Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

RO víz

A kérdés

Tisztelt László!Nagyon sokat tanultam Öntől,köszönöm a sok jó tanácsot,az útbaigazítást!Az RO víztisztítóval kapcsolatban szeretném kérdezni,hogy a tísztított víz okozhat-e hasmenést,van-e jó ill.rossz víz ezekkel a gépekkel előállítva?Érdemes megvizsgáltatni a vizet,vagy teljesen megbízható mindegyik?Már így a vásárlás után merült fel bennem a tartály belső borítása,amiről sehol nem írnak,hogy miben áll a víz?Vagy ennyire már nem szabad belemenni a dolgokba?Még a szalicilról szeretném a véleményét megtudni!Válaszát köszönöm,minden jót kívánva: Tóth H.

A tanácsadó válasza

Kedves Tóth H.!
Ha sok valakinek a beleiben és a szervezetében a méreganyaga, akkor a tiszta víz attól gyorsabban segíti megszabadítani a szervezetet, mint ahogy azt a normál méregtelenítő rendszer tenné meg. Tehát a tiszta víz okozhat hasmenést és ez azt jelenti, hogy hat és tisztít a tiszta víz!!!! Ezt csak addig teszi, amíg meg nem tisztul a szervezete.
A tartály belső borítását a gyártás során nem tudják teljesen tisztának garantálni, ezért a tartály első üzembe helyezésekor legalább 3-szor 4 -szer át kell mosatni, úgy, hogy tele kell készíteni ro vízzel, majd ki kell engedni belőle. Célszerű felfogni és virág locsolásra felhasználni.
Az RO szűrők kifolyó részére lehet csatlakoztatni ezüstözött átfolyó blokkot és akkor garantáltan csíramentes lesz a víz! A vezeték a csap-kifolyótól a tartályig, visszamenőlegesen is szennyeződhet! Helyesen teszi, hogy ennyire is belement a dolgokba, mert minden apró részlet fontos lehet!
Nem javasolom a szalicilt csak ha valakinek erős az immunrendszere! MI ezüst kolloiddal, sóval és olajokkal tartósítunk. Ha mégis szalicilt használnak, akkor a szaliciles részt dobják le a befőtt, vagy lekvár tetejéről. Belefőzésre nem javasolom!!!
Üdvözlettel:'Dr.W.V.László

Magas húgysav

A kérdés

Kedves László !Most kaptam meg egy levelező listáról az egyik előadásod, amiben a só és a víz, valamint egyéb fontos dologról beszélsz. Persze azonnal megnéztem a vérképem és láttam, hogy az érték 140 mmol / l. 2009. őszén lettem beteg, először persze az orvosokra hagyatkoztam, aztán 2010. novemberében letettem a húst és minden mesterséges, fehér anyagot, liszt, cukor, stb. A mostani vérkép eredményemről az orvosom így nyilatkozott: "biztos a szomszédasszonyt küldte el vérvételre, nem tudom mit csinál, de jók az eredményei ", erre megkérdeztem, hogy ön szerint még mit tehetek, ugyanis a leleteim szerint már megkaptam a 42% össz-szervezeti -egészség károsodást, de én dolgozni szeretnék... 13 éve a saját kezem munkájából élek, ami egy kicsit cigány élet, mert menni kell vásárról, kiállításra és fordítva, de ezt szeretem és szeretnék magamért tenni, hogy még jobban legyek, de kellene egy kis segítség. Ami aggaszt, hogy a húgysavam 465 umol/l, a vasam meg csak 5.5umol/l. Az elsőre nem mondott semmit a vasra pedig bevetetné velem a gyógyszertári antivasat, amit én inkább Huminiqumból, kölesből, fügéből, mazsolából fedezek. Tudom, hogy ez így kevés információ, csak szeretném kérdezni, hogy foglalkoznál az ügyemmel ezen az oldalon?Szép estét !Üdvözlettel :E Somogyi Andreaui: remélem nem baj a tegeződés...én is ennek a híve vagyok.

A tanácsadó válasza

Kedves Andrea!
A vasat inkább a 3.sz Schüsszler sóval próbáljad jó szintre vinni. A D6-osból kellenbe napi 3x2-őt a nyelv alatt szedni és előtte utána fél óráig sem inni, sem enni nem szabad. Minden patikában kapható, vagy ha nincs nekik, rendeljék meg. Csak a D6-ost vegyed meg!
A húgysavra meg jó a tiszta só fogyasztása, csak egy kicsit jobban kellene sóznod! nA www.tisztaso.hu oldalkról megrendelhető.
Kérlek olvassad el ezt az anyagomat:
A SÓ ÉLETTANI HATÁSAIRÓL

Valamikor háborúk folytak a só-útvonalak, valamint a só-lelőhelyek megszerzéséért. Már Hippokrátesz óta tudjuk, hogy a vérünk só-tartalma, a magzatvíz só-tartalma, valamint az Ős-óceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott meg. Életünk tehát a sótól függ!! A köznapi életben, a vegyszerboltokban vagy akár a patikákban sokféle sót használnak és árusítanak, de ha az nem étkezési, azaz konyhasó, akkor jelzőként mindig hozzáteszik, hogy milyen sókról van szó. Például kálium-ferro-cianid, azaz sárgavérlúg-só (ami veszélyes méreg, de sajnos ezt a bolti sókban csomósodásgátló szerként használják!!!), pétisó (műtrágya), káliumklorid, kálisó (sajnos ebből is túl sokat tartalmaznak a bolti sók!!!), vagy más fémsók (réz-sók, cink-sók, alumínium-sók, stb). Egyedül a nátriumkloridot (NaCl) nevezik konyhasónak, vagy étkezési sónak, vagy csak tisztán, egy szóval kifejezve, só-nak!!! Ha tehát sima sóról beszélünk, akkor az mindig étkezési, vagy konyhasót jelent, azaz egyszerűen csak só-ról van szó. Annyira gyakori a só-szóhasználat, hogy 100 megkérdezett emberből mindenki tudta, hogy a só, az konyhasó, vagyis étkezési só, de kb. 60-an nem tudták, hogy a só nem más, mint NaCl, azaz nátrium klorid.

Ha valaki meghal és elporlasztják a krematóriumban és megvizsgálják a szervezetében a nátrium és kálium tartalmat, akkor kiderül, hogy mindkét fémből ugyanannyit tartalmaz a szervezetünk, azaz arányuk 1:1 arányú. Ezen vizsgálatok miatt az utóbbi időben olyan téves nézetek látnak napvilágot az egészségügyben, amit sajnos még sok orvos is elfogad, hogy étkezéseknél is tartani kell ezt az arányt!. Nem veszik figyelembe, hogy más egy élettelen test, amelyben már nem zajlanak élettani folyamatok, azaz nincs élet, és más egy élő test, amelyben keringés és anyacsere folyamatok zajlanak! Nem véletlen, hogy egy fiziológiás oldatban, vagy egy infúzióban, amelyet élő szervezetekbe jutatnak, az érrendszeren keresztül, közvetlenül a véráramba 30-szor több nátriumot jutatnak be, mint káliumot!!! Erre a 30:1 arányra azért van szükség, mert a kálium legnagyobb része a sejteken belül van a testünkben, míg a nátrium nagy része a sejteken kívül. Az élet lényege pedig az, hogy a sejthártyánál meglegyen a megfelelő arányú ozmotikus egyensúly a sejten kívüli nátrium és a sejten belüli kálium között. Ha ez az egyensúly valami miatt felborul és a nátriumvesztés miatt, kálium túlsúly keletkezik, akkor akármilyen erős és fiatal valaki, meg fog állni a szíve!!! Az izzadással, a széklettel, a vizelettel, a légzéssel sok nátriumot és kevés káliumot ürít ki a szervezetünk, de a bőrünk kipárolgásával is nagy a szervezet nátrium vesztése, azaz borul a 30:1-hez arány!

A só-hiány gyakori tünet! Megerőltető edzés után sokan esünk abba a csapdába, hogy akár egy liter hideg vizet is megiszunk egyszerre, hogy a szomjunkat oltsuk. Nagymértékű izzadás után az elektrolitszegény víz bevitele azonban a vér felhígulásához vezet, ami súlyos esetben kómát vagy halált is okozhat. A só- és folyadékháztartás szabályozása a szervezetben kiemelt jelentőségű az alapvető szervfunkciók ellátásában. Ezért a só- vízháztartást érintő jelentős eltéréseknek súlyos következményei vannak. Ezért halnak meg az edzés, vagy verseny közben sportolók (Zavadszky, Kolonics, Fehér Miklós, stb).

