A szülő az oka, ha agresszív a gyerek

Egy a közelmúltban készített felmérés szerint azok a gyerekek, akik óvodás korukra agresszív, kihívó vagy rendkívül lobbanékony viselkedést mutatnak, általában már születésük óta viharos viszonyban vannak szüleikkel. A kutatók több mint 260 anyát és gyermekeiket kísérték figyelemmel a kicsik születésétől kezdve nagyjából négy éves korukig. Felmérték az újszülöttek vérmérsékletét, továbbá azt, hogy az első hetek, illetve az első hat hónap során miként bántak velük a szüleik.

Tévé helyett szabad játék!

A Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának közleménye alapján bármilyen szabad játék többet használ a csecsemők és kisgyerek fejlődése szempontjából, mint a televíziózás. A két év alatti gyerekek a játék során megtanulnak kreatívan gondolkodni, problémás helyzeteket megoldani és motoros készségük is így fejlődik a legjobban.

Rajzfilmek miatt könyörögnek édességért a gyerekek

Miért vágyakoznak annyira a kicsik a mesefigura-alakú cukorkáért? Vagy a csillogóan színes előre csomagolt mirelit húsért? A kereskedők már rájöttek, hogy rajzfilmhősökkel bármit könnyű eladni a gyerekeknek.

Idejében bilire kell szoktatni a gyereket

Bármelyik szülő készséggel megerősíti, hogy a szobatisztaságra nevelés sok időt és türelmet igényel. Az orvosok szerint azonban sok szülő túlságosan kései időpontra halogatja ezt a fejlődési mérföldkövet. A szakemberek szerint 18 hónapos korra meg kell tanítani a kicsiket a bili használatára.

4 tipp a testvéri rivalizálás kezelésére

Minden családban előfurdul néha, hogy a testvérek rivalizálnak, kötekednek egymással. Nincs is ezzel semmi baj, meg kell tanulniuk, hogy kiálljanak az igazukért, megvédjék önmagukat. Egy bizonyos pontig ezért hagyjuk őket békén, hogy egymás közt elrendezhessék a dolgot.

Miért fontos a farsang a gyereknek?

A szerepjáték lételeme a gyerekeknek, a farsangi jelmezbe öltözés pedig újabb lehetőséget nyújt számukra arra, hogy másfajta szerepeket is megélhessenek. Sokszor olyan mesehősök, emberek bőrébe akarnak bújni ilyenkor, amilyenek ők is lenni szeretnének – ha csak egy rövid időre is.

Amikor a szeretet önmagában nem segít

Allergia, rémálmok, éjszakai ágybavizelés, dadogás, iskolai nehézségek, hiperaktivitás, agresszió, szorongás – olyan fogalmak ezek, amelyek a „problémás”  gyermekek szülei számára jól ismertek, de megoldásuknál a szeretet és az odafigyelés már nem elegendő.

Hogyan mondjam el neked? (2.)

A felmérések szerint a megfelelően tájékoztatott, felvilágosult gyerekek kevésbé esnek áldozatuk szexuális támadásoknak, és felnőttként is sokkal természetesebben kezelik a témát. Kevésbé lesznek komplexusaik, és a promiszkuitásra is kevésbé hajlanak. Hogyan beszéljünk a gyereknek a szexről és mit mondjunk el neki, hogy egészséges felnőtté váljon?

Hogyan mondjam el neked? (1.)

A természetes kíváncsiság a legtöbb gyerekben megvan attól kezdve, hogy tudatosul benne, neki más nemi szerve van, mint az ellenkező nemnek. Elkezd kérdezősködni arról, az övé miért  más, és egyáltalán, mi a neve. Ilyenkor legjobb, ha a szülő, nevelő természetesen viselkedik és választ ad a kérdésekre. De hogyan mondjuk el ezt egy egészen kis gyereknek?