához való hozzáállásától. De erről majd később…

A hátunk, pontosabban szólva a gerincünk, testünk tengelye. Az ember megjelenése előtt soha egyetlen élőlénynek sem állt a gerince függőleges helyzetben. Egyetlen másik teremtmény sem hordja a fejét teste csúcsán.

A gerinc anatómiája

A gerinc a legfőbb támasztó szervünk, a fejtől a medencéig húzódik. „S” alakú görbületet ír le, lehetővé téve fejünk „magasan tartását”, vagyis azt, hogy rálátásunk legyen a dolgokra.

Funkcionális egységként működik, csigolyákból épül fel, és ezek a csigolyák igen ügyesen és rugalmasan „ülnek egymáson”, miközben mindegyiknek kicsit más a mérete és az alakja. Elhelyezkedésük és alakjuk mindig a gerinc adott részének feladataihoz, működéséhez igazodik. Összesen 7 nyakcsigolyánkkal a gerincnek ez a része a rendszer legmozgékonyabb területe. Mivel ezek a csigolyák forgatják a fejet, viszonylag nagy pályára van szükségük.

A gerinc háti részén 12 csigolya található, amelyeket apró ízületek kapcsolnak össze a 12 pár bordával. A bordák, amelyek elöl a szegycsonthoz kapcsolódnak, elsősorban a legsérülékenyebb szerveink, a szív és a tüdő védelmére szolgálnak. A gerinc ezen szakasza a legkevésbé mozgékony szegmens. Az ágyéki csigolyákból összesen 5 található a gerincben. Ezek a legmasszívabbak – azzal összefüggésben, hogy ők alkotják az egész hát „alappillérét”. Szorosan kapcsolódnak a keresztcsonti csigolyákhoz. Az egész gerinc a farokcsontba torkollik. Ezt örököltük „farkas” elődeinktől.

Az egész, viszonylag stabil rendszer a medencében van „lehorgonyozva”, elsősorban a medence ízületeinek segítségével, amelyek időnként nagy kínokat okozhatnak.

A támasztó rendszer működése

Jólesik, és segít!A gerinc rendszere azonban nem csak csontokból áll. A csigolyákat csigolyaközti ízületek, inak és izmok kötik össze. Ezek nagy száma biztosítja a gerinc stabilitását, hihetetlen mozgékonyságát és rugalmasságát. A csigolyák szépen egymáson „ülnek”, a csigolyatestek és a csigolyaívek között pedig a gerinccsatornát találjuk, amely a csontvelőt védi. Az egyes csigolyatestek közötti porckorongok biztosítják a gerinc mozgékonyságát, rugalmasságát és hajlékonyságát.

A porckorongok 70%-a víz, emellett rostosporc-gyűrűből és a gyűrű által körbefogott kocsonyás, lágyabb magból állnak. A lágy mag a környező nyomások és feszítések hatására adott mértékig képes deformálódni, ám bizonyos határ átlépésekor a gyűrű elpattan, és a porckorong benyomul a gerinccsatornába. Ezt porckorongsérvnek nevezzük. A porckorong kitüremkedésének irányától függően nyomás nehezedhet az idegekre, leggyakrabban az ideggyökökre, amelyek a csontvelő irányából az alsó végtagok felé vezetnek. A porckorongsérv általában a 3. háti csigolya és az 1. keresztcsonti csigolya között alakul ki. Hatása általában az alsó végtagoknál érezhető, ám a porckorongok a gerinc bármely részén kitüremkedhetnek. Ha az elváltozás a nyaki vagy a háti gerinc területén megy végbe, fennáll az alsó végtagok legyengülésének vagy megbénulásának a veszélye.

Hirtelen csap le az erős fájdalom

A gerinc tehát nagyon jól kitalált szerkezet, és bizonyára remekül működne, ha megadnánk neki a lehetőséget. Mint korábban említettem, a betegállományba vonulás egyik leggyakoribb oka a hátfájás. A hátproblémák eleinte apró tünetekkel kezdődnek, pl. időnként fáj a derekunk, amire rendszerint oda sem figyelünk. „Fáj a hátam, valószínűleg megemeltem magam, de nem tudom, mikor és hol…”

Néhány ismétlődő figyelmeztetés után, melyekre többnyire „rá sem rántunk”, a betegség hirtelen csap le. Egyik percről a másikra erős hátfájás, más néven lumbágó vagy isiász lép fel – és a fájdalom mozgásképtelenné tesz bennünket. Ekkor már rákényszerülünk, hogy észrevegyük a problémát. Az akut lumbágó rendszerint nagy súly megemelésekor, előrehajláskor vagy megfázás esetén alakul ki, esetleg akkor, ha nagyon megizzadtunk, és a szél utána „átfúj” minket. A probléma azonban sokszor a fent megnevezett indokok nélkül is megjelenhet.

