Sportos vagy depressziós? Az ujjai elárulják

A mutató- és a gyűrűsujj összehasonlításából kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e a szorongásra, a depresszióra, vagy éppen jó sportoló válna-e belőlünk – állítják egyes idegtudósok. Ha a mutatóujjunk hosszabb, mint a gyűrűsujjunk, jó eséllyel nincsenek túl jó képességeink a sportokhoz, annál jobban teljesítünk viszont a verbális memóriateszteken.

Hogyan szoktassuk le gyermekünket a pelenkáról 3 nap alatt?

Amikor már eljött az ideje, hogy a bili használatát tanítjuk a gyereknek, tehát leszoktatjuk a pelusról, a megfelelő pillanatot mutató jelek arra emlékeztetnek minket, hogy a gyermek tulajdonképpen már azelőtt készen áll a dologra, mint azt gondolnánk. Ha már búcsút intene a tonnányi piszkos pelenkának, íme néhány trükk, hogyan szoktassa le róla gyermekét.

A kutyák nem követnek értelmetlen utasításokat

Kisebb a valószínűsége annak, hogy a kutyák értelmetlen tanácsokat követnek – nem úgy, mint a gyerekek. A kutatás során a Yale Egyetem munkatársai 40 kutyát vizsgáltak, és felfedezték, hogy a házi kedvencek kizárólag akkor követnek egy utasítást, ha ez az alapfeltétele annak, hogy megszerezzék, amit épp akarnak. Ugyanez nem igaz a gyerekekre.

Teázik az egész világ (2.)

A tea már a középkorban sem csak egyszerűen népszerű volt, de jótékony hatásai miatt a gyógyászatban is gyakran használták. A hagyományos fekete, zöld vagy fehér tea az egész világon kedvelt, de egyre népszerűbbek és divatosabbak az újabb fajták is, mint például a matcha vagy a maté. Bemutatjuk a legjobb teafajtákat és egészségügyi előnyeiket.

Jobban jár, ha olvas!

Azok az emberek, akik legalább heti három és fél órát töltenek olvasással, 23 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg 12 éven belül, szemben az olvasást hanyagolókkal. Megállapították, hogy az olvasás növeli az agysejtek közötti kapcsolatokat, ezzel csökkenti az idegrendszeri degenerációs folyamatokat, amelyek megrövidíthetik az életet.

A legidegesítőbb szokásaink

Vannak bizonyos rossz szokások, amelyek miatt mások kevésbé vesznek komolyan minket, esetleg kimondottan kedvezőtlen kép alakul ki bennük rólunk. Szakemberek megállapították, hogy amikor valami számunkra furcsát látunk, azért szorongunk, mert nem tudjuk, hogy van-e félnivalónk vagy sem, ez azonban a legtöbbször még csak nem is tudatosodik bennünk.

Mitől lesz agresszív a gyerek?

Sok szülő aggódik, hogyan előzze meg a gyermeki agressziót. Ne engedje például a számítógépes játékok közelébe? Hiszen a különböző játékok akár számítógépen, telefonon, tableten, vagy X-Boxon sokszor véresek, és noha játékból, de gyilkosságok tucatjait kell végrehajtani velük a virtuális térben. Egyáltalán ne vegyen olyan játékokat, mint a puska és a kard?

A boldog ember ritkábban betegszik meg

Az érzelmek és az immunrendszer között közvetlen kapcsolat van: az optimizmus erősíti az immunrendszert. Aki ugyanis sokat nevet, az serkenti a szervezete hormontermelését, azokét a hormonokét, amelyek „lebontják” a stresszt és enyhítik a fájdalmat. Az endorfinok úgy hatnak, mint a morfium. Ezt a tudományos eredményt otthon is könnyű ellenőrizni!

Emulgeálók az élelmiszerekben

Az olaj nem elegyedik vízzel. Ha mégis sikerül egyesíteni, akkor az ilyen folyadékot emulziónak nevezzük. Az emulziót tehát két egymással nem elegyedő folyadék alkotja, amelyek közül az egyik vizes. Az emulziók tejszerű folyadékok, konzisztenciájuk a nyúlóstól a krémesig változhat. Eláruljuk, vajon hol találkozhatunk velük a mindennapi életben.

Nem elég hat óra alvás!

Azok az emberek, akik állandóan azzal dicsekszenek, hogy elég nekik csupán néhány óra alvás, a valóságban sokkal fáradtabbak, mint azt hinnék – derül ki egy friss kutatásból. Hiába hiszik azt a keveset alvók, hogy minden rendben van, elég nekik a kevés alvás is, az agyhullámaik vizsgálata alapján úgy tűnik, mintha éber állapotban is aludnának.