Végre nem fáj a térdem!

Nemrég megoldást keresve elindultam a közeli gyógynövényboltba, mert akkor már két hete nagyon fájt a térdem, nyugalmi helyzetben és mozgás közben egyaránt. Ez különösen hétvégenként nehezítette az életemet, mert a férjemmel fát vágtunk és gyűjtöttünk az erdőben fűtőanyagnak a víkendházba. Délutánonként a térdem nemcsak bedagadt, de hihetetlenül fájt is.

Borogatások, pakolások, gyógyszertárban javasolt kenőcsök – semmi sem segített! Már a férjemet is megbíztam, hogy foglaljon helyet nekem az ortopédián.

Ott termett egy hölgy

A gyógynövényboltban mosolyogva fogadott az eladó, és én előadtam a kérésemet, hogy tud-e ajánlani valamit térdfájás ellen. Ekkor egyszer csak – mint a mesében – ott termett egy hölgy, aki meghallotta a kérdésemet, tapasztalt mozdulatokkal megérintette a térdemet, és azt mondta, hogy elzáródtak a nyirokvezetékeim, ezért kenegessem PROTEKTIN-nel, és szedjek naponta ötször REGALEN-t.

A hölgy nem volt erőszakos, nem akart meggyőzni, egyszerűen csak közölte velem a tényeket. Mivel nagyon vacakul voltam már, megvettem a készítményeket, és immár két hete használom őket. A térdem végre nem fáj, én pedig gazellaként ugrándozom az erdőben. Hatalmas köszönet illeti az ismeretlen hölgyet!

Alice Dohnalová

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Mi kell nekünk nyáron?