Szendi Gábor: A sómítosz

Az orvostudomány telis-tele van mítoszokkal. Talán az egyik legnagyobb mítosz, amiben hisznek, hogy az orvoslás tudomány. Nemrég a British Medical Journal tudományos szerkesztői összeállították ajánlásaikat korunk 60 „legnépszerűbb” betegségéről, és ebben azt állították, hogy a legtöbb esetben a „nem kezelés” a legjobb kezelés. Más elemzések arra mutattak rá, hogy korábban hatásosnak vélt kezelések ma már bizonyítottan hatástalanok, de amíg hatásosnak vélték őket, addig működtek. Számos placeboműtétet kreált az orvostudomány története, amikor téves feltevésekre alapozott műtéti technikákkal egészen addig sikeres gyógyulásokat lehetett elérni, amíg ki nem derült, hogy az egész csak tévedés.

Mit vigyünk magunkkal – homeopátiás úti patika (2.)

A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Múlt heti cikkünkben az utazási betegséggel, a nap- és hőártalmakkal, a hasmenéssel és a hányással foglalkoztunk, mostani írásunk témája pedig a szemgyulladás, a rovarcsípések, a sérülések és a láz kezelése homeopátiával. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.

Tangata Manu – avagy mese a madáremberről

Amerikai kutatók szerint lehet, hogy az úgynevezett halálközeli élmények – a saját test fölötti lebegés, a fehér fény látása, a megbékélés érzete – az agy ébrenléti rendszerének szabályozási zavarával vannak összefüggésben. Ha az alvás és az ébrenlét határának szabályozásában zavar áll be, az alvás REM-fázisa (Rapid Eye Movement = gyors szemmozgások angol kifejezés rövidítése) megjelenhet éber állapotban is. Ez azzal járhat, hogy például valaki felébred, de képtelen megmozdulni, hirtelen elgyengül a lába, vagy közvetlenül elalvás előtt vagy ébredés után hallucinál.

A méhnyakrák megelőzésére is hatékony a gumióvszer

A nem kívánt terhesség megelőzése, a AIDS és a nemi betegségek elleni védekezés eszközeként jól ismert és széles körben alkalmazott a kondom. Egy most zárult kutatásból kiderült: a gumióvszer emellett alkalmas arra is, hogy jelentős mértékben csökkentse a nők fertőződésének kockázatát a humán papilloma vírussal (HPV), amelyet az orvosok többféle rákbetegség, elsősorban a méhnyakrák fő felelősének tartanak.

Mit vigyünk magunkkal – homeopátiás úti patika (1.)

A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Ilyenek: utazási betegség, nap- és hőártalmak, hasmenés, hányás, láz, szemgyulladás, rovarcsípés, sérülés, lázcsillapítás. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.

Nyáron különösen fontos a fülápolás

A nyári kánikulában igazán jól esik egy hűsítő csobbanás! Másra se vártunk egész télen, csak hogy végre napon és vízparton lehessünk. A kikapcsolódás mellett persze vigyázzunk magunkra is, hisz a strandolás, de leginkább a fürdőzés ártalmas hatásaira gondolunk legkevésbé, amikor alámerülve az élővíz szépségében gyönyörködünk. A vízben tartózkodás alatt szinte elkerülhetetlen, hogy tetőtől-talpig vizesek ne legyünk. És bizony gyakori az is, hogy a fülünkbe víz kerül, mert valaki mindig akkor ugrik egy hatalmasat, amikor épp nem számítunk rá.

Gyermeket hagynak az autóban – nyári tragédia

Évről évre ismétlődik ugyanaz a forgatókönyv: a gondatlan szülő a zárt kocsiban felejti a gyereket, annak teste túlforrósodik, szervezete kiszárad, és néhány órán belül meg is halhat. Ilyen és hasonló tragédiákról számolt be az amerikai sajtó az idén is. (Hogy Magyarországon történik-e hasonló tragédia, és ha igen, értesül-e róla a sajtó, azt nem tudjuk.) Olyasmi is gyakran megesik, hogy a gyermek az otthon álló, nyitva hagyott kocsiba bemászik, magára zárja az ajtót, és mivel a szülő esetleg órákig nem tud róla, hol van, ugyancsak halálát leli.

Vakcinát dolgoznak ki a nikotinfüggőség ellen

Az Egyesült Államokban megkezdődtek annak a vakcinának a klinikai vizsgálatai, amely segíthet a dohányosoknak, hogy megszabaduljanak nikotinfüggőségüktől. A készítmény alkalmasnak látszik arra, hogy blokkolja a nikotinnak az agyra gyakorolt hatását, így a dohányzás kevésbé vonzza majd a neki hódolókat. A wisconsini egyetem kutatói 40, a dohányzásról leszokni akaró önkéntest vontak be a vizsgálatba. Ennek során a résztvevőknek egy év alatt 24 alkalommal kell felkeresniük a kutatókat, hogy megkapják az oltást.

A prosztata védelmére igyunk gránátalmalevet

Kaliforniai kutatók szerint a gránátalmalé mindennapos fogyasztása védi a prosztatát: lassítja a rosszindulatú daganat növekedésének ütemét. Ötven embert vontak be a vizsgálatba, olyan prosztatarákos betegeket, akik előzőleg vagy műtéten estek át, vagy sugárterápiás kezelést kaptak. A vizsgálat elején és végén elvégezték a résztvevőknél a PSA (prosztataspecifikus antigén) tesztet, amely megbízhatóan jelzi a prosztata rosszindulatú daganatát.

Az idősebb fivérek szerepe a homoszexualitás kialakulásában

Egy ismert kanadai tudós legújabb kutatásai megerősíteni látszanak korábbi elméletét arról, hogy férfiaknál a homoszexuális beállítottság a méhen belüli fejlődés következménye lehet. Anthony F. Bogart cikke, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban látott napvilágot, újabb adatokat tartalmaz arról, miként hatnak az idősebb fivérek az azonos nem iránti vonzódásra.