Intenzív mozgás során - főleg meleg időben - izzadással a szervezet nagy mennyiségű folyadékot, és arányaiban még nagyobb mennyiségű sót, például nátriumot veszít. Erőteljes mozgással az izzadság mennyisége elérheti a két litert óránként akár 8 grammos nátrium veszteséggel (a napi ajánlott nátriumbevitel átlagos életfeltételek mellett 12 gramm egy felnőtt embernek, amit körülbelül 20 gramm konyhasó tartalmaz). Vízmérgezés során a vér csökkent nátriumtartalma miatt a szervezetben számos sejt károsodik. A nátrium egy olyan ion a szervezetben, ami nagyrészt a sejten kívüli térben található (mint például a vér), és fontos szerepe van a víz érpályában tartásában. Csökkent nátriumszint mellett így több víz tud a sejtekbe jutni, amitől azok megduzzadnak (ödémásak lesznek), és hosszabb távon a szervek károsodásához vezetnek. Hogy melyik szervben milyen mértékű a duzzanat, azt az adott szerv felépítése határozza meg. A korai és súlyos tünetekért leginkább az agyszövet duzzanata a felelős, mert a zárt koponyában az agy csak korlátozott mértékben tud tágulni, és hatalmasra növelheti a koponyán belüli nyomást, ami halálhoz vezethet.
A vízmérgezés tüneteit gyakran összekeverik a sportolók a kiszáradás jeleivel - ilyenkor még több víz elfogyasztása súlyosbíthatja a tüneteket, amik a következők: hányinger, ingerlékenység, nyugtalanság, izomgörcsök, megváltozott viselkedés. Súlyos esetben epileptiform görcsök, eszméletlenség, kóma, végül halál.
Nem lehet pontosan meghatározni, hogy mennyi víz okozhat vízmérgezést, mert az a szervezet adott állapotától és a megterhelés körülményeitől is függ. Fontos mindenkinek megismernie a folyadékszükségletét, amit rendszeres mozgást végzőknél az edzés utáni közérzet is jelez. Kevés izzadással járó vagy rövid ideig tartó edzésnél vízmérgezéssel nem kell számolnunk.
Fogyasszunk ásványi-só és tisztasó tartalmú italokat az intenzív, hosszú ideig tartó edzés során. A piacon ismert márkák közül az Emergen-C a legismertebb, de kapható szaunázáshoz ajánlott sókészítmény is a szaküzletekben. Ilyen italokat magunknak is készíthetünk (például gyümölcslé víz só összekeverésével). Ezen kívül edzés előtt fogyaszthatunk erősebben sózott ételeket. A versenylovaknak versenyek előtt plusz sót adnak, hogy jobban szerepeljenek. Jómagam, mint veterán atléta szintén sok tiszta sót viszek be az italaimmal és ételeimmel a szervezetembe a versenyeim előtt, s ezért mindig jól szerepelek, azaz nagyokat dobok a kalapáccsal, a diszkosszal, s egyéb súlyokkal. Mérnökként is volt alkalmam megtapasztalni, hogy a meleg-üzemi dolgozóknak védőitalként milyen sós szódavizet biztosítottak.
Az előzőekben említett tünetek észlelésekor nagy elektrolit-tartalmú italt kell fogyasztani, ami akár sós víz is lehet. Sós ételek fogyasztása is ajánlott, ha valakinek nincs kedve vagy módja ilyeneket inni. Súlyos esetben orvosi segítséget kell kérni, akik vénás só-pótlás (Ringer oldat, vagyis infúziós oldat) révén tudják - szerencsés esetben - rendezni az állapotot. Ezekről bővebb ismereteket lehet szerezni a www.aquanet.fw.hu oldalakról is.
A só tehát végigkíséri életünket a születéstől a halálig. A só nemcsak az ember, hanem minden emlős, de mondhatjuk azt is, hogy minden élőlény számára létfontosságú, ugyanúgy, mint a víz. Az élet lényege a tiszta víz (desztillált víz), a só és a kálium, mert ezek szabályozzák együttesen a szervezet víz-háztartását. Ha ezek aránya nem megfelelő, akkor megbetegszünk, betegek leszünk, pl. asztmások, allergiások, kandidások, rákosok, autoimmun betegek, stb.
A tiszta víz a szervezetben szállító szerepet betöltve távolítja el a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket. A sejten belüli víz-háztartásért a kálium a felelős. A káliumnak alacsony a kiürülési rátája (2%). A növényvilágban is a gyümölcsök húsának a keménysége a kálium által megkötött vízmennyiségtől függ. A napi ételeink a műtrágyázás miatt túl sok káliumot tartalmaznak, de ha bio ételeket fogyasztunk, akkor azoknak is magas lehet a kálium tartalma, főleg, ha azok gabonafélék, hüvelyesek, vagy paradicsomfélék, stb, viszont sót alig- alig tartalmaznak. Ezért, valamint a szervezetből nagyobb kiürülési rátával (65%) bíró nátrium miatt kell a sót mindennap pótolni a szervezetben. Közel 100 betegséget idéz elő közvetlenül, de közvetve ennél jóval többet a só-hiány!
A só vizet von el a sejtekből, mert így biztosítja a sejten kívüli víz-háztartást. Alapjában véve tehát a szervezetünkben kétféle sós víz, azaz „tenger” van, az egyik a sejteken belül, a másik pedig a sejteken kívül. Egészségünk e két „tenger” egyensúlyától függ!!!!! Ezt tudjuk biztosítani elegendő tiszta víz bevitelével, amely lehet desztillált-víz, tisztított esővíz, vagy a fordított (reverz) ozmózisos eljárással szűrt és tisztított víz (ro.víz). A káliumot a zöldségek és gyümölcsök bevitelével bőven biztosítani tudjuk, nincs tehát szükség plusz kálium bevitelére, s főleg nem kálium-só formájában. A szervetlen kálium ugyanis a nagy, mega dózisával (ilyenek a káliummal dúsított étkezési sók!!!) akár szívmegállást is előidézhet. Az USA-ban még van halálbüntetés, de már nem villamosszékkel hajtják végre, hanem 4 gramm kálium intravénás befecskendezésével, ami azonnali szívmegállást idéz elő. Ettől kisebb kálium dózissal állítják meg a szívet a szívműtéteknél. A növényekbe lévő szerves kálium lassabban szívódik fel, főleg akkor, ha már a szervezetbe való bevitelkor megsózzuk egy kicsit, hogy kiegyensúlyozzuk a sóval a kálium túlsúlyt. Nem véletlen, hogy nagyapám annak idején úgy ette a magas kálium tartalmú paradicsomot, hogy minden falatot belemártott a sóba! A só, azaz a nátriumklorid, a szervezetből való magasabb kiürülési rátája miatt, bátrabban használható a magas káliumtartalmú ételek fogyasztásánál. Jó példa erre a magas kálium tatalmú szója fogyasztása. Európában és az USA-ban egyre több szóját fogyasztanak és ez miatt több esetben is hirtelen szívmegállások, vagy azt megelőző szív- és érrendszeri betegségek következtek be, azért mert elhiszik azt a hivatalosan terjesztett lakossággyérítő szlogent, hogy a sok só megbetegít. Ázsiában, főleg Japánban szóját esznek szójával és mégsem fordulnak elő olyan betegségek, mint az európaiaknál, vagy az amerikaiaknál, ráadásul náluk a legmagasabb az átlagéletkor is. Mi ennek a titka? Hát az, hogy a szóját nagyon sósan eszik!!! Nem úgy sóznak, hogy a sót közvetlenül szórják rá a szójás ételeikre, hanem sós szószokat, sós önteteket készítenek, és azzal kompenzálják a szója és egyéb magas kálium tatalmú ételek kálium-nátrium, azaz só-egyensúlyát!!!
A só tehát egy ősi orvosság is, amelyet táplálékkal, a táplálék megsózásával viszünk be. Ha például nem iszunk elegendő tiszta vizet, akkor szervezetünkben vízhiány keletkezik. Ebben a helyzetben a szervezetünk a sejteken kívüli víz-háztartásból („tengerből”) veszi el a szükséges vizet, a vízhiányos sejtek életben tartásához. Ezért kell mindig tiszta vizet inni, mert vízhiányos esetben, végszükség esetén a szervezet a sejten kívüli vízből képes, az életfontosságú sejtekbe vizet bepréselni, azaz vízhiány esetén rosszullét, ájulás, vagy akár halál is bekövetkezhet. Nem véletlen tehát, hogy elsősegélyként a megfelelő arányú sós desztvizet adják be intravénásan.
Az úgynevezett extracelluláris-víz (sejteken kívüli) mennyiségét a szervezetünk egy óvintézkedéssel tartja meg: A vesének parancsot ad a só visszatartására, s ezzel a sejteken kívüli vizet megköti. Tehát a vizenyő (ödéma) kialakulásáért a vízhiány a felelős. Ha tehát az intracelluláris (sejteken belüli) víz mennyiségét krónikusan az extracelluláris vízből kell a szervezetnek bepréselni, akkor ezzel együtt növelni kell a bepréseléshez szükséges nyomást is. Ez a nyomásnövekedés jelentkezik a hypertónia, azaz magas vérnyomás formájában. A felgyülemlett víz először kisebb nagyobb ödémásodásokat, majd tüdő-ödémát (asthma-cardiale) fog okozni! A terápia az ilyen betegségeknél a vízhiány megszüntetése tiszta víz bevitelével. Ha nem tiszta vizet viszünk be a vízhiány megszüntetésére, akkor az adott víz a benne lévő szennyeződések miatt egyéb betegségeket is előidézhet. Nem véletlen tehát, hogy az infúzióknál desztilláltvizet használnak a közvetlen véráramba való juttatásra. Ne higgyük el tehát azt sem, hogy a desztilláltvíz mérgező a szájon át való bevitelkor, mert akkor a véráramba való bejuttatással, minden infúzió halált okozna!!
A víz szervezetbe való juttatását (megivását) nem túlterhelés szerűen (kivétel a súlyos vízhiányos eset), hanem lassan szakaszosan kell megoldani, addig, amíg a vizelet mennyisége meg nem egyezik a bevitt, megivott vízmennyiséggel!!!
Ha elegendő vizet iszunk, sót mosunk ki a szervezetből. Ahogy csökken a só és nő a víz mennyisége, már nem kell a szervezetnek a vizenyős folyadékot visszatartani, s így az meg tud szabadulni, a szövetekben, óvintézkedésként, vízhiány miatt megkötött víztől. Soha ne szedjünk tehát vízhajtót, mert a tiszta víz a legjobb diuretikum, azaz a legjobb vízhajtó szer!!!
A tiszta sónak a szervezetünkben, a vízháztartás szabályozásán kívül még más szerepe is van. A só egy természetes antihiszamin. Asztma esetén ugyanolyan hatásos, mint egy inhalációs spray!!! Azzal a különbséggel, hogy nincs mellékhatása!!!! Asztmás rohamnál igyunk meg két három pohár desztillált vizet és tegyünk a nyelvünkre egy csipetnyi tiszta sót.
