Október a régi magyar naptárakban Mindszent havaként szerepel, a hónap utolsó napjait jellemző névadó ünnepnapjai miatt. Nevezték Magvető havának is, mert voltak olyan vidékek, ahol az őszi gabonát október elején vetették el. Németh Imréné Éva fitoterapeuta természetgyógyász ezúttal a szőlőben lévő hatóanyagokról és a gyógyborok felhasználásáról írt cikket.

„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon.
Nehéz sötét-smaragdszőlőt,
hatalmas, jáspisfényű körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét.”
(Kosztolányi Dezső)

A kertekben és a földeken a termések nagy részét már betakarították a gazdák, a halászok partra vontatták a hajóikat, a földművesek a szerszámaikat is eltették, a pásztormunkák is véget értek.

A néphagyományban a szüret kezdőnapjának október 4. napját (Ferenc napját) tartják, de helyenként, tájanként eltérnek ettől. A szüret igen jelentős esemény volt mind a családokban, mind a nagyobb közösségek életében.

Szüret: a szőlő és az együttes munka ünnepe

Minden történelmi korban többet jelentett egyszerű betakarítási munkánál: ünnepnek számított és számít ma is. A szüretre az együtt végzett munka öröme, az énekszó, a tréfálkozás volt jellemző. „Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele…”, visszhangoztak a vidám szüreti dalok a szőlőhegyeken. Ha a fáradságos betakarítást és feldolgozást dalolva, együtt végezték az emberek, akkor könnyebben és gyorsabban elkészültek vele a szőlőkben. A szőlősgazdák legfontosabb gazdasági és társadalmi eseménye ünnepi rangot kapott, szüreti mulatságok, felvonulások és népszokások övezték, és ezek mindmáig fennmaradtak.

„A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátoros ünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statútumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt. A vidámság és a jókedv ütött tanyát ilyenkor a szőlőkoszorúzta hegyeken és szőlőskertekben. Hogy imitt-amott verekedés és egyéb efféle csetepaté is folyt, mondanunk sem kell. Az ilyesmi természetes következménye a huzamosabb borivásnak. A régi szüreti rendszabások szerint az ilyen verekedő s káromkodó atyafiakat menten lekapcsolták s furatossal jól megverték. Akik nagyobb vétket követtek el, azokra nagyobb büntetés is járt.” – írja Takács Sándor.

A világon sok helyütt nagy múltja van a szőlőtermesztésnek és a hozzá kapcsolódó borkészítésnek. A szőlő múltja a földtörténet (135-65 millió évvel ezelőtti) kréta korára nyúlik vissza, a virágos növények megjelenésének időszakára a Föld olyan területein, ahol megfeleltek ehhez a földrajzi adottságok. Kezdetben datolyából és szőlőből is készültek borok (Mezopotámia), de a babiloniak, az asszírok és az egyiptomiak is készítettek borokat, és orvosságként használták borogatáshoz, sebgyógyításra, fájdalomcsillapításra. Borból készült receptúrákat találtak papirusz tekercseken és kőtáblákba vésve, a Biblia pedig 500 helyen (!) tesz említést a szőlőről és a borról.

A hazánkban folytatott ásatások során több helyen is találtak harmadkori szőlőmag- és levéllenyomatokat, ami azt igazolja, hogy a szőlő őshonos a Kárpát-medencében.

Gyógybor: mi mindenre jó?

Szinte azóta, hogy a szőlőből bort készítettek, szüntelenül folyik a vita arról: hasznos-e vagy árt a bor az ember egészségének.

„A bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb”.
(Hippokratész)

A történelmi kezdetekben fertőtlenítésre, seblemosásra, fájdalomcsillapításra, később gyógyfüvek hatóanyagainak kivonására használták. Mézzel ízesítették és úgynevezett gyógyborok formájában megtalálható volt a kolostorkertekben, a füves emberek házi szerei között. Az ősmagyarok is ismerték a szőlőtermesztés és a borkészítés mesterségét, tisztában voltak gyógyító hatásaival.

„Akinek fájt a szíve, az gyógyította rozmaringborral is”, olvashatjuk Makay Béla – Kiss József: Népi gyógyítások Szatmárban című könyvében. „Összevágtak a lehető legapróbbra egy marék rozmaringot, beletették az üvegbe és felöntötték borral. Egy jó napig állni hagyták, utána már lehetett inni, minden reggel és este három evőkanállal. Kiváló szernek bizonyult.”
Vagy lássunk egy másik régi tanácsot:

„A vérszegény egy kis italt iszogassék, hogy a víresítse.”
(Vésztő, Grynaeus Tamás)

Fontos ma is tudni, hogy a gyógyborokat nem hagyományos módon isszuk, hanem a gyógyító szakember által előírt adagban és ideig fogyasztjuk.

Ismert esetekben és korokban vagy járványok idején a borokat víz helyettesítésére is használták, hogy elkerüljék a fertőzést. Bár néhány vallás ma is tiltja a bor fogyasztását, gyógyászati célból felmerülhet ennek szükségessége. Ezt bizonyítják a gyógyborok használatára vonatkozó görög és római írások, melyet Avicenna, a híres arab orvos lefordított az anyanyelvére.

Reszveratrol: csodás hatások

Napjainkra tudományosan igazolták, hogy a szőlőhúsban, a szőlő magjában, héjában és kocsányában, valamint az abból készült borban (elsősorban a vörös szőlőben és borban) az emberi szervezetre előnyös hatású, fontos ásványi anyagok és vitaminok találhatóak. Egy további fontos összetevő, a flavonoid típusú reszveratrol (polifenol) vegyület is jelen van benne. Ez erős antioxidáns, megakadályozza a vérrögök képződését, így támogatja a szívet és a keringési rendszert, emellett gyulladáscsökkentő, vércukorszint-csökkentő stb. Elősegíti az emésztést (ami zsíros ételek fogyasztásakor kiemelkedően fontos), serkenti az emésztőenzimek kiválasztását, így a gyomor- és bélműködést is. A francia borvidékeken lényegesen kevesebb a szívinfarktus, és ezt a rendszeres, ám mértékletes borfogyasztás védőhatásának tulajdonítják a kutatók. Érdekesség, hogy a Magyar Gyógyszerkönyvbe bekerülhetett a történelmi borvidékeinkről származó néhány, elismert gyógyhatású bor is.
Népi mondások, közmondások sokasága szól a szőlő- és a borfogyasztás tapasztalásairól.
„Vénembernek bor a patikája.”
„Jó bornak nem kell cégér.”
„Borban az igazság.”
A borivás arányainak megtartására figyelmeztet a közmondás: „Jó a bor, de mértékkel.”

No persze mindig van olyan ember, aki nem hallgat az efféle tanácsokra. Szerencsére ilyenkor is akad népi orvosság.

„A férfiak, ha a kelleténél többet isznak szeszes italból….betegek lesznek s levertek, fáj a fejik, nincs már kedvik, hogy dógojzanak, ilyenkor erőst jó, hogy igyák a vizet. Egyesek sokat megisznak. Ilyenkor jobb, ha a víz helyett savanyó káposztalevet, vaj ecetes uborka levet isznak…”
(Kulcsár Erzsébet, Bálványospataka)

Németh Imréné Éva
fitoterapeuta természetgyógyász,, ENERGY Belváros klubvezető
Tel.: +36 (20) 974 2394
E-mail: nemeva54@gmail.com
Tanácsadás

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Természetes egészség: amit csak az ősz kínál

Figyelmükbe ajánljuk még a Gyógynövénykeresőnket.

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről