Vége a színlelt szerződéseknek az egészségügyben?

Tegyenek kivételt az egészségügyi dolgozókkal, s június 30-a után se büntessék őket a színlelt szerződéssel való foglalkoztatás miatt – erre kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Szerintük ellenkező esetben ellátási zavar alakulhat ki a bizonyos területeken amúgy is szakemberhiánnyal küzdő ágazatban.

Több-biztosítós egészségügy – előnyök és hátrányok

Ember legyen a talpán, aki a szakértők homlokegyenest eltérő véleménye alapján próbálja megítélni a több-biztosítós modell előnyeit és hátrányait. Az új kormány valószínűleg óvatos lesz, és ebbe a reformba a közeljövőben nem fog bele. A koalíciós tárgyalásokon körvonalazódó kompromisszum szerint az SZDSZ megkapná ugyan az egészségügyi tárcát, de egyelőre a szocialisták programja érvényesülne. Azaz a versengő pénztárak létrehozása helyett a jelenlegi egyetlen állami biztosítót, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) erősítenék meg. A hírek szerint a több-biztosítós modell kialakítása a ciklus második felében ismét napirendre kerülhet.

A drága gyógyszereket törlik a tb-listáról

Az egészségpénztár megkezdte az általa támogatott mintegy 6200 medicinát tartalmazó gyógyszerlista felülvizsgálatát. Amennyiben a gyártók a jelenleg fix összeggel támogatott gyógyszercsoportokban a referenciatermékeknél 20 százalékkal drágább orvosságaik árát nem csökkentik ez alá, termékük július 1-jétől lekerül a társadalombiztosító által támogatott listáról.

A szoptatás védelme és támogatása – további bababarát kórházak

A szoptatás kérdése a népegészségügyi és gyermek-egészségügyi programban is kiemelt helyen szerepel. A Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság fő feladata az egészségügyi szakemberek és civil szervezetek munkájának összehangolása annak érdekében, hogy a jövőben jelentősen javuljon a 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya Magyarországon. Ennek jegyében a babarát kórházak számát a jelenlegi 8-ról 25-re kívánják bővíteni.

Prof. dr. Török Szilveszter és a Föld Napja…

A vad politikai csatározások lezárását megelőző napon, a Föld Napján egy közel száz fős, békés társaság gyülekezett az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) nagytermében. Élő bizonyítékként, hogy igenis lehet érték az egyetértés, a segítő szándék és a szeretet. De itt és most nem a 36 éves Föld Napja állt a középpontban, hanem egy másik születésnap. Az ország egyik legismertebb és legelismertebb természetgyógyásza, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének elnöke, prof. dr. Török Szilveszter 75. életévét töltötte be ezen a napon.

Az orvosok harmada elérte a nyugdíjkorhatárt, de több a medikus

Szakmai és regionális orvoshiánnyal küzd a hazai egészségügy, ám a valós munkaerőigény mértéke csak az intézményrendszer átalakítása után állapítható meg. Az elöregedett orvosi kar utánpótlása érdekében bővítették a medikusképzést. Az ágazat humánerő-fejlesztési koncepciója szerint a bérek az évtized végére érhetik el az EU átlagát.

Egészséges büfé – elsőként a Közlekedési Múzeumban

Tudósítónktól: Az intézmény falain túlmutató esemény zajlott a Közlekedési Múzeumban április 6-án: megnyílt az új büfé, amely az egészséges táplálkozás meghonosítását tűzte ki célul. Az iskolákat ugyan már törvény kötelezi arra, hogy változtassanak büféik árukínálatán, ám erre az egészen egyedi kezdeményezésre a munkahelyeken és a közintézményekben még nem sok példa akadt. Az eseményen megjelent Monspart Sarolta is, aki 1972-ben tájékozódási futásban, egyéniben világbajnok lett, s jelenleg az Országos Egészségfejlesztési Központban dolgozik.

A kiégés tünetegyüttese – az ápolók betegsége

Az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozók körében előforduló egyik komoly mentális probléma a kiégésszindróma (burnout). A főleg az ápolókat veszélyeztető betegséggel mind többen küzdenek, miközben a prevenció és rehabilitáció még gyerekcipőben jár. A betegség veszélyei alapvetően a munkahelyi légkör, a munkatársak közötti nem megfelelő információáramlás és az egyéni konfliktuskezelési hajlam eltérésének összességéből erednek.

A méhnyakdaganatok többségét a HPV okozza

Hazánkban a méhnyakrákból eredő halálozás 2001 és 2003 között 465 és 539 között változott. Kedvező fejlemény az utóbbi évben, hogy nagy publicitással átfogó szűrőprogram indult az érintett populáció bevonására, ugyanis a méhnyakrák megelőzése gyakorlatilag 100 százalékban elérhető lenne, ha minden nő rendszeresen részt venne rákszűrésen. A fejlődő országokban a méhnyakrák szedi a nők közül a legtöbb áldozatot. Becsült adatok szerint évente 500 ezer új megbetegedés és 239 ezer halálesetet fordul elő, ezek 80 százaléka a fejletlen világban következik be. A méhnyak rosszindulatú elváltozásai Magyarországon az emlőrák után mind az előfordulási gyakoriságot, mind a halálozást tekintve a második helyen állnak.

Büntessen a fogyasztó – avagy szörnyűségek kicsiny listája

A sokasodó élelmiszerbotrányokat megelégelve Fogyasztói Bojkott Bizottságot alakított a 46 szövetséget tömörítő Társadalmi Unió. A minap tartott sajtótájékoztatójukon elhangzott: ki kell szűrni a bóvlit, és ki kell kényszeríteni az olcsó, jó minőséget. A tudatos vásárló átveheti a hatalmat a piacon, maga is büntethet azzal, hogy nem vásárol. Az adatvédelmi ombudsman szerint a fogyasztók jogait érintő kérdéseket nyilvánossá kell tenni, hogy az egészséget veszélyeztető termékek gyártóinak, forgalmazóinak kiléte a jövőben ne maradhasson titokban.