A só védi a sejteket és különösen az agysejteket az elsavasodástól. Azért van napjainkban sok ember szervezete elsavasodva, mert nem használnak elegendő sót, vagy elegendő sót használnak, de az nem tiszta só, azaz nem tiszta NaCl!!!! A vesének is szüksége van a tiszta sóra a túltengésben lévő savak leépítésére és azok vizelettel történő kiválasztására és kiürítésére. Ha a szervezet sóban szegény, akkor egyre jobban elsavasodik!!! Az agy, az elsavasodása miatt nem megfelelően működik. Ezért fontos a só a lélektani és érzelmi zavarok kezelésében is. A depresszió kezelésében használt lítium, a sót próbálja meg helyettesíteni. Nem lítiumot kellene adni a betegnek, hanem több tiszta sót!!!!
A tiszta só fontos szerepet tölt be az agyban, a szerotonin- és a melatonin-szint állandó fenntartásában. Ha elegendő tiszta víz és elegendő tiszta só van a szervezetben, akkor azok, mint természetes antioxidánsok, eltávolítják a toxikus salakanyagokat, s így nem kell az esszenciális aminosavakat, mint például a tryptofánt és a tyrozint a szervezetnek „feláldozni”. Ugyanis tryptofán szükséges a szerotonin, a melatonin és tryptamin képzéshez. A jó alvás egyik feltétele a megfelelő melatonin szint az agyban. Nagyon sokan nem is sejtik, hogy sokkal jobban aludnának, ha a tiszta sóval egy kicsit jobba sóznának! A tiszta só tehát nagyon fontos az alvászavaroknál, mivel a só egy természetes altató is egyben.
Sokan nem tudják, hogy a tiszta só megfelelő mértékű használata szükséges a rák megelőzésében és kezelésében. Ha valaki egyszer megszúrja a kezét és az vérezni kezd, akkor meg kell szívnia a sebet, hogy az fertőtlenítve legyen: Az így megízlelt vér sósságát memorizálni kell, ugyanis a vérünk gondoskodik arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű NaCl tartalma legyen. Ha nem viszünk be eleget a tiszta sóval, akkor a vér agresszív módon a legtöbb nátriumot tartalmazó szervünkből a csontokból vonja ki azt. Ilyekor felborul a csontanyagcsere és elkezdődik a csontritkulás. Csontritkulás esetén a gyógyítás is a tiszta só megfelelő mértékű használatával gyógyítható. Ha minden reggel az első közép-vizeletünket megkóstoljuk és annak sóssága azonos a vérünk só-tartalmával, akkor előző nap elegendő tiszta sót vittünk be a szervezetünkbe. Ha a sós-íz nem erősebb, mint a vér sóssága, akkor előző nap keveset sóztunk, ha pedig erősebb a vér sósságánál, akkor túl sok sót fogyasztottunk az elmúlt 24 órában. A vizelet sóssága tehát jelzi, hogy elegendő sót juttattunk-e be a szervezetünkbe. Ha például nem elég sós, vagy akár elég sós a reggeli vizeletünk és aznap meleg lesz, vagy pedig izzadással járó erős fizikai igénybevételnek leszünk kitéve, akkor aznap egy kicsit sósabban kell étkeznünk! Igaz ez minden betegségnél, s így a rákos megbetegedéseknél is.
A rákos sejtek oxigén jelenlétében elpusztulnak. Ezek az úgynevezett anareob organizmusok, amelyek oxigén hiányos közeget igényelnek. Ha elegendő tiszta víz van a szervezetben és az elegendő tiszta só megnöveli a vér mennyiségét, akkor a cirkuláló vérrel az oxigén mindenhova eljut és az így aktivált és motivált immunsejtek bejutnak a rákos szövetekbe és elpusztítják azokat. Ezért gyengíti a dehidráció, a nem megfelelő tiszta víz fogyasztás és a nem megfelelő mennyiségű tiszta só fogyasztása az immunrendszert. A mozgással is fokozni lehet a szervezet oxigenizációját, de ekkor is kell a tiszta víz és a tiszta só is! Egyébként igaz az a mondás, hogy a mozgás minden gyógyszert pótol, de olya gyógyszert még nem találtak fel, amely a mozgást pótolná!!! A találmányommal, az oxigénszifonnal (tiszta vízzel kell feltölteni) és az orvosi oxigént tartalmazó oxigénpatronnal olyan szuperoxigénezett vizet lehet előállítani, amelynek liter 2200 mg oldott oxigént tartalmaz. Az ilyen víz rendszeres fogyasztásával is sok oxigén jut be a szervezetbe, és ezáltal még gyorsabban pusztulnak el a rákos sejtek, főleg a még a tiszta sót is elegendő mennyiségben juttatjuk be a szervezetünkbe az étkezések alkalmával.
A só fontos nemcsak a csontozat, hanem a izomzat és az erőnlét fenntartásához is. A hiedelmekkel ellentétben, a tiszta só csökkenti a szívritmus zavarokat is és fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. A víz-só aránya is kiemelten fontos! Egy sószegény táplálkozás magas vízfogyasztás mellett egyes embereknél magas vérnyomáshoz vezet. Tehát nem a sok só idézi elő a magas vérnyomást, hanem a kevés!!! Ha valaki vizet iszik és sót nem vagy csak keveset fogyaszt, akkor nem marad elég víz a vérkeringésben és így a véredények nem töltődnek fel megfelelően. A bolti sók káliummal szennyezettek, szintúgy, mint az élelmiszeripar által előállított, nem tiszta sóval tartósított élelmiszerek, s ez miatt is megváltozik a sejtek, különösen az erre érzékeny vér Na/K aránya, s ez miatt alakulnak ki a szív és érrendszeri betegségek, sőt szívmegállás is létrejöhet!!! Sajnos manapság a boltokban, de még a bioboltokban sem lehet tiszta sót kapni. Valamennyi só különböző kálium-sókkal van dúsítva, s vannak olyan sók is, amelyeknek mindössze 30-35 %-os az NaCl tatalma! Hol lehet vásárolni tiszta, legalább 99%-os NaCl tartalmú sót? Hát a patikákban, de ott újabban csak orvos vényre adják ki, vagy csak 10 dkg-ot adnak vény nélkül. Külföldi patikákban gond nélkül lehet egyes országokban, akár 10 kg-ot is vásárolni. Lehet kapni egyes vegyszerboltokban, de ott a kilónkénti ára 2000 Ft felett van! Az izraelita vallásúak a rabbijuktól rabbi-pecsétes kóser sót kapnak, így az is garantáltan 99 % feletti NaCl tatalmú. Vannak még más kóser sók is, de azok szintén nem ilyen magas NaCl tartalmúak, és azokban is csomósodás gátlásra sárgavérlúg-sót (mérgező kálium-ferro-cianid!!). A www.tisztaso.hu weboldalról lehet a neten rendelni patikaival megegyező tisztaságú NaCl-t, 25 kg-os kiszerelésben, de hamarosan lehet majd kapni egyes üzletekben kisebb kicsomagolásban is.
Az is érdekes, hogy a cukorbetegségnél is a tiszta só gyógyít! A tiszta só ugyanis segíti a vércukor-szintet egyensúlyban tartani és csökkenti az inzulin szükségletet. A tiszta víz és a tiszta só csökkenti az érrendszeri károsodásokat minden szervünknél, de különösen jól észrevehető ez a látásunkon a szemünknél. A sejteknek szükségük van a tiszta sóra, a hidroelektromos energia fejlesztéséhez, mivel a só szállítja az áramot a sejtekhez. Erre jó példa a desztillált-víz, amely nem vezeti az áramot, a sós víz pedig jól vezeti azt. A tiszta só ezen hatása miatt az alábbi fontos élettani folyamatokban vesz részt:
- A tiszta só fontos szerepet játszik az idegsejtek közötti összeköttetésben és az információk feldolgozásában.
- A tiszta só szükséges az emésztéshez, a tápanyagok felszívódásához. A gyomorsavnál fontos szerepe van a nátrium mellett a klórnak is, hiszen a gyomorsav, az HCl!
- A tiszta só tisztítja a tüdőket, a hörgőket és segít a slejm felszakításában, lebontja és meglágyítja a nyálkát a tüdőben (asztma, emfizema-tüdőtágulat, mukoviszidose).
- A tiszta só a nyelvre téve megállítja a száraz köhögést!!
- A tiszta só szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához, s kiválóan gyógyítja az allergiát is.
- A tiszta só, a köszvény és az athtitis, poliarthitis (ízületi gyulladások), valamint az izomgörcsök megelőzésében, megakadályozásában és gyógyításában is fontos szerepet tölt be.
- A tiszta só megakadályozza a túlzott nyálkatermelést, tehát a túlzott nyáltermelés sóhiányt jelez!!
- Az oszteoporozis, azaz csontritkulás, legtöbb esetben, mint ez korábban említve volt zömmel a tiszta só és a tiszta víz hiányára vezethető vissza. Csonterősítéshez szükség van tehát a tiszta sóval való megfelelő sózásra!
- A tiszta só mivel szerepet játszik a szerotonin és a melatonin szint állandóságának fenntartásában, melyek szabályozzák a közérzetünket (önbizalom, pozitív gondolatok), ezért közvetlenül és közvetetten is befolyásolja a személyiségünket.
- A tiszta só fontos a libidó megőrzésben, férfiaknál és nőknél egyaránt. Nem kell Viagra, ha tiszta sót fogyasztunk!
- A tiszta só segít a toka csökkentésében, ugyanis a sóhiány miatt a nyálmirigyek több nyálat termelnek, hogy segítsék a rágást és a nyelést, továbbá, hogy elegendő vizet szolgáltassanak a gyomornak a táplálék feldolgozásához. A vérkeringés a nyálmirigyekben megnövekszik és a véredények vízáteresztővé válnak, hogy a mirigyeket még több vízzel lássák el a megemelkedett nyáltermelés érdekében. A véredények már nemcsak a mirigyek körül, hanem a nyakban, az állban és az arcban is vízáteresztővé válnak és itt is víz gyűlik össze, ami a toka kialakulását idézi elő.
- A tiszta só megvéd a visszerek és a hajszálerek repedésétől. Akkor megfelelő a vér nátriumtartalma, ha az magasabb, mint 142 mmol/l !!! Ezen érték felett nem kell tartani érrendszeri katasztrófától! Sajnos az utóbbi időben a nátrium referencia alsó határértékét levitték 135 mmol/l-re, amik már súlyos só-hiány betegségeket okoz!!!
- A tiszta só növeli az izomerőt, a tüdő vitálkapacitását, a sportteljesítményt és meggátolja a túlzott izzadást is a fokozott fizikai igénybevételnél.
Lehetne sorolni még a sóhiány miatt kialakult egészségkárosodásokat, de így is elegendő információt adtam ahhoz, hogy átérezzük a tiszta só és a tiszta víz fogyasztásának fontosságát. Az asztmásokkal, de más betegségekkel kapcsolatban is fontos még megemlíteni, hogy amilyen fontos a tiszta só, olyan káros a sok kálium!!! A magas kálium tartalmú gyümölcsök és ételek ( narancs banán, paradicsom, szója, és más babfélék, búza, tönkölybúza, burgonya, stb,) valamint italok, sportitalok asztmás rohamokat okozhatnak. Ezért célszerű ezeket egy kicsit jobban megsózni tiszta sóval, hogy a nátrium/kálium egyensúlyát fenntartsuk.