Mélyebb értelem, „üzenet”?

Az esetek nagy többségében a hátfájás valamilyen mélyebb, esetleg súlyosabb problémára utal. Ha abból indulunk ki, hogy gerincünk a testünk tengelye, akkor tulajdonképpen létünk tengelye is egyben. De mi az, ami az életben meghajlít minket? Hol nem állunk egyenesen? Hol nem állunk ki saját magunkért? Vajon elbír-e a hátunk még több terhet?

Hátunk nemcsak a fizikai megterhelésre reagál, hanem az érzelmi súlyokra is, amiket gyakran magunkra veszünk. Valóban mindenkiről és mindenről nekünk kell gondoskodnunk? Egyáltalán: akarja-e ezt a környezetünk? A hozzánk közel állókkal való törődés dicséretes ugyan, de csak egy bizonyos pontig. Az nincs rendben, ha annyi mindent a vállunkra veszünk, hogy utána összeroskadunk a súly alatt…

Azt akarjuk, hogy a többiek jónak tartsanak minket, de elsősorban az a fontos, hogy mi jónak tartsuk önmagunkat. Gyakran megkérdezem a pácienseimtől: „Úgy gondolja, hogy az igyekezetét majd valamilyen éremmel jutalmazzák? Hát nem fogják… Nem marad önnek más, csak a sajgó háta.”

Sokan azonban nem hajlandók arra, hogy más szemszögből is megvizsgálják a problémát. Orvostól orvosig járnak, mindenféle hatékonynak vélt gyógyszert bevesznek. Lehet, hogy megszabadulnak a fájdalomtól, így azonban tovább folytathatják kimerítő életmódjukat. Pedig a hátfájásnak megvan a maga, elsősorban védelmi jelentősége. Mit is üzen nekünk? Azt, hogy ilyenkor meg kell állnunk a mindennapok „mókuskerekében”, és közelebbről meg kell vizsgálnunk, fel kell fognunk, mit is mond nekünk a tünet. „De hiszen ott vannak azok a kinövések, rosszak a porckorongjaim…” A csontkinövések (osteophyták) adaptációs elváltozások, segítségükkel próbálja a szervezetünk megerősíteni és stabilizálni a túlterhelt gerincet, amire mi csak egyre újabb súlyokat rakunk, és közben nem nézünk se jobbra, se balra. Egészen addig, amíg a kinövések akkorák nem lesznek, hogy jelzést adnak magukrólÉs ha az ilyen szelíd figyelmeztetés nem vezet eredményre, akkor a porckorong kitüremkedése, a gerincsérv már olyan nyomatékosan üzen, hogy „csillagokat látunk” a fájdalomtól. Ha a kitüremkedés nagy mértékű, a sérv gyengítheti valamelyik alsó végtagunk működését, sőt ürítési problémák is felléphetnek. Ez a tünet már annyira erős vészjelző, hogy idegsebészeti beavatkozásra lehet szükség. A műtét, a sérült porckorong eltávolításának sikeressége megint csak nagyban múlik azon, hogy a betegnek sikerül-e megértenie, milyen messzire ment el. Ha nem sikerül felfognia a probléma súlyát, és továbbra is „objektív okokat” keres, a porckorong ismét kitüremkedik majd ugyanott vagy akár a gerinc más részén.

A hátfájás gyógyítása

Fontos az emelés helyes technikájaA hátfájást leginkább nyugalomban, ágyban fekvéssel lehet kezelni. Mi saját magunktól meg nem állnánk, ezért bölcs testünk megállásra kényszerít minket. Mindezt elsősorban értünk teszi. Amíg nyugodtan fekszünk, őszintén végiggondolhatjuk korábbi cselekedeteinket. Megérthetjük és átértékelhetjük a dolgokhoz való viszonyunkat – és a testünk ezért igencsak hálás lesz. Rengeteg hibát tudat alatt követünk el, mert úgy érezzük, hogy pótolhatatlanok vagyok és hogy bizonyos feladatokat nekünk kell végrehajtanunk. Ám azok, akiket éppen megmenteni készülünk, akiket a vállunkra veszünk, az esetek nagy többségében erre nem is tartanak igényt. Próbáljuk csak megkérdezni őket erről :-).

