Csodás lett a problémás bőr

Sokáig kutattam valamilyen jó megoldás után, ami rendbe hozhatná a problémás bőrömet, amely a gyakori utazgatások és folytonos környezetváltozás miatt kimerült és elfáradt. Az arcomat és államat grízes dudorok lepték el, a bőröm felszíne egyenetlenné vált, nagyobb puklik is képződtek. Mivel nem szeretek sminket használni, a bőrhibáimat nem tudtam elfedni.

A fantasztikus ötös

Ha egy lakatlan szigetre csak öt ENERGY készítményt vihetnék magammal, egész biztosan a Pentagram® krémek lennének azok. Annyi gyógynövényt és illóolajat tartalmaznak, amennyiről a piacon fellelhető többi krém csak álmodik, és közös erővel szinte minden igényünket kielégítik. Imádom az illatukat, és csak nehezen tudnám megmondani, melyikük is a kedvencem.

Mi kell nekünk nyáron?

Akik nyáron megengedhetik maguknak, hogy a napon heverésszenek és ne kelljen dolgozniuk, azok idén igazán szerencsések lesznek. A Föld Disznó szülöttének ugyanis leginkább arra van szüksége, hogy ne legyen számára semmi kötelező. Ám nem mindenkinek van ekkora szerencséje, legtöbbünknek nyáron is meg kell birkóznia a kimerültséggel, fáradtsággal.

A homoktövis csodái

Internetes tanácsadás keretében az ORGANIC SEA BERRY olajat javasoltam valakinek. Az első kedvező tapasztalat után a család többi tagja is kipróbálta, aztán már szinte minden bajra ezt kezdték el használni. A fejleményekről folyamatosan írásban tájékoztattak, ezekből megosztok néhányat, hátha kedvet kapnak felfedezni a homoktövis titkait.

Írországból jöttem…

Májusban Írországba utaztam, hogy meglátogassam a lányomat, aki éppen állatorvosi gyakorlatát végezte az ország egyik állatklinikáján. Több gyönyörű gyalogtúrát is előre megterveztünk, listánkon szerepelt pl. a fantasztikus Killarney és Connemara Nemzeti Park, valamint a híres Moher-sziklák. Sajnos már a második napon kijött a számon egy herpesz…

Artrin

Bioinformációs, komplex gyógynövénykrém 50 ml Kiemelt hatásterületei: mozgásszervek, fájdalom, gyulladás, nyirokrendszer. Alkalmazása – kiegészítő szerként – az alábbi problémák esetén segíthet: ízületi gyulladás, izom- és íngyulladás, reuma, gerincfájdalom, nyaktájéki izomfájdalom, mozgásszervi panaszok, a nyirokrendszer elégtelen működése, fáradtság, hideg végtagok, a végtagok elégtelen vérellátása. Előnyös…

Rendbe hozott a csodálatos Korolen

Az a készítmény, amely több év után ismét sikeresen talpra állított, a KOROLEN volt. Még soha életemben nem éltem át olyan gyors és látványos javulást, mint ezzel a csodálatos hatású, bioinformációs gyógynövény-koncentrátummal. A gyakori, szinte elviselhetetlen fejfájásom, amire semmilyen fájdalomcsillapító nem hatott, szép lassan szinte teljesen eltűnt.

Már majdnem jött a kés…

Természetgyógyász barátunk tanácsainak és az Energynek köszönhetően rövid idő alatt sikerült megszabadulnom az évek óta visszatérően kínzó lábcsont-fájdalmaimtól, amelyek az utóbbi időszakban már az erős, gyógyszergyári fájdalomcsillapítóktól sem enyhültek. Időről időre, rohamszerűen visszatérő fájdalomról van szó, ami az orvoslással foglalkozók szerint igen nagy valószínűséggel pszeudo-köszvény, ám az okára nem jöttek rá, viszont nagyon megkeseríti a páciens életét.