Írta és jelen formájában közreadta:
’Dr.Weixl-Várhegyi László természetgyógyász, feltaláló, mérnök radiesztéta, a táplálkozástudományok doktora, a Tudományos Rendőrség alapítója és szóvivője, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja, nyugdíjas rendőr alezredes

Üdvözlettel: Laci de Bio

Gyermek a kertben

A kérdés

Kedves László! engedje meg,hogy gratuláljak a doktori cím elnyeréséhez. SOK SIKERT!Ismerőseim között vannak kicsi gyermekek is.Egyik anyuka aggódik talán jogosan,miért eszegeti, igen szájába tömködi a homokot.Sőt a kertben a földet sem veti meg!Ő fiúcska és 4 éves.Valóban aggaszó-, látni különösen. Doktor úr kérjük tanácsával segítsen meg nyugtatni,az aggódó szülőket. Fiatal szülők nevében is köszönöm Ilona!

A tanácsadó válasza

Kedves Ilona!
Ha a gyermek földet eszik, akkor ásványi anyag hiánya van és komplex táplálékkiegészítőt kellene szednie neki. Ilyen pl. a Cali Vita: Lyon Kids terméke.
De kérem olvassa el ezt az írást és legyen még többet a kertben Ön is és a gyermeke is:
A KAPÁLÁS ELHOZZA A VILÁGBÉKÉT

Ímélben kaptam, de Lustanyunál az eredeti. Nagyon jó. :)

A múltkor Egerben mama kérdezte, hogy épp mivel foglalatoskodom, én pedig
mondtam neki, hogy olyan nőkről írok, akik borzasztóan kritikusak saját
magukkal szemben és kiakadnak azon, hogy vastagabb a karjuk, vagy
narancsbőrös a fenekük. Mama megvetően legyintett, közölte, hogy ez
baromság és hogy inkább arról írjak, hogy ezek a nők kapáljanak be öt
hektár kukoricát, és akkor biztosan nem lesz idejük a narancsbőrükkel
foglalkozni.

És akkor hirtelen belém hasított, hogy basszus, mindenre ezt a kapálás
dolgot hozza fel, és összegyűjtöttem, hogy mama szerint milyen problémákra
lenne megoldás a kapálás.

1.) Terhesgondozás, újszülött ellátás, bizonyos mértékig paraszolvencia -
"Katicám, annak idején megszültek a nők a kapaföldön is, nem volt semmiféle
ultrahangozás, meg terhesjóga, meg boríték az orvosnak!"

2.) Homoszexualitás - "Kapálna végig egy nyarat, ´szt nem lenne ereje tollas
gatyában vonulgatni!" (Egyébként mama nem homofób, csak nem érti ezt a
dolgot és a genetikában sem áptudét.)

3.) Bűnözés - "Hogy a frász üsse ki őket, mennének el kapálni ahelyett, hogy
a szomszéd tyúkját lopkodják!"

4.) Való világ 4. - "Ez nekik a való világ??? Mennének el kapálni ahelyett,
hogy a seggüket hizlalják egy medencében. Akkor aztán nem lenne idejük
veszekedni, örülnének, ha a vízhólyagoktól egy pohár vizet meg tudnak inni,
´szt lefekhetnek aludni. Na az a való világ, Katicám." (Évának már javasolt
3 hét uborkaszedést is Szabolcsban, mondván attól elmenne a kedve a
veszekedéstől, és nem lenne annyi ideje fújni a füstöt, Alekosz
tartásjavítására pedig némi kaszálást említett.)

5.) Számítógép függőség - "Hajnali kettőig nyomkodta a gombot???
(=számítógépbillentyűzet és /vagy egér gombja- a szerk.) A rossebb megette,
bezzeg ha másnap hajnal ötre kapálni kéne menni, már fél 9-kor lefeküdne
aludni!"

6.) Tetoválás, testékszerek, és a fóliás melír bizonyos esetei - "A mi
időnkben a fiataloknak nem volt arra idejük, hogy kürtöket dugdossanak a
fülükbe, ´szt azzal tágítsák a lukat rajta! Tudod Katicám, annyi munka volt
a fődeken, hogy nem tudtunk mink azzal foglalkozni, mekkora a luk a
fülünkön, meg nem is volt időnk arra, hogy órákig fodrászkodjunk, meg
lyuggassuk a bőrünket kifele. Szép is lett volna, ha menni kell kapálni,
"szt ott égeti a nap a griffmadarat, vagy mit a vállunkon!"

7.) Futball huliganizmus - A franc essen ezekbe a szkinderekbe (skinhead- a
szerk.), ha ennyi erejük van, csinálhatnának valami hasznosat is! Megnézném
én őket, miután bekapálták a szemerei téesz fődjét, hogy mennyi erejük lenne
ott ordítozni, meg kukát dobálni a meccseken! Hát megmondom én neked,
Katicám: semmi! Ott aludna az összes a lelátón, olyan fáradt lenne!"

