Csodás lett a problémás bőr

Sokáig kutattam valamilyen jó megoldás után, ami rendbe hozhatná a problémás bőrömet, amely a gyakori utazgatások és folytonos környezetváltozás miatt kimerült és elfáradt. Az arcomat és államat grízes dudorok lepték el, a bőröm felszíne egyenetlenné vált, nagyobb puklik is képződtek. Mivel nem szeretek sminket használni, a bőrhibáimat nem tudtam elfedni.

A fantasztikus ötös

Ha egy lakatlan szigetre csak öt ENERGY készítményt vihetnék magammal, egész biztosan a Pentagram® krémek lennének azok. Annyi gyógynövényt és illóolajat tartalmaznak, amennyiről a piacon fellelhető többi krém csak álmodik, és közös erővel szinte minden igényünket kielégítik. Imádom az illatukat, és csak nehezen tudnám megmondani, melyikük is a kedvencem.

Végre nem fáj a térdem!

Nemrég megoldást keresve elindultam a közeli gyógynövényboltba, mert akkor már két hete nagyon fájt a térdem, nyugalmi helyzetben és mozgás közben egyaránt. Ez különösen hétvégenként nehezítette az életemet, mert a férjemmel fát vágtunk és gyűjtöttünk az erdőben fűtőanyagnak a víkendházba. Délutánonként a térdem nemcsak bedagadt, de hihetetlenül fájt is.

Protektin

Bioinformációs, komplex gyógynövénykrém 50 ml Kiemelt hatásterületei: kiütések, akne, ekcéma, szemölcsök, gomba, ultraibolya (UV) sugárzás. Alkalmazása – kiegészítő szerként – az alábbi problémák esetén segíthet: ekcémás, érzékeny, kiütésekre hajlamos bőr, akne, herpesz, pikkelysömör, övsömör, allergiás kiütések, bőrgyulladás, nehezen gyógyuló sebek. Nyugtatja a viszkető bőrt,…

Kisfiam ekcémája a múlté

Most másfél éves kisfiam, Jakub féléves lehetett, amikor kezdte véresre kaparni az arcocskáját. Sejtelmem sem volt, miért vakarózik ennyire, és hogyan segíthetnék rajta. Ezért elmentünk a doktornénihez, aki felírt neki valamilyen kenőcsöt. Az arcáról egy idő után elmúltak ugyan a kiütések, de nem telt bele sok idő, és elkezdett viszketni a könyöke és a térde.

A máj hihetetlen regenerálódása

Beköszöntött a tavasz, és vele együtt eljött a megtisztuláshoz, a megújuláshoz, a növekedéshez és a szépet, újat létrehozó kreativitáshoz szükséges energia is. Ez jellemzi most az egész természetet, beleértve az embereket is. A hagyományos kínai orvoslás (hko) 5 elem elmélete szerint a tavasszal a Fa eleme és Zang (jin) szervként a máj, illetve a vele összefüggő Fu (jang) szerv, az epehólyag áll kapcsolatban.

A máj hihetetlen regenerálódása

Beköszöntött a tavasz, és vele együtt eljött a megtisztuláshoz, a megújuláshoz, a növekedéshez és a szépet, újat létrehozó kreativitáshoz szükséges energia is. Ez jellemzi most az egész természetet, beleértve az embereket is. A hagyományos kínai orvoslás (hko) 5 elem elmélete szerint a tavasszal a Fa eleme és Zang (jin) szervként a máj, illetve a vele összefüggő Fu (jang) szerv, az epehólyag áll kapcsolatban.

Epebaj, oltások, hörgőgyulladás

Öt éve történt. Elmentem a háziorvoshoz, aki szerencsémre belgyógyász. Igen fájt a hasam, a gyomrom, és a tükör is egyre sárgább ábrázatot mutatott reggel. A doktor úr rám nézett, elszörnyülködött, majd a vizsgálatok után erősen csóválni kezdte a fejét. Kérdésére válaszolva elmondtam, hogy édesanyám, nagyanyám, nagynéném, nagybátyám is (anyai ágon) epeproblémával küzd, és meg is műtötték mindnyájukat. Hát rám is ez vár – mármint a műtét –, mondta a doki.