Akut stádiumban a nyugodt fekvésen kívül fájdalomcsillapító gyógyszereket szedhetünk. Az orvos rendszerint nem szteroid antireumatikumokat és myorelaxánsokat rendel, amelyek ellazítják az összehúzódott izmokat. Ha nem kifejezetten az ideggyök nyomásáról van szó, ami már szinte elviselhetetlen fájdalommal jár, akkor kizárólag a blokkolt szegmens körül összehúzódott izmok fájnak. Ilyen esetekben a fájdalmas területet érdemes melegíteni. Az erős fájdalom megszűnése után következhet a tapasztalt fizioterapeuta által vezetett, célzott rehabilitáció. A kezelés a blokkolt területek ellazítására, az összehúzódott izmok kinyújtására irányul, és elsősorban a beteg izmainak gyakorlatokkal történő megerősítésére és a hibás mozdulatok kiküszöbölésére összpontosít. Egyszerűbben szólva: a páciens kap egy használati útmutatót a hátára vonatkozóan.

Igen fontos, hogy a beteg megértse, miről van szó, lassítson a tempóján és csökkentse a terheket. Az alázat témája is szerepet játszik. Túlságosan alázatos vagyok? Vagy épp fordítva, egyáltalán nem tudom, mi az alázat? Számtalan lehetőség kínálkozik a probléma kezelésére…

Alternatív orvoslás

A hagyományos nyugati orvosláson kívül hatékony segítséget nyújthat az alternatív gyógyászat is. A hagyományos kínai orvosláson alapuló akupunktúra általában véve is jótékonyan hat a legkülönbözőbb eredetű fájdalmakra, azaz természetesen a gerincfájdalomra is. Ilyen esetekben mindig a vesével szoros kapcsolatban álló húgyhólyag energiapályáját kezelik. És ezzel el is jutottunk a félelem, a kétségek, a bizonytalanság, az elégedetlenség és a kimerültség érzéséhez. Ha a fájdalom a láb külső oldalára is kisugárzik, akkor belépett a körbe az epehólyag-meridián is, azaz a düh érzése. Egy szó, mint száz: minden mindennel összefügg, nincs menekvés.

Miként segít az Energy?

A fent leírtakból és a gyakorlati tapasztalatokból, a betegek visszajelzéseiből nyilvánvaló, hogy minden „hátfájósnak” egyértelműen a Renol ajánlásával tehetünk jót. Legjobb, ha a páciens az üvegcse egész tartalmát elfogyasztja, napi 3×4 csepp adagban. Mivel a hátfájás kialakulásában fontos szerepet játszhatnak a porckorongok, a Renol használatát érdemes a Skeletin fogyasztásával kombinálni, napi 3×1 kapszulás adagban, 3 hónapon át. A fájó területeket Artrin-nal kenegethetjük, és mellé jól jöhet az Artrin-os vagy Balneol-os fürdő.

Nem ajánlatos azonban, hogy a páciens túl sok időt töltsön a vízben, főleg akkor, ha akut hátfájásról van szó, mert arra inkább a száraz meleg alkalmazása javasolt. Elképzelhető ugyanis, hogy a beteg csak nehezen fog tudni kikászálódni a kádból, ha egyáltalán sikerül neki. Ha a végtagok izomzatában görcsös fájdalom jelentkezne, hívjuk segítségül a Fytomineral-t, napi 40 cseppnyi adagban. Ha mód van rá, próbáljon Cytosan-os pakolást készíteni, és tegye a legfájdalmasabb területre. Legfeljebb 15-20 percig hagyja rajta. Ha a fájdalom az alsó végtagok külső oldalába is kisugárzik, vegyük mindehhez hozzá a Regalen-t is. Ám a kúrát kezdjük mindig a Renol-lal, a Regalen-nel pedig később egy kicsit ráerősítünk. Számtalan lehetőség kínálkozik a probléma kezelésére.

Összefoglalva: a hátfájás arra figyelmeztet minket, hogy valami baj van a környezetünkhöz, a minket körülvevő emberekhez, a munkához, az élethez való viszonyunkkal, és elsősorban az önmagunkhoz való hozzáállásunkkal. Ha hallgatunk a testünkre és szervezetünk figyelmeztetéseire, nem törvényszerű, hogy a hátfájás megkeserítse életünket.

Dr. Ivana Wurstová

További információ az Energy menüpontunkban, valamint a cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)