8.) Depresszió, egyéb pszichés problémák - "Jódógába´ nem tudja már, hogy
micsináljon! Ül a szép házába´, szt sopánkodik, hogy milyen kövér, meg hogy
nem foglalkozott az érzéseivel a zura, nemhogy örülne, hogy van mit enni,
jólétbe van, és nem kell kapálnia."
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de ahogy leírtam, hát nem is olyan eszement
hülyeség mind, mint amilyennek elsőre gondoltam (kivéve a 2-es és 8-as
pontokat), vagyis hát persze hülyeség, de van némi alapja. Fontolgatom, hogy
kapálótáborokat szervezek tematikusan, mint pld. szingli kapatábor,
önértékelés javító kapatábor, stb, így a nemzetgazdaság is jól járna, én is,
meg a résztvevők is. :)

Remélem tudtam segíteni!
Üdvözlettel: 'Dr.W-V.László

Epekő elkerülése

A kérdés

Kedves László!40 éves vagyok, 2 évvel ezelőtt egy rutinvizsgálattal derült ki, hogy epeköveim vannak, amelyeket a diagnózis felállítása után két héttel ki is vettek az epehólyaggal együtt. Azóta rendszertelen a székletem, egyszer szorulásom van, egyszer hasmenésem. Ami minden napos, hogy reggeli után egy kicsit görcsöl a hasam. (Nullás vércsoportú vagyok, hetente háromszor 1 órát aerobicozom, irodai munkát végzek, nem iszom és nem dohányzom, de kissé stresszes életet élek, egy kisség emelkedett a vérnyomásom, átlagban 130/85, a magánéletem viszont kiegyensúlyozott, egy gyermekem van.)Két kérdésem van: - Hogyan étkezzem, hogy ezen javítani tudjak? - Hogyan étkezzem, hogy az epekő ne képződjön újból? Köszönöm szépen a segítséget.Csészike

A tanácsadó válasza

Kedves Csészike!
A vércsoportjának megfelelő olajokat használja, s ezeken felül napi két evőkanál bio szója olajat és egy evőkanál máriatövis mag olajat keverjen a kiszedett ételeibe, vagy kenyérre.
A szorulásra igyon parlagfű teát, ami minden helyzetben rendezi a székletet, akár szorulása van, akár hasmenése. Kellene még szedni ProbioFlora-ból 3x2-őt étkezés előtt.
A hasgörcsre meg a maghas vérnyomásra a tisztasó használatát ( www.tisztaso.hu) javasolom.
Kérem elolvasni a következő anyagiot:

A SÓ ÉLETTANI HATÁSAIRÓL

Valamikor háborúk folytak a só-útvonalak, valamint a só-lelőhelyek megszerzéséért. Már Hippokrátesz óta tudjuk, hogy a vérünk só-tartalma, a magzatvíz só-tartalma, valamint az Ős-óceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott meg. Életünk tehát a sótól függ!! A köznapi életben, a vegyszerboltokban vagy akár a patikákban sokféle sót használnak és árusítanak, de ha az nem étkezési, azaz konyhasó, akkor jelzőként mindig hozzáteszik, hogy milyen sókról van szó. Például kálium-ferro-cianid, azaz sárgavérlúg-só (ami veszélyes méreg, de sajnos ezt a bolti sókban csomósodásgátló szerként használják!!!), pétisó (műtrágya), káliumklorid, kálisó (sajnos ebből is túl sokat tartalmaznak a bolti sók!!!), vagy más fémsók (réz-sók, cink-sók, alumínium-sók, stb). Egyedül a nátriumkloridot (NaCl) nevezik konyhasónak, vagy étkezési sónak, vagy csak tisztán, egy szóval kifejezve, só-nak!!! Ha tehát sima sóról beszélünk, akkor az mindig étkezési, vagy konyhasót jelent, azaz egyszerűen csak só-ról van szó. Annyira gyakori a só-szóhasználat, hogy 100 megkérdezett emberből mindenki tudta, hogy a só, az konyhasó, vagyis étkezési só, de kb. 60-an nem tudták, hogy a só nem más, mint NaCl, azaz nátrium klorid.

Ha valaki meghal és elporlasztják a krematóriumban és megvizsgálják a szervezetében a nátrium és kálium tartalmat, akkor kiderül, hogy mindkét fémből ugyanannyit tartalmaz a szervezetünk, azaz arányuk 1:1 arányú. Ezen vizsgálatok miatt az utóbbi időben olyan téves nézetek látnak napvilágot az egészségügyben, amit sajnos még sok orvos is elfogad, hogy étkezéseknél is tartani kell ezt az arányt!. Nem veszik figyelembe, hogy más egy élettelen test, amelyben már nem zajlanak élettani folyamatok, azaz nincs élet, és más egy élő test, amelyben keringés és anyacsere folyamatok zajlanak! Nem véletlen, hogy egy fiziológiás oldatban, vagy egy infúzióban, amelyet élő szervezetekbe jutatnak, az érrendszeren keresztül, közvetlenül a véráramba 30-szor több nátriumot jutatnak be, mint káliumot!!! Erre a 30:1 arányra azért van szükség, mert a kálium legnagyobb része a sejteken belül van a testünkben, míg a nátrium nagy része a sejteken kívül. Az élet lényege pedig az, hogy a sejthártyánál meglegyen a megfelelő arányú ozmotikus egyensúly a sejten kívüli nátrium és a sejten belüli kálium között. Ha ez az egyensúly valami miatt felborul és a nátriumvesztés miatt, kálium túlsúly keletkezik, akkor akármilyen erős és fiatal valaki, meg fog állni a szíve!!! Az izzadással, a széklettel, a vizelettel, a légzéssel sok nátriumot és kevés káliumot ürít ki a szervezetünk, de a bőrünk kipárolgásával is nagy a szervezet nátrium vesztése, azaz borul a 30:1-hez arány!

A só-hiány gyakori tünet! Megerőltető edzés után sokan esünk abba a csapdába, hogy akár egy liter hideg vizet is megiszunk egyszerre, hogy a szomjunkat oltsuk. Nagymértékű izzadás után az elektrolitszegény víz bevitele azonban a vér felhígulásához vezet, ami súlyos esetben kómát vagy halált is okozhat. A só- és folyadékháztartás szabályozása a szervezetben kiemelt jelentőségű az alapvető szervfunkciók ellátásában. Ezért a só- vízháztartást érintő jelentős eltéréseknek súlyos következményei vannak. Ezért halnak meg az edzés, vagy verseny közben sportolók (Zavadszky, Kolonics, Fehér Miklós, stb).

