A cseresznye – kis, kerek egészség

Míg áprilisban és májusban a virágzó cseresznyefák látványukkal varázsolnak el, júliusban és augusztusban mindenütt megvehető az érett, szaftos vitaminbomba. Itt van a cseresznyeérés ideje, és bár ez a szélsőséges időjárás nemigen kedvez az érésnek, most van a szezonja, együnk belőle minél többet! Mindegy, hogy lekvár, kompót, lé, pálinka, süteménybetét, gofrifeltét, vagy egyszerűen, nyersen fogyasztva – a cseresznye nemcsak remek ízű, hanem egészséges, zsírszegény és vitaminnal teli.

Valóban megőszülhetünk a munkánktól?

Ha aggaszt az őszülés, itt az ideje, hogy megpróbálj lazítani. A kutatók ugyanis kimutatták, hogy a túl sok stressztől valóban megőszülünk. A New York-i Egyetem munkatársai a Nature Medicine szakfolyóiratban megjelent kutatásukban Dr. Mayumi Ito vezetésével felfedezték, hogy a hajszínünkért felelős sejtek túlzott mértékű stressz-behatás következtében eltűnnek. Ráadásul ezek a sejtek, az érintettek legnagyobb bánatára, nagy valószínűséggel már sosem térnek vissza.

Házi limonádé – a leggyorsabb frissítő

Kevés finomabb és jobb szomjoltó van egy nagy pohár jeges limonádénál! A limonádéban az a jó, hogy finom, hűsít, gyorsan és szinte bármilyen gyümölcsből elkészíthető. Az előrejelzések alapján várható, hogy a kánikulát hirtelen felváltó őszi idő után visszatér a nyár, érdemes lesz tehát kipróbálni néhány frissítő receptet.

Miért hanyatlik a nők termékenysége?

Manapság férfiak és nők körében egyaránt egyre későbbre tolódik ki a szülővé válás időpontja, ám míg előbbiek voltaképp életük végéig nemzőképesek maradhatnak, utóbbiak számára az idő nagy ellenség. Mindennek hátterében az a biológia tény áll, hogy míg a férfiakban egész életük során újratermelődik a sperma, addig a nők meghatározott számú petesejtkészlettel születnek.

Férfias kopaszodás: nem csak hormonális oka lehet

A férfiak hajhullása, kopaszodása, hajritkulása a szakirodalom szerint 95%-ban androgén alopécia, vagyis androgenetikus eredetű. Az androgenetikus hajhullás elsődleges oka az öröklött tulajdonságok között keresendő, legalábbis ez az orvosok véleménye. A mi tapasztalataink nem ezt mutatják, így véleményem szerint van remény a megoldásra, csak meg kell keresni a probléma valódi okát.

A haj- és fejbőrpanaszok hormonális oldala

Hormonjaink nagyon finom és érzékeny rendszerben működve irányítják az egész szervezet folyamatait. Alapvető fontosságú, hogy a hormonokat termelő belső elválasztású mirigyeink harmonikusan működjenek, hiszen az egyensúly felborulásának kisebb-nagyobb, látható, érezhető tünetei lehetnek. A nem megfelelő táplálkozáson, enzimhiányon, bizonyos élelmiszerekre való érzékenységen, mikrobiológiai egyensúlyvesztésen kívül a hormonális egyensúlytalanságok is okozhatnak bőrproblémákat, fejbőrproblémákat.

A hipnózisos szülés lehet a legújabb hóbort?

A kismamák körében új divat terjed, aminek a hírek szerint már Katalin hercegnő is behódolt, mégpedig a hipnózisban történő szülés. A módszer hívei azt állítják, a „hipnoszülés” segítségével csökken a szülés közbeni fájdalom, így elkerülhető a különféle érzéstelenítők vagy fájdalomcsillapítók alkalmazása. Amint arról Joyce Poplar, a Cleveland Klinika munkatársa beszámolt, az egészet úgy kell elképzelni, mint egyfajta önhipnózist, mely során a kismama képessé válik saját izmait irányítani, és az egész szülés során mély, nyugalmi állapotban marad.

Mit tegyünk fogcsikorgatás ellen?

A fogcsikorgatás tudatalatti folyamat, mely mindenekelőtt éjjelente, alvás közben lép fel. Gyakran okozója a stressz. Kezdeti tünetei lehetnek az állkapocs feszült izmai, fogfájás és a rágófelületek súrlódása vagy fogzománc-repedések. A további károsodások megakadályozására gyakori fogcsikorgatás esetén ún. harapássínt kell viselni. A feszült rágóizomzat lazítása érdekében javasolt relaxációs gyakorlatok végzése, masszázs és melegkezelés.

Tényleg jót tesz a növényi olaj

Egy tipikus amerikai körülbelül három evőkanálnyi növényi olajat fogyaszt naponta. A növényi olajok, köztük a szója-, a kukorica- és a repceolaj, gazdag kalóriaforrásnak számítanak, és nagy mennyiségű linolénsavat, egy fontos esszenciális zsírsavat is tartalmaznak. A kutatók már az 1970-es évek óta tudják, hogy a linolénsav csökkenti a koleszterin vérszintjét, és fogyasztása segít a szívbetegség kockázatának csökkentésében. Egyes szakértők azonban nemrég felvetették, hogy az amerikaiak talán túlzásba viszik a jótékony zsírsav fogyasztását.

A prosztatabetegek éjszakáit is megkönnyítheti a paradicsom

A már eddig is rengeteg egészségügyi előnnyel felruházott paradicsomról most azt is kimutatták a kutatók, hogy a piros színét adó likopin antioxidáns csökkenti az időskori prosztata-megnagyobbodást, és ezáltal enyhíti a húgyhólyagra nehezedő nyomást. A felfedezés jelentős megkönnyebbülést okozhat azoknak a férfiaknak, akik a rendellenesség következtében gyakran látogatják a mellékhelyiséget éjszakánként.