Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Anya mobillal

Utazom a buszon, szemben velem egy anyuka, rajta hordozókendő, benne a kisbabája. Bal mellkasán hozza-viszi a kicsit, jobb kezében okostelefon. Buzgón netezik vagy talán facebookozik éppen, ki tudja. Nem is ez a fontos, hanem az, hogy a telefonját alig néhány centi távolságra (!) tartja a baba fejétől. Eszébe sem jut, hogy a mobiltelefon sugárzást bocsát ki.

Utazás közben a telefon még inkább megnöveli a térerejét, hogy folyamatosan kapcsolatban maradhasson a mobiltornyokkal – hiszen ez a folyamatos és zavartalan működés feltétele. (De van még rosszabb: vészesen terjed a magyarországi utakon, hogy az autóvezetők, kamion-, sőt buszsofőrök is sms-t küldenek, neteznek vagy facebookoznak vezetés közben. Ennek minősített – pontosabban minősíthetetlenül súlyos! – változata, amikor mindez nagy sebességgel haladva, az autópályán történik, és csak idő kérdése, hogy mikor vezet tömegszerencsétlenséghez.)

Korlátozni kellene a használatot

Nincs olyan szülő, aki ne a legjobbat akarná a gyerekének. Ám a cikkem elején említett anya – ismerethiányból vagy fogalmazzunk keményebben: tudatlanságából adódóan – esetleg mégis bajt okoz annak, aki az életben a legfontosabb számára. Pedig nem kell egyetemi diploma ahhoz, hogy belássuk: a gyerekek, különösen a csecsemők koponyacsontja sokkal vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért könnyebben áthatol rajta bármilyen külső sugárzás. Következésképpen védtelenebbek is a káros hatások ellen. Nem véletlen, hogy koponyaröntgen felvételt vagy CT vizsgálatot csak kivételes, nagyon indokolt esetben végeznek kisgyerekeknél, hát még csecsemőknél. Nálunk boldogabb országokban pedig már odáig is eljutottak, hogy korlátozzák a gyerekek okostelefon-használatát.

Így van ez pl. Franciaországban, ahol az általános és középiskolás gyerekek nem is vihetnek be mobilt az iskolába, vagy ha ezt mégis megteszik, akkor a tanárok elveszik tőlük, és csak a tanítás végén kaphatják vissza. Tegyük hozzá, hogy ezt a korlátozást más okokból vezették be, nem a telefonok káros sugárzása miatt, de hát előfordul az élet más területein is, hogy egy-egy jó intézkedés többszörös haszonnal jár.

Foglaljuk össze röviden, mi mindenre kellene ügyelni az okostelefonok használata során, hogy a lehető legkevesebbet ártsunk magunknak és másoknak. Az alábbiakban közreadok egy „saját gyártmányú” útmutatót az észszerű mobilozásról.

Az észszerű mobilhasználat tízparancsolata

  1. Lehetőleg ne viseljük a testünkön vagy valamelyik zsebünkben a telefont, vagy ha ezt mégis megtesszük, akkor állítsuk át repülő módba.
  2. Ha megoldható, akkor a készüléket inkább kihangosítóval használjuk, és eközben tartsuk minél távolabb a testünktől.
  3. Étkezéskor ne tegyük az asztalra, hiszen az ételeinknek és italainknak sem tesz jót, ha besugározzuk őket.
  4. Alvás közben legyen a telefon minél távolabb a testünktől, különösen a fejünktől.
  5. Általában véve tartsuk a mobilt minél messzebb magunktól. Az ideális távolság legalább 2 méter.
  6. Töltés közben ne használjuk a telefont, és soha ne töltsük magunk mellett az éjjeliszekrényen vagy a párna alatt (ez sajnos nem elméleti vagy kitalált eset!).
  7. Ha utazunk, lehetőleg állítsuk át repülő módba (és nem csak a repülőgépen!), mert a telefon a szokásos sugárzás sokszorosát is kibocsáthatja, miközben folyamatosan és gyorsan változtatjuk a helyzetünket.
  8. Ne engedjük a gyereket játszani vele, különösen akkor, ha nincs a telefon repülő módban. Semmiképpen ne hagyjuk, hogy a pici a bekapcsolt készülékkel telefonálóst játsszon, vagyis a füléhez tartsa, esetleg közelről nézze a képernyőt.
  9. Általános jó tanács: használjuk az okostelefont minél rövidebb ideig. Amilyen feladatot csak lehet, oldjunk meg inkább asztali gépen vagy laptopon, tableten (de azt se tartsuk az ölünkben, a kismedence, vagyis a nemi szervek közelében).
  10. Sem az okostelefon, sem a közösségi média nem pótolja az igazi társas kapcsolatokat. Amikor csak tehetjük, nézzünk többet egymás szemébe, rendszeresen folytassunk jóízű és személyes beszélgetéseket. De ennek is csak úgy van értelme, ha eközben nem kukkantunk bele percenként a mobilunkba, hogy vajon kaptunk-e egy újabb like-ot a legutóbbi posztunkra.

Kapcsolódó hír: Tilos a mobil a francia iskolákban

Kürti Gábor
természetgyógyász
Tel.: +36 (30) 996-2787
Honlap: https://kurtigabor.com
Gyógyszer nélküli egészség Facebook csoport

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Újra mondjuk: a mobil veszélyes!