Intenzív mozgás során - főleg meleg időben - izzadással a szervezet nagy mennyiségű folyadékot, és arányaiban még nagyobb mennyiségű sót, például nátriumot veszít. Erőteljes mozgással az izzadság mennyisége elérheti a két litert óránként akár 8 grammos nátrium veszteséggel (a napi ajánlott nátriumbevitel átlagos életfeltételek mellett 12 gramm egy felnőtt embernek, amit körülbelül 20 gramm konyhasó tartalmaz). Vízmérgezés során a vér csökkent nátriumtartalma miatt a szervezetben számos sejt károsodik. A nátrium egy olyan ion a szervezetben, ami nagyrészt a sejten kívüli térben található (mint például a vér), és fontos szerepe van a víz érpályában tartásában. Csökkent nátriumszint mellett így több víz tud a sejtekbe jutni, amitől azok megduzzadnak (ödémásak lesznek), és hosszabb távon a szervek károsodásához vezetnek. Hogy melyik szervben milyen mértékű a duzzanat, azt az adott szerv felépítése határozza meg. A korai és súlyos tünetekért leginkább az agyszövet duzzanata a felelős, mert a zárt koponyában az agy csak korlátozott mértékben tud tágulni, és hatalmasra növelheti a koponyán belüli nyomást, ami halálhoz vezethet.
A vízmérgezés tüneteit gyakran összekeverik a sportolók a kiszáradás jeleivel - ilyenkor még több víz elfogyasztása súlyosbíthatja a tüneteket, amik a következők: hányinger, ingerlékenység, nyugtalanság, izomgörcsök, megváltozott viselkedés. Súlyos esetben epileptiform görcsök, eszméletlenség, kóma, végül halál.
Nem lehet pontosan meghatározni, hogy mennyi víz okozhat vízmérgezést, mert az a szervezet adott állapotától és a megterhelés körülményeitől is függ. Fontos mindenkinek megismernie a folyadékszükségletét, amit rendszeres mozgást végzőknél az edzés utáni közérzet is jelez. Kevés izzadással járó vagy rövid ideig tartó edzésnél vízmérgezéssel nem kell számolnunk.
Fogyasszunk ásványi-só és tisztasó tartalmú italokat az intenzív, hosszú ideig tartó edzés során. A piacon ismert márkák közül az Emergen-C a legismertebb, de kapható szaunázáshoz ajánlott sókészítmény is a szaküzletekben. Ilyen italokat magunknak is készíthetünk (például gyümölcslé víz só összekeverésével). Ezen kívül edzés előtt fogyaszthatunk erősebben sózott ételeket. A versenylovaknak versenyek előtt plusz sót adnak, hogy jobban szerepeljenek. Jómagam, mint veterán atléta szintén sok tiszta sót viszek be az italaimmal és ételeimmel a szervezetembe a versenyeim előtt, s ezért mindig jól szerepelek, azaz nagyokat dobok a kalapáccsal, a diszkosszal, s egyéb súlyokkal. Mérnökként is volt alkalmam megtapasztalni, hogy a meleg-üzemi dolgozóknak védőitalként milyen sós szódavizet biztosítottak.
Az előzőekben említett tünetek észlelésekor nagy elektrolit-tartalmú italt kell fogyasztani, ami akár sós víz is lehet. Sós ételek fogyasztása is ajánlott, ha valakinek nincs kedve vagy módja ilyeneket inni. Súlyos esetben orvosi segítséget kell kérni, akik vénás só-pótlás (Ringer oldat, vagyis infúziós oldat) révén tudják - szerencsés esetben - rendezni az állapotot. Ezekről bővebb ismereteket lehet szerezni a www.aquanet.fw.hu oldalakról is.
A só tehát végigkíséri életünket a születéstől a halálig. A só nemcsak az ember, hanem minden emlős, de mondhatjuk azt is, hogy minden élőlény számára létfontosságú, ugyanúgy, mint a víz. Az élet lényege a tiszta víz (desztillált víz), a só és a kálium, mert ezek szabályozzák együttesen a szervezet víz-háztartását. Ha ezek aránya nem megfelelő, akkor megbetegszünk, betegek leszünk, pl. asztmások, allergiások, kandidások, rákosok, autoimmun betegek, stb.
A tiszta víz a szervezetben szállító szerepet betöltve távolítja el a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket. A sejten belüli víz-háztartásért a kálium a felelős. A káliumnak alacsony a kiürülési rátája (2%). A növényvilágban is a gyümölcsök húsának a keménysége a kálium által megkötött vízmennyiségtől függ. A napi ételeink a műtrágyázás miatt túl sok káliumot tartalmaznak, de ha bio ételeket fogyasztunk, akkor azoknak is magas lehet a kálium tartalma, főleg, ha azok gabonafélék, hüvelyesek, vagy paradicsomfélék, stb, viszont sót alig- alig tartalmaznak. Ezért, valamint a szervezetből nagyobb kiürülési rátával (65%) bíró nátrium miatt kell a sót mindennap pótolni a szervezetben. Közel 100 betegséget idéz elő közvetlenül, de közvetve ennél jóval többet a só-hiány!
A só vizet von el a sejtekből, mert így biztosítja a sejten kívüli víz-háztartást. Alapjában véve tehát a szervezetünkben kétféle sós víz, azaz „tenger” van, az egyik a sejteken belül, a másik pedig a sejteken kívül. Egészségünk e két „tenger” egyensúlyától függ!!!!! Ezt tudjuk biztosítani elegendő tiszta víz bevitelével, amely lehet desztillált-víz, tisztított esővíz, vagy a fordított (reverz) ozmózisos eljárással szűrt és tisztított víz (ro.víz). A káliumot a zöldségek és gyümölcsök bevitelével bőven biztosítani tudjuk, nincs tehát szükség plusz kálium bevitelére, s főleg nem kálium-só formájában. A szervetlen kálium ugyanis a nagy, mega dózisával (ilyenek a káliummal dúsított étkezési sók!!!) akár szívmegállást is előidézhet. Az USA-ban még van halálbüntetés, de már nem villamosszékkel hajtják végre, hanem 4 gramm kálium intravénás befecskendezésével, ami azonnali szívmegállást idéz elő. Ettől kisebb kálium dózissal állítják meg a szívet a szívműtéteknél. A növényekbe lévő szerves kálium lassabban szívódik fel, főleg akkor, ha már a szervezetbe való bevitelkor megsózzuk egy kicsit, hogy kiegyensúlyozzuk a sóval a kálium túlsúlyt. Nem véletlen, hogy nagyapám annak idején úgy ette a magas kálium tartalmú paradicsomot, hogy minden falatot belemártott a sóba! A só, azaz a nátriumklorid, a szervezetből való magasabb kiürülési rátája miatt, bátrabban használható a magas káliumtartalmú ételek fogyasztásánál. Jó példa erre a magas kálium tatalmú szója fogyasztása. Európában és az USA-ban egyre több szóját fogyasztanak és ez miatt több esetben is hirtelen szívmegállások, vagy azt megelőző szív- és érrendszeri betegségek következtek be, azért mert elhiszik azt a hivatalosan terjesztett lakossággyérítő szlogent, hogy a sok só megbetegít. Ázsiában, főleg Japánban szóját esznek szójával és mégsem fordulnak elő olyan betegségek, mint az európaiaknál, vagy az amerikaiaknál, ráadásul náluk a legmagasabb az átlagéletkor is. Mi ennek a titka? Hát az, hogy a szóját nagyon sósan eszik!!! Nem úgy sóznak, hogy a sót közvetlenül szórják rá a szójás ételeikre, hanem sós szószokat, sós önteteket készítenek, és azzal kompenzálják a szója és egyéb magas kálium tatalmú ételek kálium-nátrium, azaz só-egyensúlyát!!!
A só tehát egy ősi orvosság is, amelyet táplálékkal, a táplálék megsózásával viszünk be. Ha például nem iszunk elegendő tiszta vizet, akkor szervezetünkben vízhiány keletkezik. Ebben a helyzetben a szervezetünk a sejteken kívüli víz-háztartásból („tengerből”) veszi el a szükséges vizet, a vízhiányos sejtek életben tartásához. Ezért kell mindig tiszta vizet inni, mert vízhiányos esetben, végszükség esetén a szervezet a sejten kívüli vízből képes, az életfontosságú sejtekbe vizet bepréselni, azaz vízhiány esetén rosszullét, ájulás, vagy akár halál is bekövetkezhet. Nem véletlen tehát, hogy elsősegélyként a megfelelő arányú sós desztvizet adják be intravénásan.
Az úgynevezett extracelluláris-víz (sejteken kívüli) mennyiségét a szervezetünk egy óvintézkedéssel tartja meg: A vesének parancsot ad a só visszatartására, s ezzel a sejteken kívüli vizet megköti. Tehát a vizenyő (ödéma) kialakulásáért a vízhiány a felelős. Ha tehát az intracelluláris (sejteken belüli) víz mennyiségét krónikusan az extracelluláris vízből kell a szervezetnek bepréselni, akkor ezzel együtt növelni kell a bepréseléshez szükséges nyomást is. Ez a nyomásnövekedés jelentkezik a hypertónia, azaz magas vérnyomás formájában. A felgyülemlett víz először kisebb nagyobb ödémásodásokat, majd tüdő-ödémát (asthma-cardiale) fog okozni! A terápia az ilyen betegségeknél a vízhiány megszüntetése tiszta víz bevitelével. Ha nem tiszta vizet viszünk be a vízhiány megszüntetésére, akkor az adott víz a benne lévő szennyeződések miatt egyéb betegségeket is előidézhet. Nem véletlen tehát, hogy az infúzióknál desztilláltvizet használnak a közvetlen véráramba való juttatásra. Ne higgyük el tehát azt sem, hogy a desztilláltvíz mérgező a szájon át való bevitelkor, mert akkor a véráramba való bejuttatással, minden infúzió halált okozna!!
A víz szervezetbe való juttatását (megivását) nem túlterhelés szerűen (kivétel a súlyos vízhiányos eset), hanem lassan szakaszosan kell megoldani, addig, amíg a vizelet mennyisége meg nem egyezik a bevitt, megivott vízmennyiséggel!!!
Ha elegendő vizet iszunk, sót mosunk ki a szervezetből. Ahogy csökken a só és nő a víz mennyisége, már nem kell a szervezetnek a vizenyős folyadékot visszatartani, s így az meg tud szabadulni, a szövetekben, óvintézkedésként, vízhiány miatt megkötött víztől. Soha ne szedjünk tehát vízhajtót, mert a tiszta víz a legjobb diuretikum, azaz a legjobb vízhajtó szer!!!
A tiszta sónak a szervezetünkben, a vízháztartás szabályozásán kívül még más szerepe is van. A só egy természetes antihiszamin. Asztma esetén ugyanolyan hatásos, mint egy inhalációs spray!!! Azzal a különbséggel, hogy nincs mellékhatása!!!! Asztmás rohamnál igyunk meg két három pohár desztillált vizet és tegyünk a nyelvünkre egy csipetnyi tiszta sót.
