Miért olyan jó az áfonya?

Ez lehetett a hosszú barátság kezdete: az első angol bevándorlók az őslakosokkal együtt 1621-ben ünnepelték Amerikában a hálaadást – sült pulykával, tökkel, kukoricából készült kenyérrel és a savanykásan édes áfonyával. Így nevezték a zarándok atyák a húsos bogyós gyümölcsöt, mert piros virágzata egy daru fejére emlékeztetett. Az angol „Crane Berry”-ből utóbb áfonya lett, ám mivel az őslakosságot később csaknem kiirtották, az áfonya is feledésbe merült. A 20. sz. végén kezdett nőni iránta az érdeklődés, és azóta is töretlen.

Kellemetlen lehet az emberi hang az autista gyerekek számára

Egy új tanulmány érdekes magyarázatot adott arra a kérdésre, miért küzdenek nehézségekkel az autista gyerekek a verbális kommunikáció során, kiderült ugyanis, hogy számukra az emberi hang egyáltalán nem kellemes, sőt kifejezetten rosszul esik nekik hallgatni. A kutatók kiderítették, hogy az autizmussal küzdő gyerekeknél sokkal gyengébb kapcsolatok mutathatóak ki az agy hangot feldolgozó területe és jutalmazó központja között, mint azoknál a gyerekeknél, akiknél nem áll fenn ez a rendellenesség, vagyis az autista gyerekek nem élik át ugyanazt az örömöt mások beszédének hallgatása során, mint egészséges társaik.

Megvédi a szívünket a halolaj

Az American Journal of Physiology című lapban megjelent tanulmány szerint az omega-3 zsírsavakban gazdag halolaj segíti a szívizomzat helyes működését és csökkenti a stressz szívre gyakorolt káros hatásait. A Jason Carter által vezetett kutatás során a szakemberek 67 egészséges jelentkező között végeztek megfigyelést, melynek során egyesek 9 grammnyi halolaj tablettát szedtek, mások placebóként 9 grammnyi olívaolaj tablettát fogyasztottak két hónapon keresztül.

Hazuggá tesz a pénz?

Az Organizational Behavior and Human Decision Processes című lapban nemrég közzétett tanulmányból megtudhatjuk, hogy pénz hatására az emberek többsége hajlamosabbá válik a hazugságra. Amint arról a tanulmány egyik szerzője, Kristen Smith-Crowe, az Utah Egyetem David Eccles Üzleti Iskolájának munkatársa beszámolt, a több mint 300, üzleti tanulmányokat folytató diák bevonásával készült vizsgálat során arra derült fény, hogy a pénzzel való foglalkozás, illetve az arról való gondolkodás hatására megnövekedett az alanyok etikátlan viselkedésre való hajlandósága.

Egyre gyakoribb a gyógyszer okozta májkárosodás

Több a gyógyszer okozta májkárosodás, mint eddig bármikor, írja a Gastroenterology című folyóiratban egy izlandi kutató. Ezt a típusú betegséget a receptre vagy recept nélkül kapható gyógyszerek használata okozza, és sajnos nehéz megjósolni, hogy bekövetkezik-e, továbbá diagnosztizálni és kezelni, ha már bekövetkezett. Azonosították, melyek azok a gyógyszerek, amelyek a legkockázatosabbak, melyek szedésénél fejlődik ki májbetegség.

Növelik az ekcéma kockázatát a gyerekeknél az antibiotikumok

A korai életszakaszban történő antibiotikum-használat akár 40 százalékkal is növelheti az ekcéma kialakulásának kockázatát – derül ki egy friss kutatásból, amelyet a londoni King’s College munkatársai tettek közzé a British Journal of Dermatology című szakfolyóirat hasábjain. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy minden egyes antibiotikum-kúra további hét százalékkal növeli a veszélyt.

Gyógynövényekkel az egészséges bőrért

A gyógynövények áldásos hatását nemcsak az egészségügyben, hanem a szépségápolásban is élvezhetjük. Azt már tudjuk, hogy nagyon sok egészségügyi problémánkat csillapíthatjuk, enyhíthetjük, gyógyíthatjuk gyógynövényekkel. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy ezek a természetes gyógyítók a szépségünk megtartásában is fontos szerepet játszanak. Legyen szó krémről, maszkról vagy tonikról, használjuk bátran az alábbi növényeket.

Úgy érzed, élénkít a koffein? Valószínűleg függővé váltál

Szakemberek szerint csupán egy tévhit, hogy a reggeli kávé hatására élénkebben indul a napunk, valójában ugyanis ezzel csak azt érjük el, hogy rövid idő elteltével újra kívánni fogjuk a koffeint, és amíg nem jutunk hozzá, fejfájással, szédüléssel és tompasággal fogunk küzdeni. Aki azt tapasztalja magán, hogy kávé nélkül képtelen nekiindulni a napnak, az valójában már koffeinfüggő, és ideje elgondolkodnia azon, hogy végleg szakít ezzel a szenvedélyével.

Alattomos bőrbetegség: a rosacea

Hiába a tökéletes alapozó, vagy a rózsás pirosító, ha a smink lemosása után szembesülünk bőrünk segélykiáltásával: valami nincs rendben. Az egyszerű bőrpírral kezdődő rosacea sok ember életét megkeseríti, éppen ezért fontos, hogy időben felismerjük a tüneteket! A kiváltó ok a mai napig nem ismert, általában öröklött probléma, de számos életmódbeli tényező, a stressz, illetve a szervezetben lévő hormonális változások is kiválthatják.

Ezüst hozzáadásával fokozható az antibiotikumok hatása

Ezüst hozzáadásával még hatékonyabbá válhatnak a régi antibiotikumok – állítják a Harvard Egyetem szakértői a Science Translational Medicine című szakfolyóirat legutóbbi számának hasábjain. A baktériumok ezüsttartalmú összetevővel történő támadása lényegesen növeli számos széles körben használt antibiotikum hatékonyságát. Olyannyira, hogy az azzal dúsított gyógyszerek képesek voltak megállítani egyébként halálos fertőzések terjedését kísérleti egerek szervezetében.