A Pennsylvania Egyetem szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy minél később fekszik le valaki, annál nagyobb az esélye a súlygyarapodásra, mivel míg a többiek békésen alszanak, az éjszakai baglyok még hajnalban is a hűtőben kotorásznak némi nassolnivaló után. Egy alváslaboratóriumban végzett kutatás kimutatta, hogy azok az alanyok, akiket hajnali négyig ébren tartottak, több mint 550 extra kalóriát vettek magukhoz a késői órákban, ráadásul az éjjeli nassolás során általában az átlagosnál zsírosabb ételeket választottak. Így aztán nem csoda, hogy ezek a kísérleti alanyok öt nap alatt jóval többet híztak, mint azok, akiket hagytak időben elaludni.
Életmód
Csökkentik a bélrák túlélésének esélyét a vörös és feldolgozott húsok
Azoknál a bélrákos betegeknél, akik nagy mennyiségű vörös és feldolgozott húst fogyasztanak, megnő a halálozás kockázata – derül ki egy friss tanulmányból. A Journal of Clinical Oncology című szakfolyóirat internetes kiadásában megjelent eredmények nem azt bizonyítják, hogy a steak és a hot-dog önmagában rontja a túlélési esélyeket. A szakértők azt állítják, az értekezés csupán megerősíti az eddigi orvosi ajánlást, miszerint a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, valamint vörös és feldolgozott húsokban szegény étrend segít a gyógyulásban.
Gyógynövényekkel az egészséges bőrért
A gyógynövények áldásos hatását nemcsak az egészségügyben, hanem a szépségápolásban is élvezhetjük. Azt már tudjuk, hogy nagyon sok egészségügyi problémánkat csillapíthatjuk, enyhíthetjük, gyógyíthatjuk gyógynövényekkel. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ezek a természetes gyógyítók a szépségünk megtartásában is fontos szerepet játszanak. Legyen szó krémről, maszkról vagy tonikról, használjuk bátran az alábbi növényeket.
A gyümölcs- és zöldségevés szempontjából nagyon fontos az időzítés
A legújabb vizsgálatok szerint a pultokon található leszedett gyümölcsök és zöldségek még a szupermarketekben is életben maradnak és képesek érzékelni, hogy éppen milyen napszak van. Egy, a Current Biology című tudományos szaklap júniusi számában megjelent tanulmány állítja, hogy a gyümölcsök és zöldségek tárolási módszerei nagy hatással lehetnek tápértékükre és élettani hatásaikra.
Összefügg az asztmával a zsír- és rostbevitel
A kevés zsírt és sok rostot fogyasztó asztmások kevesebb tünetet produkálnak, mint azon társaik, akik nem ennyire egészségesen táplálkoznak – derül ki egy friss kutatásból. Az értekezés alapján a súlyos asztmával élők öt grammal több zsírt és ugyanennyivel kevesebb rostot vittek be a szervezetükbe naponta, mint az egészséges, asztma nélküli résztvevők.
Megnőhet az otthonunkban lévő baktériumok száma a kutyánk miatt
A legfrissebb kutatás szerint az ember legjobb barátja milliókkal növelheti az átlagos otthonokban tanyázó mikroorganizmusok létszámát. Az Észak-Karolina Állami Egyetem és a Coloradói Egyetem munkatársainak a PLOS ONE legutóbbi számában megjelent kutatásából az derül ki, hogy a kutyatartók otthonaiban sokkal több baktérium található, mint más otthonokban, beleértve olyan mikroorganizmusokat is, amelyek a kutya nélküli háztartásokban nem fordulnak elő.
Valóban megőszülhetünk a munkánktól?
Ha aggaszt az őszülés, itt az ideje, hogy megpróbálj lazítani. A kutatók ugyanis kimutatták, hogy a túl sok stressztől valóban megőszülünk. A New York-i Egyetem munkatársai a Nature Medicine szakfolyóiratban megjelent kutatásukban Dr. Mayumi Ito vezetésével felfedezték, hogy a hajszínünkért felelős sejtek túlzott mértékű stressz-behatás következtében eltűnnek. Ráadásul ezek a sejtek, az érintettek legnagyobb bánatára, nagy valószínűséggel már sosem térnek vissza.
Tényleg jót tesz a növényi olaj
Egy tipikus amerikai körülbelül három evőkanálnyi növényi olajat fogyaszt naponta. A növényi olajok, köztük a szója-, a kukorica- és a repceolaj, gazdag kalóriaforrásnak számítanak, és nagy mennyiségű linolénsavat, egy fontos esszenciális zsírsavat is tartalmaznak. A kutatók már az 1970-es évek óta tudják, hogy a linolénsav csökkenti a koleszterin vérszintjét, és fogyasztása segít a szívbetegség kockázatának csökkentésében. Egyes szakértők azonban nemrég felvetették, hogy az amerikaiak talán túlzásba viszik a jótékony zsírsav fogyasztását.
Kétszer éberebbek maradnak az irodákban az ablak mellett ülők
A világos, természetes napfény hatására rendszeresebbé válhat az alvásciklusunk, javulhat a közérzetünk és ennek következtében növekedhet a munkakedvünk és a produktivitási szintünk is, derült ki egy új tanulmány eredményeiből. Az alvászavarral küzdő emberek számára sokat segíthet egy 30 perces séta a reggeli napsütésben, amitől összerendeződhet a biológia órájuk, és a mentális betegségtől, vagy időskori demenciától szenvedő páciensek mentális képességei is akár 10 százalékkal javulhatnak a természetes napfény hatására, derült ki a tanulmányból.
Gyorsabban ketyeg a biológiai óra a városokban
A legújabb kutatás szerint a városi élet jelentős hatást gyakorolhat az emberek és állatok biológiai órájára. A Proceedings of the Royal Society B szaklapban megjelent kutatásban a német Max Planck Ornitológiai Intézet és a skóciai Glasgow Egyetem kutatói feketerigók cirkadián ritmusát, vagyis napi biológiai óráját mérték Dél-Németországban vidéken és városokban.