Gyógynövények az érelmeszesedés ellen

Spárga a koszorúér betegségek ellen

A spárga hihetetlenül hasznos növény. Úgy tartják, hogy a spárga fő hatása a vizelethajtás, de a tudósok megállapították, hogy a növény normalizálja a szív összehúzódásait és lelassítja a ritmust.

3 teáskanál apróra vágott fiatal spárgahajtást 1 csésze vízzel leforrázunk, majd hagyjuk állni 2 órán át, utána szűrjük le. Szedjünk naponta háromszor 1-2 evőkanállal 3 héten keresztül. A spárgában gazdag borostyánkősav és származékai (szukcinátok) nemcsak hogy kiküszöbölik az oxigénhiányos állapotot és a koszorúér betegség hatásait, hanem immunstimuláló hatásuk is van, enyhítik az érrendszeri görcsöket és a fejfájást. Ezenkívül a spárga segít a prosztata problémákon és májzsugorodás, a cirrózis esetében is.

Táplálkozás szívkoszorúér betegség esetén

A következő eset történt velem, amelyről úgy döntöttem, hogy elmondom Önöknek, mert ez hosszú időn keresztül mély nyomokat hagyott bennem. Tavaly nyár elején elviselhetetlen meleg volt. Néhány napig csak fuldokoltam, először azt hittem, hogy a nagy hőség az oka ennek, aztán hirtelen azt gyanítottam, hogy valami nincs rendben, mert a félelem miatt fájdalom hasított a mellkasomba, és ez nem múlt el. A feleségem erőszakkal elrángatott kivizsgálásra az orvoshoz. Képzelhetik, hogy milyen érzés volt nekem, egy negyvenéves embernek hallani a diagnózist, hogy „szívkoszorúér betegsége van”. Szóval ezután majd szívroham jön?

Ezt a kérdést feltettem az orvosnak is, azt válaszolta, hogy ha ezt akarom, akkor úgy lesz. Ha egészségesen akar élni, radikálisan meg kell változtatnia az életét – mondta, és elmondta, hogy mit szabad és mit nem. Röviden: egy hetet töltöttem a kórházban, és ezalatt arra gondoltam, hogyan kell tovább élnem. Nem mintha féltem volna magam miatt, de itt volt a család – a feleség és két kisgyerek –, ami súlyos érv volt, hogy elgondolkodjak ezen. Amíg a kórházban voltam, a feleségem egy egész könyvtárat gyűjtött össze otthon, hogyan lehet egészségesen élni ilyen diagnózissal.

Egy ilyen élet első két hete számomra teljesen értelmetlennek és örömtelennek tűnt. A feleségem azonban hevesen vizsgálni kezdte az összes élelmiszer címkéit, és szinte az egész család az új szabályok szerint kezdett élni – koleszterin nélkül! A legjobban a gyermekeim élvezték ezt az életet, mert a feleségem annyira megpróbálta széppé tenni az életem, vagy inkább az ételem, hogy minden, amit főzött, szokatlanul ízletes volt. Megdöbbentem, hogy nem kellett mást tenni csak a korábbi ételeket kellett lecserélni egészségesre, és máris naponta egyre jobban éreztem magam.

A légszomj megszűnt, fokozatosan eltűnt a túlsúly. A program második pontja a mozgás volt. Először azt hittem, hogy az étrend meg fog törni, de akkor kiderült, hogy a második pont nekem sokkal nehezebb. A séta bosszantott, de egy hónap elteltével nemcsak hogy mindenhova gyalog mentem, hanem reggelenként a parkban is futottam. Soha nem hittem volna, hogy képes vagyok ilyenre. Egy évet követően az orvosom azt mondta, amikor újból feltettem azt a kérdést, amit az első alkalommal is: „Szívroham? Miről beszélsz? Igen, egészséges vagy, mint a makk!” (Oleg Gyenyiszenko, Novoszibirszk)

A nikotinsav és a szívkoszorúér betegség

Az Enduracin (Enduracin márkanéven B3-vitamint árusítanak Oroszországban – a fordító) jogosan nevezhető a szív vitaminjának. A tudósok régóta megállapították, hogy a nikotinsav szintjének csökkenése a szervezetben pellagra kialakulásához vezet, ami súlyos betegség, és amely során dermatitis, szájfekélyek, a gyomor-bél traktus működésének károsodása és mentális rendellenességek jelentkeznek. A közelmúltban felfedezték a nikotinsav egy másik, talán nem kevésbé fontos tulajdonságát. Kiderült, hogy a béta-karotinhoz, a C-vitaminhoz, az E-vitaminhoz, néhány egyéb vitaminhoz és ásványi anyaghoz hasonlóan fontos szerepet játszik a komplex biokémiai anyagcserében, és képes megvédeni a szív ereit a meszesedéstől, normalizálni a lipid anyagcserét, leküzdeni szívkoszorúér betegséget, angina pectorist és az agyi vérkeringési zavarokat.

Nagy adagokban a nikotinsav erőteljes érfal-meszesedés elleni szerré válik, mivel kitágítja az ereket, fokozza a mikrocirkulációt a test szöveteiben, és véralvadást gátló hatással rendelkezik. A gyomor-bél traktuson áthaladó nikotinsav az Enduracin tablettából fokozatosan lép be a véráramba.

(Oroszból fordította: Péter János)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Érelmeszesedés: biztosabb megelőzni