Egy új kutatás szerint az anorexia nervosa nevű táplálkozási zavarban szenvedő betegek belső konfliktusokkal küzdenek, illetve valódi és nem valódi önmaguk között őrlődnek. A kutatók szerint ez a konfliktus akár a kényszergyógykezelést is indokolhatja, ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a valódi énnel kapcsolatos elképzelések felderítése segíthet a kezelőorvosoknak a kezelési módszerek kialakításában, és segíthet megítélni, hogy indokolt-e kényszergyógykezelés alkalmazása.
A száraz szem nyomában – a Sjörgren-szindróma
A Sjörgren-szindrómának nevezett betegség a nyáktermelés zavarát okozza, és a diagnózis felállításához képest 6,5 éven belül kezelhetetlenné válik. A Georgia Egészségtudományi Egyetem munkatársai a száraz szem, száj, torok, bőr, és orr okát vizsgálják, mely állapot a populáció 1-3 százalékát érinti. Dr. Rafal Pacholczyk és munkatársai arra keresték a választ, hogyan alakul ki a kóros állapot, illetve miként lehetne javítani a diagnosztikai, és a kezelési módszereken.
Tippek a téli hangulatcsökkenés ellen
A napok egyre rövidülnek, az esték hosszabbodnak – ránk tör a sötét évszak. Minél sötétebbek a napok, annál sötétebb lesz sok ember hangulata. A jelenség egyszerűen magyarázható: ha hiányzik a fény, hangulatunk a mélyponton van. Az évszakokat és az időjárást ugyan nem lehet megváltoztatni, de apró trükkökkel el lehet kerülni a rossz hangulatot.
Hogyan befolyásolják az agyműködést az erőszakos videojátékok?
Az erőszakos videojátékokat és más számítógépes szórakoztató programokat sok támadás érte már eddig is, sokak szerint ugyanis ezek a szoftverek károsan hatnak a fiatalok fejlődésére. Greenfield bárónő professzor (Oxfordi Egyetem) is egy a videojáték-ellenes aktivisták közül, ő azonban tudományos kutatási adatokkal is képes bizonyítani feltételezéseit.
Új, kullancs terjesztette betegséget fedeztek fel
A kullancs által terjesztett legsúlyosabb fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás – ezt tudjuk. Sokkal gyakoribb azonban a kullancsokban a Lyme-kórt előidéző baktérium, és e betegség ellen egyelőre csakis az immunrendszer erősítésével harcolhatunk. Most íme, itt az újabb, kullancs által terjesztett kór…
Sikeresebb a fogyókúra, ha titokban tartjuk
Úgy tűnik, hogy a sikeres diéta kulcsa egyszerűbb, mint gondoltuk: ne beszéljünk róla senkinek! A legújabb kutatásokból ugyanis kiderült, ha titokban tartjuk a fogyókúra tervét, hatékonyabban fogyhatunk. A fogyókúra valószínűleg próbára teszi mindenki akaraterejét, ezért érthető, ha jólesik a baráti, családi támogatás.
Hasfájás – Mi okozhatja?
Csecsemőknél, kisgyerekeknél sokszor ijesztő lehet a hasfájás. Hátterében nagyon sok dolog húzódhat meg, a hétköznapi, banális okoktól a nagyon komolyakig terjedhet a skála. Ezért tehát az okok feltárása alapos felderítőmunkát igényel, és szükség van a kísérő tünetek felismerésére is.
Összefügg a testmagasság és a gyermekszám
A nők általában jóképű, magas férfiakról álmodoznak, ám egy friss kutatás szerint az átlagos testmagassággal megáldott férfiaknak születik a legtöbb gyermekük. Amerikai kutatók szerint a 178 centiméteres férfiak a leginkább termékenyek: az ilyen magas férfiak nemzik a legtöbb, átlagosan két és fél gyermeket. A szakértők szerint ez azzal magyarázható, hogy az ekkora férfiak házasodnak a legkorábban.
Karácsonyi asztaldíszek házilag
Még van elég idő, lássunk hozzá, készítsünk karácsonyi asztaldíszeket! Sokkal hangulatosabb az ünnep, ha egyedi, magunk gyártotta díszeket teszünk az ünnepi asztalra, sőt ezeket a tárgyakat ajándékba is adhatjuk. Kezdők és haladók is bátran próbálkozzanak.
Csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát a halolaj
A lazac, pisztráng és más olajos halak fogyasztása jelentős mértékben javíthatja a memóriát. Egy új tanulmány szerint a halakban és a tengeri ételekben előforduló egyik zsírsav 15 százalékkal is fokozhatja a memória működését. Az új-zélandi Massey Egyetem kutatói Welma Stonehouse professzor vezetésével 176 egészséges felnőttnek adtak hat hónapig DHA tartalmú étrendkiegészítőt. Ez az omega-3 zsírsav főleg a lazacban, a makrélában, a szardíniában, a pisztrángban, a garnélarákban és a kagylókban fordul elő.