A só védi a sejteket és különösen az agysejteket az elsavasodástól. Azért van napjainkban sok ember szervezete elsavasodva, mert nem használnak elegendő sót, vagy elegendő sót használnak, de az nem tiszta só, azaz nem tiszta NaCl!!!! A vesének is szüksége van a tiszta sóra a túltengésben lévő savak leépítésére és azok vizelettel történő kiválasztására és kiürítésére. Ha a szervezet sóban szegény, akkor egyre jobban elsavasodik!!! Az agy, az elsavasodása miatt nem megfelelően működik. Ezért fontos a só a lélektani és érzelmi zavarok kezelésében is. A depresszió kezelésében használt lítium, a sót próbálja meg helyettesíteni. Nem lítiumot kellene adni a betegnek, hanem több tiszta sót!!!!
A tiszta só fontos szerepet tölt be az agyban, a szerotonin- és a melatonin-szint állandó fenntartásában. Ha elegendő tiszta víz és elegendő tiszta só van a szervezetben, akkor azok, mint természetes antioxidánsok, eltávolítják a toxikus salakanyagokat, s így nem kell az esszenciális aminosavakat, mint például a tryptofánt és a tyrozint a szervezetnek „feláldozni”. Ugyanis tryptofán szükséges a szerotonin, a melatonin és tryptamin képzéshez. A jó alvás egyik feltétele a megfelelő melatonin szint az agyban. Nagyon sokan nem is sejtik, hogy sokkal jobban aludnának, ha a tiszta sóval egy kicsit jobba sóznának! A tiszta só tehát nagyon fontos az alvászavaroknál, mivel a só egy természetes altató is egyben.
Sokan nem tudják, hogy a tiszta só megfelelő mértékű használata szükséges a rák megelőzésében és kezelésében. Ha valaki egyszer megszúrja a kezét és az vérezni kezd, akkor meg kell szívnia a sebet, hogy az fertőtlenítve legyen: Az így megízlelt vér sósságát memorizálni kell, ugyanis a vérünk gondoskodik arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű NaCl tartalma legyen. Ha nem viszünk be eleget a tiszta sóval, akkor a vér agresszív módon a legtöbb nátriumot tartalmazó szervünkből a csontokból vonja ki azt. Ilyekor felborul a csontanyagcsere és elkezdődik a csontritkulás. Csontritkulás esetén a gyógyítás is a tiszta só megfelelő mértékű használatával gyógyítható. Ha minden reggel az első közép-vizeletünket megkóstoljuk és annak sóssága azonos a vérünk só-tartalmával, akkor előző nap elegendő tiszta sót vittünk be a szervezetünkbe. Ha a sós-íz nem erősebb, mint a vér sóssága, akkor előző nap keveset sóztunk, ha pedig erősebb a vér sósságánál, akkor túl sok sót fogyasztottunk az elmúlt 24 órában. A vizelet sóssága tehát jelzi, hogy elegendő sót juttattunk-e be a szervezetünkbe. Ha például nem elég sós, vagy akár elég sós a reggeli vizeletünk és aznap meleg lesz, vagy pedig izzadással járó erős fizikai igénybevételnek leszünk kitéve, akkor aznap egy kicsit sósabban kell étkeznünk! Igaz ez minden betegségnél, s így a rákos megbetegedéseknél is.
A rákos sejtek oxigén jelenlétében elpusztulnak. Ezek az úgynevezett anareob organizmusok, amelyek oxigén hiányos közeget igényelnek. Ha elegendő tiszta víz van a szervezetben és az elegendő tiszta só megnöveli a vér mennyiségét, akkor a cirkuláló vérrel az oxigén mindenhova eljut és az így aktivált és motivált immunsejtek bejutnak a rákos szövetekbe és elpusztítják azokat. Ezért gyengíti a dehidráció, a nem megfelelő tiszta víz fogyasztás és a nem megfelelő mennyiségű tiszta só fogyasztása az immunrendszert. A mozgással is fokozni lehet a szervezet oxigenizációját, de ekkor is kell a tiszta víz és a tiszta só is! Egyébként igaz az a mondás, hogy a mozgás minden gyógyszert pótol, de olya gyógyszert még nem találtak fel, amely a mozgást pótolná!!! A találmányommal, az oxigénszifonnal (tiszta vízzel kell feltölteni) és az orvosi oxigént tartalmazó oxigénpatronnal olyan szuperoxigénezett vizet lehet előállítani, amelynek liter 2200 mg oldott oxigént tartalmaz. Az ilyen víz rendszeres fogyasztásával is sok oxigén jut be a szervezetbe, és ezáltal még gyorsabban pusztulnak el a rákos sejtek, főleg a még a tiszta sót is elegendő mennyiségben juttatjuk be a szervezetünkbe az étkezések alkalmával.
A só fontos nemcsak a csontozat, hanem a izomzat és az erőnlét fenntartásához is. A hiedelmekkel ellentétben, a tiszta só csökkenti a szívritmus zavarokat is és fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. A víz-só aránya is kiemelten fontos! Egy sószegény táplálkozás magas vízfogyasztás mellett egyes embereknél magas vérnyomáshoz vezet. Tehát nem a sok só idézi elő a magas vérnyomást, hanem a kevés!!! Ha valaki vizet iszik és sót nem vagy csak keveset fogyaszt, akkor nem marad elég víz a vérkeringésben és így a véredények nem töltődnek fel megfelelően. A bolti sók káliummal szennyezettek, szintúgy, mint az élelmiszeripar által előállított, nem tiszta sóval tartósított élelmiszerek, s ez miatt is megváltozik a sejtek, különösen az erre érzékeny vér Na/K aránya, s ez miatt alakulnak ki a szív és érrendszeri betegségek, sőt szívmegállás is létrejöhet!!! Sajnos manapság a boltokban, de még a bioboltokban sem lehet tiszta sót kapni. Valamennyi só különböző kálium-sókkal van dúsítva, s vannak olyan sók is, amelyeknek mindössze 30-35 %-os az NaCl tatalma! Hol lehet vásárolni tiszta, legalább 99%-os NaCl tartalmú sót? Hát a patikákban, de ott újabban csak orvos vényre adják ki, vagy csak 10 dkg-ot adnak vény nélkül. Külföldi patikákban gond nélkül lehet egyes országokban, akár 10 kg-ot is vásárolni. Lehet kapni egyes vegyszerboltokban, de ott a kilónkénti ára 2000 Ft felett van! Az izraelita vallásúak a rabbijuktól rabbi-pecsétes kóser sót kapnak, így az is garantáltan 99 % feletti NaCl tatalmú. Vannak még más kóser sók is, de azok szintén nem ilyen magas NaCl tartalmúak, és azokban is csomósodás gátlásra sárgavérlúg-sót (mérgező kálium-ferro-cianid!!). A www.tisztaso.hu weboldalról lehet a neten rendelni patikaival megegyező tisztaságú NaCl-t, 25 kg-os kiszerelésben, de hamarosan lehet majd kapni egyes üzletekben kisebb kicsomagolásban is.
Az is érdekes, hogy a cukorbetegségnél is a tiszta só gyógyít! A tiszta só ugyanis segíti a vércukor-szintet egyensúlyban tartani és csökkenti az inzulin szükségletet. A tiszta víz és a tiszta só csökkenti az érrendszeri károsodásokat minden szervünknél, de különösen jól észrevehető ez a látásunkon a szemünknél. A sejteknek szükségük van a tiszta sóra, a hidroelektromos energia fejlesztéséhez, mivel a só szállítja az áramot a sejtekhez. Erre jó példa a desztillált-víz, amely nem vezeti az áramot, a sós víz pedig jól vezeti azt. A tiszta só ezen hatása miatt az alábbi fontos élettani folyamatokban vesz részt:
- A tiszta só fontos szerepet játszik az idegsejtek közötti összeköttetésben és az információk feldolgozásában.
- A tiszta só szükséges az emésztéshez, a tápanyagok felszívódásához. A gyomorsavnál fontos szerepe van a nátrium mellett a klórnak is, hiszen a gyomorsav, az HCl!
- A tiszta só tisztítja a tüdőket, a hörgőket és segít a slejm felszakításában, lebontja és meglágyítja a nyálkát a tüdőben (asztma, emfizema-tüdőtágulat, mukoviszidose).
- A tiszta só a nyelvre téve megállítja a száraz köhögést!!
- A tiszta só szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához, s kiválóan gyógyítja az allergiát is.
- A tiszta só, a köszvény és az athtitis, poliarthitis (ízületi gyulladások), valamint az izomgörcsök megelőzésében, megakadályozásában és gyógyításában is fontos szerepet tölt be.
- A tiszta só megakadályozza a túlzott nyálkatermelést, tehát a túlzott nyáltermelés sóhiányt jelez!!
- Az oszteoporozis, azaz csontritkulás, legtöbb esetben, mint ez korábban említve volt zömmel a tiszta só és a tiszta víz hiányára vezethető vissza. Csonterősítéshez szükség van tehát a tiszta sóval való megfelelő sózásra!
- A tiszta só mivel szerepet játszik a szerotonin és a melatonin szint állandóságának fenntartásában, melyek szabályozzák a közérzetünket (önbizalom, pozitív gondolatok), ezért közvetlenül és közvetetten is befolyásolja a személyiségünket.
- A tiszta só fontos a libidó megőrzésben, férfiaknál és nőknél egyaránt. Nem kell Viagra, ha tiszta sót fogyasztunk!
- A tiszta só segít a toka csökkentésében, ugyanis a sóhiány miatt a nyálmirigyek több nyálat termelnek, hogy segítsék a rágást és a nyelést, továbbá, hogy elegendő vizet szolgáltassanak a gyomornak a táplálék feldolgozásához. A vérkeringés a nyálmirigyekben megnövekszik és a véredények vízáteresztővé válnak, hogy a mirigyeket még több vízzel lássák el a megemelkedett nyáltermelés érdekében. A véredények már nemcsak a mirigyek körül, hanem a nyakban, az állban és az arcban is vízáteresztővé válnak és itt is víz gyűlik össze, ami a toka kialakulását idézi elő.
- A tiszta só megvéd a visszerek és a hajszálerek repedésétől. Akkor megfelelő a vér nátriumtartalma, ha az magasabb, mint 142 mmol/l !!! Ezen érték felett nem kell tartani érrendszeri katasztrófától! Sajnos az utóbbi időben a nátrium referencia alsó határértékét levitték 135 mmol/l-re, amik már súlyos só-hiány betegségeket okoz!!!
- A tiszta só növeli az izomerőt, a tüdő vitálkapacitását, a sportteljesítményt és meggátolja a túlzott izzadást is a fokozott fizikai igénybevételnél.
Lehetne sorolni még a sóhiány miatt kialakult egészségkárosodásokat, de így is elegendő információt adtam ahhoz, hogy átérezzük a tiszta só és a tiszta víz fogyasztásának fontosságát. Az asztmásokkal, de más betegségekkel kapcsolatban is fontos még megemlíteni, hogy amilyen fontos a tiszta só, olyan káros a sok kálium!!! A magas kálium tartalmú gyümölcsök és ételek ( narancs banán, paradicsom, szója, és más babfélék, búza, tönkölybúza, burgonya, stb,) valamint italok, sportitalok asztmás rohamokat okozhatnak. Ezért célszerű ezeket egy kicsit jobban megsózni tiszta sóval, hogy a nátrium/kálium egyensúlyát fenntartsuk.

Írta és jelen formájában közreadta:
’Dr.Weixl-Várhegyi László természetgyógyász, feltaláló, mérnök radiesztéta, a táplálkozástudományok doktora, a Tudományos Rendőrség alapítója és szóvivője, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja, nyugdíjas rendőr alezredes

Üdvözlettel: 'Dr.W-V.László

Mióma

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi László Úr!Segítségét szeretném kérni.Nemrégiben 3,5X7 cm-es miómát állapítottak meg nálam. (49 éves nő vagyok.) Méheltávolító műtétet javasoltak, de ezt szeretném elkerülni. De van egy szerzett szívproblémám is: mitralis prolapsus.Szeretném megkérdezni, hogy van-e olyan gyógymód illetve gyógynövény illetve keverék, mely fogyasztása nem hat károsan a szívemre és ami a mióma méretét csökkenti illetve eloszatja. 19 éve vagyok laktovegetárius, nem dohányzom, alkoholt sem fogyasztok.Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Krisztina

A tanácsadó válasza

Kedves Krisztina!
A szívproblémára javasolom a tisztasó fogyasztását ( www.tisztaso.hu), meg napi 60 mg Q-10 és napi 500 mg L-Carnitin fogyasztását étkezés előtt, általában reggel.
A mióma méretét a parlagfű tea fogyasztása, vagy a parlagfű nyersen, aprítva, ételekbe téve való fogyasztása csökkentené, meg a tiszta só!!
Kérem elolvasni:

AMBRÓZIA! - VALAMIKOR AZ ISTENEK ELEDELÉNEK TARTOTTÁK – MA A SZERÉNY, DE MEGTISZTELŐ PARLAGFŰ NÉVVEL ILLETJÜK.

By Daniel E. Moerman, Native American medicinal plants: an ethnobotanical dictionary
Az amerikai indián gyógynövénykönyv, KIVONAT:

Parlagfű - Ambrózia… és fajtái… több törzstől eredő közlések alapján
1. Akadozó havi vérzés: teája, ivásra és lemosásra, zúzott gyökere borogatásra
2. Apróbb bőrkiütések: levélfőzete
3. Aranyérre, vérző végbélre: levél és hajtás-tea, zúzat- pép borogatás
4. Csalánkiütésre: levél-lé, pép
5. Csökkenti a köhögést: a melegített levélpépje mellre borogatásnak
6. Csuklófájás: melegített levelekkel való borogatás,
7. Daganat: borogatás, - levéltea
8. Erősítő: teája
9. Fájások borogatására: zúzat, pép.
10. Fejbőr korpásodásra: tea öblítőnek
11. Fejbőr, egyéb betegségeire: teája
12. Fertőtlenítésre: növény leve, teája
13. Fogfájásra: borogatás zúzott gyökerrel
14. Gennyes sebekre: levél főzetet,
15. Gyomorgörcs: levéltea,
16. Hányingerre: levélpép borogatás
17. Hánytató: levél és hajtástea
18. Hasfájás: borogatás, levél és hajtástea
19. Hasgörcs: hajtás és levéltea
20. Hasgörcs: levéltea
21. Hashajtó: levél és hajtástea,
22. Hasmenés, hányás ellen: növény fiatalabb hajtásaiból készült tea:
23. Hasmenésre és bélvérzésre - növény zúzata, tea
24. Ideggyengeség: nyers gyökér rágása
25. Izomműködésre, izomgörcsre: termésének zúzata.
26. Megfázásra, lázra: Egész növény főzete jó,
27. Méhlepény eltávolításának könnyítése: tea
28. Menstruációs fájásokra: zúzott gyökér-tea és borogatás
29. Menstruációs vérzés szabályozására: zúzott levele, gyökere - borogatás, tea,
30. Nehéz szülés esetén: teája,
31. Rovarcsípés: fiatal levél-lével a bőrt bedörzsölni
32. Sebek lemosására: tea
33. Székrekedés: hajtás és levéltea
34. Szembetegségre: pép, zúzat ázata, borogatás
35. Szívre, agyvérzésre: gyökérből főzött tea
36. Tüdőgyulladásra: levél-pép
37. Véres- gennyes széklet: levél és hajtás-tea
38. Vérmérgezés megelőzésére, és ellen, és estén: levél pépje
39. Vérzékenységre levél, és hajtás tea,
40. Vérzéselállítás: levél és felső hajtás-tea
41. Zúzott, horzsolt sebekre: egész növényből készült tea-lemosás
Ugyanígy használták az állatok gyógyítására is.
Átfogóbban a Parlagfű – ambrózia…(fajták) gyógyító hatásairól:
Abortifacient Abortif ( orvosi) = A szokásosnál rövidebb idejű, enyhe lefolyású a gyógyító.
Analgetic, = fájdalom csillapító
Antidiarrheal = hasmenést gyógyító
Antiemetic =hányás elleni,
Antihemorrhagic = vérzés gátló
Antirheumatic = reuma elleni gyógyhatás
Blood medicine (prevent) = vértisztító
Ceremonial Medicine =
Cold remedy = meghűlésre
Cough Medicine = köhögést és abból eredő betegségek gyógyhatást kifejtő
Dermatological aid = bőr rendellenességekre, gyógyító hatású
Disinfectant = fertőtlenítő hatású
Emetic Plaint = hánytató
Eye Medicine = szemgyógyító
Febrifuge = erős lázcsillapító, a test károsítása nélkül
Gastrointestinal Aid = serkenti emésztőrendszer működését
Gynecological Aid = segíti a női szaporítószervek gyógyulását
Hearth Medicine = megfékezheti az agyvérzést
Laxative = hashajtó
Orthopedic Aid = elősegíti a csontváz, és a kötőizmok munkáját
Psychological Aid= lélektani zavarokat szüntet
Pulmonary Aid = gátolja a vérerek blokkolását
Strengthener plant = erősítő hatású
Tooth remedy= foggyógyszer
Veterinary Aid = hatékony az állatgyógyászatban,
A növényeknél: zsenge kukoricáról elijeszti a rovarokat.

By Daniel E. Moerman: Native American medicinal plants: an ethnobotanical dictionary (indián rokonaink.)

http://www.amazon.com/Native-American-Medicinal-Plants-Ethnobotanical/dp/0881929875/ref=pd_sim_b_1

Fokozza az őssejttermelést a szervezetben! Én a szárított porából naponta egy púpozott evőkanálnyit fogyasztok, több részre elosztva, a kiszedett ételeimre, vagy kenyereimre szórva. Amikor zöld, akkor összevágom apróra, mint a petrezselymet és úgy szóróm az ételeimre.
Üdv.: W-V.László

Kiegészítő Weixl-Várhegyi László irásához

AMBRÓZIA! - VALAMIKOR AZ ISTENEK ELEDELÉNEK TARTOTTÁK – MA A SZERÉNY, DE MEGTISZTELŐ PARLAGFŰ NÉVVEL ILLETJÜK.

By Daniel E. Moerman, Native American medicinal plants: an ethnobotanical dictionary
Az amerikai indián gyógynövénykönyv, KIVONAT
Üdvözlettel: 'Dr.Weixl-Várhegyi László